Cikipédia 13/17 - A könnyűzene helyzete a szocializmus idején 1. rész

A következő tervezett 14 részben a könnyűzene és a politika mintegy negyven évet felölelő történetét igyekszem bemutatni - felhasznált iratok és dokumentumok segítségével - a Rendszer szemüvegén keresztül. Lehet mondani rengeteg rosszat  szocialista korszakunkról és rossz szájízünknek van bőven alapja, de sorozatunkból nem csak ez fog kiderülni. A diktatúra a szigor, a népnevelés és irányítás mellett a hatalom a maga módján segíteni próbált a fiatalok ízlésformálásban, valamint a társadalomba illeszkedésében. Hogy ez jó volt, vagy nem, azt mindenki döntse el maga. Egy dolog azonban biztos, akkor még a jövő érdekében foglalkoztak a fiatalok nevelésével. Sorozatunk az ötvenes évek közepétől indul az 1989-es rendszerváltásig tart. Kellemes olvasást! (Fiery)

Az 1956-os Forradalom után

1957-ben a Központi Bizottság meglátta, hogy a fiatalok egyre nagyobb számban veszik igénybe a szórakoztatóipar lehetőségeit, elsőként a táncot, ezért foglalkozni kezdett az akkor egyre divatosabbnak számító tánczene kialakulóban lévő lehetőségeivel. Az akkor ereje teljében levő, minden mozzanatra odafigyelő pártapparátus a gyorsan fejlődő könnyűzenét sem kívánta magára hagyni, ezért írásba foglalta az ezzel kapcsolatos irányelvet:

"Pártunk és államunk lehetőséget ad a nem-realista irányzatok jelentkezésére is, amennyiben nem ellenségesek a népi demokráciával szemben. Ezek az irányzatok azonban állami támogatásban nem részesülhetnek, mert nem a nép széles rétegeihez szólnak, s nem töltik be azt a nevelőszerepet, amelyet népi államunk a művészeteknek szán, s amely minden haladó művészet követelménye is. A párt- és állami irányításról a művészetek terén sem mondhatunk le. Gondoskodni kell arról, hogy a társadalmunkat támogató, művészileg értékes műveket jobban honoráljuk, mint azokat, amelyek sem egyik, sem másik szempontból nem olyan jelentősek. A szubvencionálás rendszerében is érvényesülnie kell ennek a szempontnak. anyagilag is jobban támogassuk a szocialista realista alkotások létrehozóit, a magas színvonalú alkotói munkát. Nagyon határozottan fel kell lépni viszont minden ellenséges irányzat vagy értéktelen munka anyagi támogatása ellen. A díjazásnak olyan rendszerét kell megvalósítani, amelyik megakadályozza a giccs, a selejt terjedését."

Magyar Rádió

Persze, hogy mi a giccs és mi a selejt, azt akkor még a fentről választott pártfunkcionáriusok döntötték el. A kultúrpolitikában az egyeduralkodó elektronikus médium a Magyar Rádió volt. Tömegbefolyása miatt a nevelésben és az irányításban kiemelt szerepet kapott. 1960-ban a Magyar Rádió vezetősége beszámolót készített saját szórakoztató politikájáról az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának, amiből kiderült, hogy a rádiónál a tánczenei repertoárban selejtezés történt, ami a számok szövegeinek általános színvonalának tett jót. Tulajdonképpen az általuk kispolgárinak minősített zeneszámokat egyszerűen kivették a hangarchívumukból. 

Röviddel ezután a Magyar Rádió létrehozta könnyűzenei stúdióját, amivel azt kívánták elérni, hogy a minél nagyobb hallgatottság érdekében gondosabb szerkesztési munkálatokkal egybekötve növekedjen a táncdalok mennyisége. Ez persze ellentmondást jelentett, de a magyarázat zseniálisra sikerült, miszerint a munkások és a parasztok művelődési igényeit igyekeznek kielégíteni. De, hogy a Párt mindezt valóban engedélyezze hozzá tették, hogy ezáltal a tánczene színvonalát emelik. Nagyszerű korszak lehetett, ugyanis elég volt a változást megmagyarázni, máris eredménynek lehetett elkönyvelni. A Magyar Rádió elvtársi vezetősége szerint sikerült a giccset, az ízléstelenséget és az egészségtelen érzelgősséget visszaszorítaniuk. Ekkoriban azért egyetlen magyarázatban még a legnagyobbak sem lehettek biztosak, ezért hozzátették, hogy az ideológiai kontrollt alkalmazva a Táncdal- és Sanzonbizottság által jóváhagyott szerzemények közül sem játszottak mindent, mert "az ott elfogadottaknak jelentős része kihull a mi rádiós-rostánkon."

A sanzonbizottság és a többiek

Akkor beszéljünk egy kicsit a sanzonbizottság szakértelméről és a számtalan esetben történő indokolatlan szigorról. A sanzonbizottságot 1959. június 1-én hozta létre a Művelődésügyi Minisztérium fennhatósága alá tartozó Színházi és Zenei Főigazgatóság. Tagjait a kormányzat által felügyelt zenei intézmények esetében a művelődésügyi miniszter, a rádió és a televízió esetében pedig a Magyar Rádió és Televízió elnöke nevezte ki. A bizottságot az Állami Hangverseny Igazgatóság alá rendelték.

- A Bergendy zenekar Szellemvasút című számát a sanzonbizottság első nekifutásra elutasította, mert szerintük az arról szólt, hogy a szocialista Magyarország a Vidám Parknál is borzasztóbb. (Mert a Vidámpark borzasztó lenne?) De a szigort nem csak a sanzonbizottság alkalmazta. Később azért tiltották ki a Bergendy zenekart egy évre az MTV-ből, mert lenyíratták a hajukat kopaszra, amit az MTV pártbizottsága úgy gondolta, hogy a párttitkárjaikat gúnyolják. Végül a zenekar szerzett orvosi igazolást, hogy egészségügyi okokból kellett lenyiratkozniuk, amit az MTV Zenei Főosztálya elfogadott, és továbbította támogató nyilatkozatukat az MTV pártbizottsága felé, melynek eredményeként végül mégis felléphettek a televízióban.

- A sanzonbizottság szigorú volt, de nem mindenkivel szemben. Ilyenkor lépett közbe a következő szinten "állomásozó" ideológiai őrség. 1973-ban Koncz Zsuzsa szólólemezét, rajta a címadó Jelbeszéd című Bródy János-szerzeménnyel, az MHV adta ki, ám a rádióban nem tetszett a dal ideológiája, ami véleményük szerint a honi cenzúráról és a szocialista jelszavakról szólt. Mivel a rádiót jóval többen hallgatták, mint ahányan lemezeket abban az időben, ezért érthető módón a rádió jóval szigorúbb műsorpolitikát folytatott, így ezt a számot letiltották. A már üzletekbe szállított lemezeket a boltok eladhatták, de a raktáron lévő készletet megsemmisítették. 

- A sanzonbizottság tagjaitól szinte az összes fiatal zenész rettegett, de a következő rövid történet azt bizonyítja, hogy ők is emberek voltak. A nyolcvanas évek elején történt, hogy Lerch István próbaképpen egy Elton John dal kottáját küldte be elfogadásra, amit a sanzonbizottság szakértő testülete nem tartott megjelenésre alkalmasnak.

- Szintén a nyolcvanas években a Rendszer döntnökei a Moziklip című filmhez készült Kamara Rock Trió Kacsamajom című klipjében talált kifogást. Véleményük szerint az abban szereplő animációs figurák szovjet rendőrökre emlékeztetnek. Az időszak végére jellemzően azonban a fenntartások elhalkultak, és a dal benne maradhatott a filmben. 

A média hatalom

A Magyar Rádió és Televízió helyzetével a fent említett pártszerveken kívül a MSZMP KB Tudományos és Köznevelési Osztálya (TKO) is foglalkozott. Az intézménnyel kapcsolatos teendőket 1958. december 3-án foglalták össze:

"Szórakoztató zene nélkül nincs szórakozás; hozzá tartozik ez az élethez. Kell az operett, kell a tánczene. Tánczenében mindenekelőtt a szövegek igényelnek gondos figyelmet, mert a kispolgári életérzés, a giccses érzelgősség ide nyomul be. A tartalmatlanság, betegesség, nihilizmus, cinizmus nem tűrhető meg dalszövegeinkben. Egészséges tartalmú, életörömet árasztó, jól énekelhető, gazdag, eleven ritmikájú táncdalokra van szükség. Itt is tanulmányozni kell a Szovjetunió példáját (mi is tettünk már erre bíztató kísérleteket), ahol sok zeneszerző dalt ír a szocialista ember legkülönbözőbb érzelmi állapotairól. Azt kell mintegy minimális célként kitűzni, hogy a szórakoztatás ízlést és erkölcsöt ne romboljon ne gondoljuk, hogy nem fertőzi a szemét-zene az emberek, főleg a fiatalság ízlését és erkölcsét, egész tudatát. A zenében semmiféle szükségünk sincs arra, hogy olyanfajta divatos irányzatoknak adjunk teret, melyekben a formai újítás csak üres lelket vagy a művészi tehetetlenséget, tartalmatlanságot leplezi (puentilizmus, konkrét zene, elektronikus zene)."

Az elfogadhatatlan jazz muzsika

Ki hinné manapság, hogy 1956-1963 közötti időszakban a jazz és a rock and roll tartozott a művészileg és ideológiailag elfogadhatatlan kategóriába. A kádári kultúrpolitika olyannyira megszabta az irányt, hogy az ekkoriban színre került kifejezések még két évtizeddel később más zenei stílusokkal összefüggésben is megjelentek a pártzsargonban, főleg, amikor egyes zenekarok túlzott népszerűségének letörése céljából indokot kerestek félreállításukra.

A Művelődésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese is véleményt formált 1960-ban többek között a zenei életről, amelyben sekélyesnek tartotta a korabeli fiatalok ízlését. Ismertette, hogy a fiatalok az operettől a jazz felé fordultak, mert az állt leginkább közel a ritmusvilágukhoz: "Nem annyira a melódia, mint inkább a ritmus és az érzelgős szöveg miatt. Válogatás nélkül hallgatják és tanulják meg a jazz számokat. Ismerik az énekeseket, akik éneklik azokat, még a zeneszerzőket is felsorolják."

A fenti idézet - mint azt már megjegyeztem - a következő generációknál is visszatér. Megkapja az Illés, a Taurus, a Piramis és a Beatrice zenekar is. Mintha a hagyomány kevésbé lenne fontos, mint a divat. Persze a divat izgalmas, érdekes, de leginkább új dolognak számított, míg a hagyományokat maga a pártrendszer igyekezett semmivé foszlatni. Valahova pedig még az ötvenes évek ifjúsága is szeretett volna tartozni.

A kommunista kultúrvezetők körében a jazz szitokszónak számított, ettől függetlenül a tűrés és a tiltás határán mozgott, ha nehezen és csendben is, de 1957-től mégis elindultak a fővárosban az illegális jazz-klubok. A nevesebb helyszínek az Astoria, a Savoy és az Újságíróklub voltak, ahol kizárólag záróra után jam-session-öket tarthattak. A tiltást a az öklendezéses tűrés követte, hiszen a növekvő rajongótábor a népet képviselte, így engedni kellett. Az első jazz-csatára a Holéczy együttes közreműködésével 1958-ban került sor a Margitszigeten, amelyről természetesen negatív hangnemben tudósított a sajtó. A jazz zenét egyre több fiatal érezte magáénak és kezdett annyira elterjedni, hogy tiltani már nem lehetett. A hatalomnak még többet kellett engednie, a mindenkit megnyugtató megoldás pedig 1962-ben született meg, amikor hivatalosan is megnyithatta kapuit a Budapesti Ifjúsági Jazz Klub, közismert nevén a Dália. A farkas betette az első lábát a kismalac házába...

Írta: Fiery

Felhasznált dokumentumok: 

A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája (tanulmány) alapján: MSZMP KB IB, majd PB iratai, MSZMP KB Titkársága iratai, MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztálya iratai, MSZMP KB Tudományos és Kulturális Osztály iratai, MSZMP KB Tudományos Közoktatási és Kulturális Osztály iratai, MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottság iratai, MSZMP KB Ifjúsági Bizottság iratai, Népgazdasági Tanács ülések jegyzőkönyvei, előterjesztések, határozatok, Belügyminisztérium Miniszteri Titkársága iratai, Művelődésügyi Minisztérium Ellenőrzési Főosztály iratai, Művelődésügyi Minisztérium Közművelődési Főosztály iratai, Művelődésügyi Minisztérium Zene és Táncművészeti Főosztály iratai, Kulturális Minisztérium Zene- és Táncművészeti Főosztály iratai, Kulturális Minisztérium Ellenőrzési Osztály iratai, Művelődési Minisztérium Ellenőrzési Főosztály,  KISZ KB IB iratai, Budapest Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága iratai, Budapest Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága Népművelési Osztályának iratai,  Dokumentációs és Felosztási Osztály,