Abrakadabra - Mobilmánia koncertbeszámoló

Régóta tervezem, hogy megnézem a Mobilmánia karácsonyi nagy koncertjét, mert ilyenkor mutatkozik meg igazán az egész éves munka eredménye. Tulajdonképpen a zenekarról az elmúlt időszakban minden évben készült beszámoló. Miért pont most hagyjam ki, amikor a csapat ismételten egy merész frontember váltáson van túl. Első sorban arra voltam kíváncsi, hogy mennyire sikerült összehozni. Érdekelt továbbá az is, hogy a vendégzenekarok milyen meglepetést tartogatnak. Bár a B52-t születése óta ismerem, a varázslat a nagy színpadon mutatkozik meg igazán. Átérzi-e a zenekar, hogy ők pont ide valók, csak fő bandaként? A Banderass számomra kakukktojás volt, ezért reménykedtem abban, hogy ezen az estén minden rendben lesz...

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a kritikus - mint olyan ma már nem létező "intézmény". Kevesen maradtunk, ami érthető, hiszen általában egy-egy megnyilatkozás nem segít a marketingnek, mert a kritikus nem csak a csuda szép dolgokat mondja ki, hanem az árnyoldalra is rá mutat és ezt kevesen szeretik, vagy ismerik el. Pedig léteznek olyanok, akik nem csak a seggnyalásra vevők, hanem az építő kritikára is. Az utóbbi időben, ha koncertbeszámolót olvasok, jobb esetben egy rajongói levelet, rosszabb esetben fizetett hirdetést látok benne, az pedig nem koncertbeszámoló. Értem én, hiszen a média, az internet minden a hülyítésről szól és kinek kell az igazság, ha így eladhatóbb a produkció? Jó ez az álomvilág, úgy elaludni, hogy ma is csodás voltam, ma is tökéletes voltam, ma is mindenki engem szeret... Jó ez, csak persze nem igaz.

Noha eddig erről sosem beszéltem, most elmondom, hogy én meghívásra látogatom a bulikat - vagy ha különlegesnek ítélem meg a helyzetet, akkor én jelzem, hogy mennék - és általában egy évben csak egyszer készítek összegzést az egész évben látottakról. A meghívást sokan úgy is bevállalják, hogy tudják, elmondom azt is, ami szerintem nem jó. Ez a dolgom. Nekem ez a vendégjegy a fizetségem és néha egy ajándék CD, de ezzel nem vásárol meg senki, aki ismer, az tudja. A szombati eseményre is kaptam meghívást, bár nem attól az embertől, akitől illett volna - talán nem véletlenül -, de sebaj, attól még nem fogom a dolgokat feketébben látni. Most akkor ébresztő fel! Rögzítsük mi történt ezen a holdvilágos éjszakán a Barba Negrában, kezdődjék a varázslat:

Az első abrakadabra - ahol csak a varázslat segíthet...

Ezen a szombat estén a Mobilmánia bulival egy időben a fővárosban meglehetősen sok rockkoncert zajlott és ez késő estig rá is nyomta bélyegét a terem látványára. Szerencsére - vagy csak egy varázslatra - a végére azért összesimult a kép. Az önmagát kivételes szerénységgel a "legjópofább rokkbandának" tituláló együttes, a Banderass nyitott. Éreztem, hogy a fenti jelző vicc, de még nem tudtam, hogy mennyire. Innentől nagyon finoman kell fogalmaznom, de nem fogok. A zenekar szerintem tudása 200%-át adta ki magából, amiért komoly kitüntetés jár. A fiúk tisztességesen rákészültek a várható nagy közönségre, azzal a nem titkolt szándékkal, hátha elszipkáznak néhány rajongót a nagy nevű zenekaroktól. Ezzel nincs semmi baj, mindenki így csinálja. Szóval a Banderass színpadra lépett és eddig a pillanatig volt elfogadható a produkció. Tulajdonképpen zeneileg alig volt probléma, a hangszeresek hihetetlen keményen koncentráltak. Rettenetesen igyekeztek, hogy minél kevesebb hibával játszanak és ezt nagyjából sikeresen megoldották. Persze lehet, hogy csak azért nem hallottunk félrenyúlásokat, mert az ének(?) mindent elnyomott. Az előadott dalokkal viszont  volt probléma, mert a szöveg folyamatosan túl lógott a zenén, aminek már nem maradt levegő, háttérbe szorult. Mintha a teljes Egy őrült naplóját hallottam volna a Híradó bevezető zenéje alatt. Ha ez direkt van így kitalálva, akkor ügyesen megoldották. A fiúk keményen be voltak feszülve, ami érthető is, az egyetlen laza figura a banda túlmozgásos motorja, a frontember Kiss Ákos volt. Ő eldugta mindazt a szemek elől, amit a szótárban amatőr kifejezés alatt találunk, de az értő fülekkel szemben már tehetetlen volt, ugyanis nem a túl sok ének volt a fő probléma – de az is baj -, hanem az, hogy nagyon kevés tiszta hangnak örülhetett a közönség. Kezdéskor leghátul álltam és komolyan azt hittem, hogy a Csoki énekel(?). Szerencsére nem ő volt.

Tudom, tudom egy zenésznek, egy zenekarnak ma már a tudáson, tehetségen kívül egy csomó egyéb elvárásnak is meg kell felelnie, de végül mindig az összkép a lényeg. A zenekar azért volt amatőr, mert nem éltek együtt a saját produkciójukkal. Mindenki a maga hangszerével szemezett, nehogy elkúrjon egy hangot, így tök mindegy, hogy mit játszanak. Sajnálom fiúk, de a színpadon csak az alapok hiányoztak, mint a; nyílt tekintettel végig mosolyogni, egymással cinkosan összekacsintva játszani, mutatni kifelé az egységet, kimutatni, a büszkeséget arra, amit csinálok! Az önbizalom hiánya, ha nem is lelkes, de amatőr színvonalon tartja a zenekart még akkor is, ha a dalok és a zenészek egyébként jók lehetnének. Bezzeg Ákosnak van önbizalma, nagyon nagy. Ő profiként végig szántotta az emelvényt és az utolsó pillanatig sztárként viselkedett. Ha a Csoki nyugdíjba megy, a Piramisban helye van.

Ha eddig még senki nem tette meg, hát őszintén sajnálom, hogy nekem kell lerombolnom az illúziót, de jelenleg valóban szar a helyzet. Persze feladni nem kell fiúk, kissé szellősebb dalokat kell írni, együtt kell lélegezni a társakkal és a közönséggel, a frontembernek pedig meg kell tanulnia énekelni. Ha mindez sikerül, a Banderass zenekar jóval többet is elérhet a jelenleginél. Megnéztem a zenekar Facebook oldalát és a marketing nagyon ott van. Srácok, ezt a lelkesedést kell kivinni a színpadra is…

A második abrakadabra - csak a pálca hiányzik...

Este nyolckor megérkezett a B52 zenekar. Nem szívesen mondom, de kár ezért a vérprofi csapatért, nekik nem felvezetni kellene egy nagy koncertet, hanem levezetni. Ősszel a Lord közönségét csábították el, most a Mobilmánia rajongók engedtek a zenei erőszaknak, mondjuk a közönség ezúttal lassabban érkező, nehezebben oldódó, keményebb dió volt. A Jankai csapat mindent megtett, okosan a jó dalokkal nyitottak, majd magukhoz még közelebb húzva a még ismeretlen érdeklődőket jöttek a komolyabb slágerek – és itt tört meg a jég – végül a búcsú már közönség-üvöltetősre sikeredett. A két Prognózis dallal ebben a közegben lehetetlen tévedni. A Hajsza közben és a Tele van a város a '80-as évek kimagasló slágere és hát ebben a közegben van egy ember, aki ellen tud állni? Nos nincs, a nosztalgia zseniális módszer a sikerre. A nosztalgia megdobogtatja a szívet, a lelket pedig visszautaztatja az időben. Ezért léteznek a tribute zenekarok is. Nosztalgiára szükség van, de csak bizonyos mértékig, mellesleg a Mobilmánia is ezt a múlt idézést kamatoztatja, a B52 is igazán jól adagolja, nem viszi túlzásba. Ami számomra is igazán komoly meglepetéssel szolgált, hogy a csapat nem az utóbbi időben megszokott felállásban lépett fel.

Tudni kell, hogy a buli eredetileg december 29-re volt egyeztetve, ezért a basszusgitáros, Jankai Sebastian, Szebi előző estére bevállalta saját zenekarának, az NFR 10 éves jubileumi koncertjét, aztán kiderült, hogy ez a buli is 28-án lesz. Puff neki. Ember tervez, de egy jó zenekarnál a probléma csak azért van, hogy azt megoldják. A segítség az Abaházi Rt-től, Vincze Zoli személyében érkezett, aki annyira nagyszerűen illeszkedett a képbe, mintha már legalább a tizedik közös bulit tartották volna. Bár a legénység kis mozgásteret kapott, minden pluszt megadtak a közönségnek. Itt nem volt gond a tudással, a tehetséggel, a csapatmunkával, a kommunikációval és még jól is szólt a banda. Eddig a jó hírek. Az én bánatom Kálmán Gyuriékkal szemben az, hogy jó lenne, ha ennyivel nem elégednének meg. Pár éve Tatán - vagy egy évre rá Csepelen - főzenekarként tízezrek előtt játszottak nagy sikerrel. Most nincs új anyag, nincsenek vendégek, minden energiát elvisz a Triász, miközben a B52 többet érdemelne, jó néhány sláger van még a csapatban és érezhetően zabálja zenéjüket mások közönsége is, legyen az Lord, Edda, vagy az élő hangzás hiányos ismeretéről elhíresült Bikini. El kell dönteni, hogy mit akar a zenekar, buliból fellépegetni, megmutatni, hogy ilyet is tudnánk, vagy megmutatni, hogy mi ezt tudjuk igazán? Ha Sipinek megy együtt a Mirigy meg a Triász, akkor Mennie kell a B52-nek is!

Harmadik abrakadabra - nyúl a kalap mögött...

Fél tízkor kezdett a Mobilmánia és a fiúk mind látványban, mind hangzásban nyilvánvalóvá tették, hogy egy nyugati szintű professzionális produkciót látunk. Zefi nem hiába tanulmányozza a mai napig a hazai és külföldi konkurenciát. A koncert nem azért volt a nézőkre nagy hatással, mert háromszor akkora hangerővel nyomták, mint a B52, de biztosan ez a letaglózó hangorkán is rátett a sikerre egy lapáttal. Már az indulásnál megmutatta a zenekar, hogy ki az úr a házban. Négy keményebb nótával indultak, meg is lepődtem, hogy Tóth Attila végig nyomta mind a négyet. A már többször említett elvárások összes részletének megfelelt a csapat. Minden hang és minden kép abszolút a helyén volt. Az egész csapat komplett mosolyalbum volt, varázslatos dob, billentyű és gitárszólók, mindenki zseniálisan odatette magát. De ebben még mindig Nusser Ernő a legjobb. Ernőben a technikai tudás mellett meg van a kellő önbizalom, a zsiványság és a komolyabb koncerttermekbe való látványelem amivel azonnal elvarázsolja a közönséget, felmorzsolja az ellenlábasokat és meglágyítja a kritikusok szívét. Amit hallunk, az egy tökéletes abrakadabra. A rajongók egy pillanatig sem unatkoztak. Vikidál Gyula hiba nélkül énekelt, persze nem az 1975-ös atomformában, de nem is annyira színházi falzettben. Gyula bácsi megtalálta azt a középutat, amit Demjén Rózsi a mai napig tagad! Van középút! Az ő énekére még vissza térünk, ahogyan Zefiére is. Bajnok munkáját is ki kell emelnem, mert a súlyos betegség után igen gyorsan kiállt a színpadra és nem csak végig játszotta, még énekelt is egyet, erre is visszatérünk. Az egész buli hihetetlen tökéletesség halmazát mutatta, aminek a hónapok óta feltüzelt rajongók örülhettek igazán. Az embernek olyan érzése volt, mintha Cooperfield David előadásra látogatott volna. És valóban, csak a kezeket figyeltük...

De beszéljünk az énekesről, Tóth Attiláról. Tavasz óta jó pár közös fellépésen van túl az újjá alakult együttes és meglátszik a rengeteg közös munka. Zefi - mint Stulát, vagy Árpit is - Atillát is ügyesen felépítette, megszabadította a rossz berögződésektől. A szöveget tudja, az a kis hiba meg nem probléma, hiszen ez is beletartozik az élő műsor varázsába. Bár egyszer élném meg azt, amikor D. Nagy Lajos rontja el - a CD-ről lejátszott - szöveget. Attila tisztán és érthetően kommunikál, már nagyjából tudja mikor kell a mikrofonhoz nyúlni és mit kell mondani. Bár nekem a Mobilmániában eddig megfordult elődökhöz képest kevés az ő hangja. Nagyon kevés. Amit e mellett bajnak érzek, az a hosszútávon való gondolkodás, a csapat egységével kapcsolatos.

Nem vagyunk hozzá szokva, hogy a frontember a koncert felén nem énekel, még akkor sem, ha ezt is a varázslat menti meg. A hiányt eltünteti a zenekar. Gitár és dobszólók, közbeiktatott kötelező kommunikáció, ünneplés, tapsoltatás, minden, ami a felejthetetlenség lényege. Ott van Bajnok, aki még betegen is képes végig zenélni és énekelni az estét, ott van Zefi, aki fáradtan, sápadtan is még a szokásosokon kívül a Szárnyad voltam című slágert is bevállalta.   Ott van Vikidál, aki hatalmas meglepetésre P. Mobilokat is énekelt... Bevállalták mind, hogy a fiatal frontember hangja pihenhessen, hogy a Mobilmánia nevű varázslat tovább működjön, de meddig fog még működni, ha a profik túl vállalják magukat egy átlagosnál nem több énekes kedvéért?

Mint írtam, a több hónapos egyre feszültebb várakozás után a közönség végig kajálta a bulit, hiszen mindent oda varázsoltak elé, amiről csak álmodhatott. A Rock Rádió is a bűvölet része volt és óriási - hónapokon át tartó - reklámkampánnyal segítette a zenekart és ennek meg is lett az eredménye. Nem volt telt ház, de sokan voltunk. Mindenesetre egy nagyszerű évzáró bulit láthattunk, zseniális muzsikusokkal, nagyszerű dalokkal. Nem tudom, mi vár a bandára, ahogy a tavalyi koncert után sem tudtam, de mindenki érdekében őszintén remélem, hogy jövőre is lesz miről írnom...

Írta: Fiery

Foto: Barba Negra