Ajtót nyitok - Turi Bálint interjú 2. rész

Beszélgetésünk első részében megtudhattuk, hogyan indult Bálint pályafutása, de még mindig az első éveknél tartunk, miközben egyre több és egyre nagyobb szerepekben találkozunk vele. Mialatt megismerünk egy érdekes pályafutást, a képbe finoman bekerül egy nagyon komoly József Attila kapcsolat is, ami a mai napig elementáris erővel van jelen mindennapi munkájában. És itt kezdődik a színház…

"Ajtót nyitok. Meglódul lomhán a főzelék fagyott szaga

És végig vicsorog a konyhán a karmos tűzhely. A szoba

Üres, senki. Tizenhat éve ennek, mit sosem feledek. 

Viaszkos vásznú konyhaszékre ültem, nyafognék, nem lehet." 

Mihez kezdtél ezután?

Volt egy passzív lukas évem, amikor magamba mélyedtem, elgondolkodtam azon, hogyan tovább. Eltelt egy év és valamelyik kollégám szólt, hogy a Lábán Kati vezetése alatt álló Rs9 színház Balkay Géza rendezésében Shakespeare bemutatóra készül és szereplőket keresnek. Elmentem a válogatásra, meghallgattak és szerződtettek Duncan a skót király szerepére. Balkay egyébként nem csak nagyon jó rendező, de elképesztően zseniális színész is volt. Szerintem, ha nagyobb ismertsége van és nincs lent a vasfüggöny, akkor Európa öt legjobb színésze között tartanák ma számon. Az igaz, hogy a gyertyát minden végén égette, de borzasztó erős ember volt. Sajnos Kati őt már rossz állapotában hozta az Rs9-be, de így legalább találkozhattam vele. Négy-öt évig dolgoztunk együtt. Megtanultam tőle, hogyan lehetek jó színész, de azt is, hogyan ne legyek színész. Az ő életének a tanulságai azt is megtanították, hogy minek mi az ára. Rajtam áll miért mit adok cserébe.

Csongort játszottam, Periklészt, elkészült a skót darab is, aminek nem mondjuk ki a címét (szerencsétlenséget hoz). A Csongor és Tünde például 50 előadást élt meg. A Cymbeline (Shekaspeare) egy korai brit-kelta királyról szóló legenda, a darab fő témái a szerelem, ármány és ártatlanság. Nagyon szerettem foglalkozni veretes szövegekkel, amiket közölhetővé tudtam tenni Géza instrukciói és a szakértelme alapján. Ő versmondásban is csodálatra méltó tehetség volt. szilveszter előestéjén beült egy fotelbe, kezében egy korsó sörrel, piros Multifilterrel és másfél órán keresztül Karinthyt olvasott fel a zsúfolt teremben. Mindenki imádta őt.

Az Rs9 egyébként egy kicsi stúdiószínház, 60-80 ember előtt játszottunk, ott nem lehet "kamuzni", minden apró dologra oda kell figyelni, ha például a kisujjamat nem úgy emelem fel, ha nincs bennem az a fajta őszinteség, akkor az egész kipukkad.

Mit szeretsz leginkább ezekben az előadásokban?

A kis színház a közönséghez nagyon közeli terekkel közelebb áll a filmes munkához és őszintén szólva engem maga a játék valóságossága, a természetesség, a hiba lehetősége érdekel. Egy jól megírt pontosan szerkesztett irodalmi monológban nem hibázhatsz, mert annak adott a szerkezete, ezért sokkal jobban érdekel az, hogy ha elfogy a levegő, vagy elfogy a szöveg egy másodpercre, mert az behúzza a figyelmet és egyből megteremti a helyzet valóságát, felkelti a kíváncsiságot. Ez az ihletett pillanat érdekel a legjobban. A versekkel is úgy foglalkoztam, hogy amennyire csak lehet és szabad a határokat bontogassam, másik rímpárt használjak, mint ahogy az eleve összecseng. Kortárs írók anyagait is sokat mondom és szeretik, becsülik ezt a próbálkozást. Nem a hitelesség kérdését piszkálom, hanem az egész igazságát. Tudom, hogy ez egy szakma és ennek szabályai szerint kell művelni, de én némi naivitással azt gondolom, hogy ebben van varázslat. Nem az a feladatom, hogy a jól bevált recept alapján építsem fel és előadásonként ismételjem a jelenetet arra a pillanatra, arra a mozdulatra, kacsintásra kapjam meg a közönségtől a reakciót, inkább kiállok a szakadék szélére és hagyom megtörténni, felkészültségem, koncentrációm függvényében, minden alkalommal megdolgozom érte. Nem hiszek abban, hogy e felett teljes kontrollt kellene gyakorolni a rendezőnek vagy a színésznek. Össze lehet rakni egy szerkesztett, előre kitalált tökéletes előadást, vittünk sikerre ilyet is, amire büszke vagyok és szerettem, lélek is volt benne, de ha tét nincs benne - mert az egésznek tétje van - hiányérzetem marad.

Hogyan került képbe Erdély?

Ekkor éppen szabadúszó voltam és volt elegendő időm, ezért a versekhez való kötődésem okán kitaláltam, hogy saját anyagot kéne készíteni. Alapnak összeszedtem egy csomó József Attila verset, kidolgoztam az előadás szerkezetét és erre fűztem fel a Dsida Jenő és Márai Sándor szövegeket….

Miért pont József Attila?

Elvesztettem az édesanyámat, ami nagy trauma volt. Mivel tudtam, hogy József Attila életében is fontos momentum volt az édesanyja elvesztése, kezembe vettem a verseskötetét és a Kései siratón meg a többi ismert verseken átlapozva megtaláltam az Ajtót nyitok című verset, ami tökéletesen passzolt az én akkori helyzetemre. "Ajtót nyitok. Meglódul lomhán a főzelék fagyott szaga és végig vicsorog a konyhán a karmos tűzhely". Amikor elvesztettem édesanyámat, akkor az úgy történt, hogy elmentem hozzá és nyitva volt az ajtó, ami addig nem volt nyitva soha, beléptem az előszobába és a levegőben megéreztem ezt a jellegzetes főzés utáni szagot, amikor kiszellőztetnek ősszel, hideg van, de még mindig érzed az étel szagát. "Végig vicsorog a konyhán a karmos tűzhely". Nekünk is karmos tűzhelyünk volt. "Viaszkos vásznú konyhaszékre ültem, nyafognék, nem lehet". Nekünk is volt egy piros viaszkosvásznú konyhaszékünk. Az egész kicsengése, hogy "mindig így lesz ezután", telibe talált. Attól a pillanattól kezdve József Attila egész költészetét megértettem. Akármelyik rövid egysorosát, töredékét életszakaszát, ha megláttam, tudtam vele mit kezdeni, a magamévá tudtam tenni, értelmezni, vagy kontextusba tudtam helyezni. Később rátaláltam a fiatalkorában íródott verseire, amiből 20-30 van összesen, de ezek még nagyon sok dimenziós képek, összetettek és ezekben még nem jelenik meg senki dramaturgiai útmutatása. Ebbe az időszakba tartozik Juhász Gyulához írt szonettkoszorúja, amit Juhász 40. születésnapjára írt a költő.

A szonettkoszorút úgy adom elő, hogy a benne lévő kifejezések egy-egy szóval csatlakoznak hozzá és hoznak egy másik területről egy másik verset. Amikor a koncepcióval kész voltam, elkezdtem keresni, hogy ki rendezhetné meg, de nem találtam széles-e hazában senkit, akiben megbíztam volna annyira, hogy hagyja érvényesülni ennek a szabadságát. 2011-ben találtam rá a MASZK (Országos Színészegyesület) egy előadás-létrehozó pályázatára, amit elnyertem. A feleségemmel éppen ekkor Erdélyben voltunk és megkerestem a rendező, színészt, Csurulya Csongort, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetőjét, hogy lenne-e kedve megrendezni az ötletemet. Ő volt az a színész, aki lement a színpadról és rendezőként segített. A mű végső szerkezetét együtt raktuk össze. Kint voltunk a családdal egy hónapig, a darabot bepróbáltuk és be is mutattuk, majd haza hoztam Magyarországra, ami itthon elképesztően sokat ment…

Folytatjuk: (2024.12.20. péntek)

Készítette: Máthé József "Fiery"