A vidám barakk - Tolcsvay László interjú 4. rész

Erkel Színház, március 27. Tolcsvay László életmű koncert. Az alábbi – negyedik – részben továbbra is a Fonográf együttesben eltöltött idő lesz beszélgetésünk központi témája. Felelevenítjük az István a király című rockopera zenekarra vonatkozó hatását, vagyis annak pozitív és negatív eredményét. Beszélgetünk a magyar és a kelta dallamvilág hasonlatosságáról és elérkezünk az első önálló albumhoz is. Kellemes olvasást kívánok (Fiery)

Eljön az idő, amikor újra virágzik a tér, eljön az idő, amikor felszabadul, aki fél. Eljön az idő, amikor hallgat a vészmadár, eljön az idő, mikor az életöröm dala száll…

Külföldön hogyan fogadták a magyar zenekarokat?

Ezt akkor tapasztaltam meg, amikor bemutatták a Dr. Herz musicalt Angliában és azt mondta a rendező az egyik nótámra, hogy írjak egy másikat, mert az ottani közönség nem fogja érezni az egyik dallamot. Napokig beszélgettünk erről, mert engem ez nagyon érdekelt. Kiderült, hogy Braham németesnek érezte és napokig tartott amíg megfejtettem, hogy milyen zenei fordulatokat tart ő angolosnak. Nagyon érdekes zenei megtapasztalás volt. Az angolok az alaphangot jobban magukénak érzik, mint a domináns hangot. akkor rájöttem, hogy miért nem értik és írtam egy másik dallamot, de nem azért, mert beadtam a derekam. A színházban flexibilisebbnek kell lenni minden szempontból. Mi magyarok a kelta pentatonok miatt könnyebben megértjük az angol zenét, ezért volt könnyebb megérezni a beatzenét is. A kelet-európai rockzenekarok az oroszoktól a lengyelekig a nyelv miatt nehezebben érzékelik. Mi rögtön átérezzük a kelta eredetű angolszász muzsikálást és tudtunk belőle magyar zenét csinálni úgy, hogy az magyar és csak magyar. Mi, a Kelet-Európaiak közül ezen a nyelven és ezzel a zenével nagyon könnyen tudtunk azonosulni és azért vagyunk mi jók és azért szeretik például Lengyelországban is a magyar zenekarokat, mert olyan mintha az "már angol lenne".

A '70-es-'80-as években a magyarok sikerében közre játszott az is, hogy mi voltunk a legvidámabb barakk?

Nem azért, mert mi lettünk volna a legvidámabb barakk. A lengyel művészek sokkal szabadabban éltek, mint mi bármikor is. Sokkal több önállóságot kaptak. Rengeteg lengyel zenész barátommal beszélgetem arról, hogy a magyar zene olyan, mintha brit lenne és ezt ők is pontosan így látják.

Hogyan éltétek meg sikereitek csúcsán, amikor 1976-ban itthon is berobbant a rockzene?

A hetvenes évek közepén a rádióban a műsorvezető azt kérdezte egy rockzenésztől, hogy "milyen stílusban játszik a zenekar?". Erre az volt a felelet, hogy: "igényes szövegek, dallamos muzsikák kőkemény alapra". Mi abban a versenyben nem vettünk részt mert más habitusúak voltunk, akkor mi már annyira a magunk útját jártuk, hogy nevetséges lett volna, hogyha mi is kőkemény alapra váltunk. Becsülöm azokat, akik képesek voltak megújulni és kétségtelen, hogy fantasztikus újdonságot jelentett, de mi megmaradtunk a magunk széles zenei világánál.

Az Illés időszakában nem titkolt terv volt, hogy legyen egy magyar Lennon-McCartney páros. Ez mennyiben hatott rád a Fonográf együttesben?

Arra gondolsz, hogy a háttérbe szorultam volna? Dehogy szorultam. Én egy másik fajta lélek vagyok, mint ők és nagyon örülök, hogy Bródy szöveget írt nekem is. Nagy ajándéknak tartom az ő verbalitását és egyáltalán azt, hogy együtt dolgoztunk. Nagyon sokra tartom a közös munkánkat és nem csak a Fonográfban, hanem Koncz Zsuzsa vonatkozásában is. Soha nem éreztem, hogy háttérben lennék, mert végig úgy éltem meg ezeket a zenekarokat - mindegyiket, amiben játszottam -, hogy ezek baráti társaságok, mert azok is voltak. Lelki összecsengésekből született az összes dal. Mindegyik lemez az adott lelki állapotunk lenyomata volt.

Az István a király rockoperával taroltatok, az mennyiben volt közös munka?

A Fonográf lemezek azért nem hasonlítanak egymásra, mind más-más élet-, és lelki szakaszban készült. Az István a király eredeti hangfelvételét a Fonográf játssza és ugyanazzal a lelkesedéssel muzsikáltunk a stúdióban, mint addig minden egyes albumon. Én nem vindikálom magamnak a jogot, hogy bármilyen dallamot is írtam volna az István királyban vagy Misi, vagy bármelyikünk, de hogy menet közben azt mondtuk, hogy "mi lenne, ha ezt játszanánk, mi lenne, ha én ezt gitároznám benne, mi lenne, ha ide nyúlnék?". Mert mindig is így dolgoztunk. Adott volt egy vezér dallam. Az István a királyt zseniálisnak is tartom és nagy öröm, hogy játszom benne és hallom, hogy mit játszottam. Emlékszem a pillanatra és emlékszem azokra a különös odaadó zenei áldozatos megnyilvánulásokra, amikor például felénekelte az Operaház kórusa, amit felénekelt. De néha a szöveget nem mindig lehetett 100 %-ig érteni. Egy ilyen méretű kórus mássalhangzói nehezen érthetőek - nem az operaház kórusát minősítem -, ezért odaállt a Fonográf kórusa és leénekeltük még egyszer, hogy az összes mássalhangzó és az összes fontos mondat tökéletesen érthető legyen. Ezt nem hallod, de ott van. Mi úgy tudtunk együtt énekelni, mintha egész életükben ezt csináltuk volna. Egyébként az összes szóló énekes szintén így énekelt - mintha az élete függött volna tőle -, a Gyuszi, a Miki, mindenki. Ezt érezte meg a közönség is. Ez a siker pedig a magyar Lennon-McCartney páros – nevezd, aminek akarod -, zseniális közös munkájának köszönhető.

Milyen érzés volt megélni ezt a fajta sikert?

Hihetetlen siker volt. Zenekari tagként megélni viszont már félig-meddig tudathasadásos állapot volt, hiszen közben már éreztük, hogy a Fonográf zenekarnak jót is tesz meg nem is. Egy zenekarnak van egy életmenete és irigylem azokat a zenekarokat, amilyen az Omega volt, vagy a Rolling Stones. Életük végéig együtt. Mi nem ilyenek voltunk, mi annál szerte ágazóbb, feszítőbb és kíváncsibb emberek voltunk. Amikor azt mondom, hogy a Fonográf sosem utánozta a saját magát, akkor erre is gondolok. Szóval, egy idő után lazultak a kötelékek. 

Sokszor vendégszerepeltem már a Fonográf alatt is. Játszottam a Picivel, az Omegával, a Hobo Blues Band-ben szájharmonikáztam. Mindenkivel szerettem zenélni és nem, mint Tolcsvay László, hanem mint muzsikus. Így ismerkedtem meg az összes többi kollégával, amikor a Magyar misét írtam, bárkit megkérhettem, mert ők is szerettek velem zenélni és szívesen jöttek.

1983-ban jelent meg első szóló lemezed…

Igen, azon az albumon még a Fonográf együttes játszik, de már feltűnik számtalan másik zenész kolléga is. Ekkor már szerettem volna a saját, egyéni zenei világomat is megmutatni, szerencsére a kiadó is partner volt benne.

Akkor már kezdett - sosem lett kimondva -, a Fonográf szét hullani?

Persze voltak még közös munkák, Koncz Zsuzsával, Halász Judittal, a Doctor Herz musical-ben gitározott Levente, de mindenki a maga útját kezdte járni. A zenekar lassan megszűnt, de a barátság megmaradt.

Folytatjuk…

Készítette: Fiery