Cikipédia 12/35 - A Beatrice együttes története 4. (1979/1)

A Beatrice közügy lett. Majdnem 10 éven keresztül nem foglalkozott senki a zenekarral, az illetékesek hagyták, hogy Feró keresse önmaga és a banda helyét a hazai könnyűzenei életben, de jövőt nem láttak benne. Egyszer már majdnem befutottak egy diszkóslágerrel, de akkor sem nyíltak meg a kapuk. Próbálkozott a zenekar Madarász Béla balladájával, vagy beat-operett előadással, de azok sem kellettek. Feró mégis rátalált a tutira, "elnyomott" zenészként meglátta a lehetőséget, a hozzá hasonlóan gondolkodó magukra hagyott - vagy inkább a problémáit másokban kereső - alsóbb rétegekből verbuválódott fiatalokban.  

Elérkezett az idő, hogy észre kellett venni ezt az egyre hangosabb réteget, jó megoldásnak tűnt egy tévéműsor, amelyben mindenki elmondhatta véleményét a Beatrice érzésről, a csövesek - digók harcáról a punkzenéről, vagy amit annak hittek pro- és kontra. A történet azonban nem úgy alakult, ahogyan azt a szerkesztők elképzelték. A punk együttesnek kikiáltott Beatrice vette az akadályt, a tévében szereplő rajongói pedig bebizonyították, hogy velük nem érdemes vitatkozni. Na nem azért, mert olyan okosan védték volna érdekeiket, vagy nem akadtak volna bőven ellenérvek, inkább azért, mert nem engedték a máshogy gondolkodókat szóhoz jutni. 

1979-re a Beatrice a figyelem középpontjába került, bár Feró talán nem így képzelte el a sikert - reményvesztett és senkihez nem tartozó fiatalok bálványa lett -, a hatalmasságok mereven elzárkóztak tőle. Nem jelenhetett meg lemez, sőt, egy idő után fellépéseiket is blokkolták. A sajtó kegyetlen volt, és még Feróékat támogató újságírók is kénytelenek voltak úgy fogalmazni, hogy a dicséret ne annak tűnjön. Az Ifjúsági Magazin májusi írásában igyekszik mosdatni a bandát, de elég gyengén: "Zenéje, szövegei és botrányai révén különösen felkeltette az érdeklődést az egyik újonc, a Beatrice. Rockzenekarként indult, jó ízlésűek kedélyeit borzoló punkegyüttes lett belőle, majd szelídülni kezdett, s minden remény megvan arra, hogy ismét jó rockcsoporttá váljon. A pop gyámolítására hivatott szerveknek még most is lúdbőrzik a hátuk e bájos női név hallatán." Érdekes, hogy a 10 éve folyamatosan átalakuló bandát újoncnak nevezi az újság, talán azért, mert ezzel a felállással még újnak számítanak. Az írás azon része, hogy "minden remény megvan arra, hogy jó rockcsoporttá váljon" pedig azért érdekes, mert egyre többen igyekeznek kibújni a felelősség alól, hogy dicsérni merik a csapatot. Már egy '78-as cikkben olvashattunk a tervezett jó útra térésről és fogunk még bőven. Ide tartozik, hogy az utolsó ilyen említést 1983-ban, egy "ügynöknek" kellett jelentés formájában megírnia, hogy Nagy Feró jó elvtárs lett, és engedjék meg neki, hogy részt vehessen abban a bizonyos rockoperában. Végül pedig a valamikor "bájos" és "találó" név hallatán örömtüzek gyúltak az illetékes elvtársak szemében, míg 1979-re elérte a zenekar, hogy retteg tőle mindenki. A cikk Nagy Feró interjúként folytatódik:

- Miért játszotok punkot most, amikor ez a külföldön sem túlságosan nagy sikert aratott zene az utolsókat rúgja?

- Az, amit mi játszunk, csak itt, nálunk számít punknak, főleg a külsőségek és az előadás módja miatt. Tulajdonképpen csak arról van szó, hogy a legkeményebb rockot játsszuk. Valószínű, hogy a punktól függetlenül is ide jutottunk volna. Egyébként nekünk az "ő" punkjukhoz semmi közünk. Mi e zenei és szellemi stílus alatt az őszinteséget, az igazságot és az élet árnyoldalainak reális vizsgálatát értjük. Vagyis nem azért lettünk punkok, mert ők is azok. Mi egész mást akarunk. Először nem is vállaltuk, amikor ránk ragasztották. De ha már rajtunk van, hát csak maradjon.

Az Ifjúsági Magazin úgy látta, hogy 1979-ben a punk már a végét járja, miközben itthon még azt sem tudtuk szinte, hogy kint ez a stílus már létezik, ráadásul Magyarországon 1982-ben kezd teret hódítani. Ferónak igaza van, ők sosem voltak punkok - bár van néhány daluk, mint a Besült a mutatvány, Üss a kölökre, Ramones blokk, Miért fáj, stb..., de abban egyet kell értenünk vele, hogy ez még hagyományos klasszikus rockzene. Viszont az újságíró nem akarja meghallani a választ, továbbra is erölteti a punkot:

- Miről szólnak ezek a punk-nóták, s hol hallhatók?

- Nagyon egyszerű. Arról, ami a mai tizenéveseket érdekli. Kinőtt egy motorizált nemzedék, amely új tempót követel magának a zenében is. Nem szeretik a most már minden jó szövegeket, utálják a szentimentalizmust, és szeretnék, ha az ő kicsiny problémáikkal is foglalkozna valaki. Vagyis nem kell például az űrről énekelni, mert van itt elég probléma a Földön is. Hogy hol hallhatod a nótáinkat? A koncerteken. Ugyanis a sanzonbizottság egyetlen dalunkat sem fogadta el. Marad a remény: a hanglemezgvár. Csakhogy ott is azok a zenészek tartják kezükben a dolgokat, akik évek óta üzletet jelentenek. Akik valamilyen pozícióban vannak, azok már csak azért sem adnak zöld utat a nótáinknak, nehogy esetleg veszélyeztessük az ő érdekeiket. Tehát az a jó dal, ami nem szól semmiről. Mint a Táncdalfesztiválon. Jó nagy divatbemutató, sok szépséget felvonultatva, plusz a megzenésített semmi. Az a baj, hogy meglazította az igényességet a pénz. Egyébként nekünk az az ars poeticánk, hogy őszintén kell beszélnünk e rossz dolgokról is, hogy ezzel előre lépjünk.

Valljuk be őszintén, minden úgy volt jó, ahogy megtörtént. A Piramis is akkor kezdte elveszíteni rajongóit, amikor "jó fiúk" lettek és a Beatrice esetében ez hatványozottan igaz, hiszen ők "kifejezetten rosszfiúk" voltak, ráadásul sokkal kisebb bázissal rendelkeztek, mint Somék. Ha megkapták volna a hatalom támogatását, hiteltelenné váltak volna, így legalább született még néhány emblematikus szerzemény.

- Vajon vállaljátok-e a közönségeteket, akik egészen anarchikus, sőt szélsőséges elveket vallanak?

- A közönségünket természetesen vállaljuk olyannak, amilyen, csakhogy elenyésző számban vannak közöttük azok, akiknek ilyen elvadult nézeteik vannak. Ezekkel természetesen nem értünk egyet. Valamit viszont le kell szögeznem. A zenekar nem lehet felelős a túlhajtásokért, mert nem mi neveltük fel ezeket a gyerekeket! Egyébként többségüknek fogalma sincs arról, hogy mi a rossz abban, amit csinál. Csak azt sejtik, hogy az talán valami jó hecc. Az elhangzott vádakkal ellentétben, mi nem buzdítjuk semmiféle rosszra, sőt megpróbáljuk lebeszélni az őrültségeikről, s az olyan elítélendő dolgokról őket, amelyeknek a jelentésével vagy értelmével egyáltalán nincsenek tisztában. Ja, igen, és a külső. Játszottam én már aranyruhában is, annak sem volt semmi eredménye. Most legalább a biztosítótűvel pukkasztom a jó fazonokat.

Feró továbbra sem beszél hülyeségeket, mindig is érdemes volt odafigyelni rá. Okosan lavírozott eddig is és most, hogy az "aranybánya" tetején ül, bolond lenne annak hátat fordítani. Ekkor úgy gondolkodik, ha továbbra is nő a rajongók száma, az egyenes út a lemez megjelenéséig. Majdnem bejött. Egyébként a jóval későbbi interjúiban is többször elmondta, hogy mindez számára csak polgár pukkasztás és ha ettől lesz jobb neki, akkor miért ne csinálja? Igazán érdekes az, hogy a fiatalok fellázadtak azért, mert nem figyeltek rájuk kellően a szülők, tanárok, a rendszer, de ha a mai helyzetet vizsgáljuk, ezekhez a gyerekekhez képest aranyifjak voltak/voltunk. Hiszen akkoriban a teljes média velünk foglalkozott és csak velünk. Mi lehet a bajunk? Miért van bajunk? Mit nem kaptunk meg? Mi hiányzik az életünkből? Mit szeretnénk? Miben segíthetnek? Miközben persze igyekeztek irányt mutatni - talán ez volt a baj -, célt adni a kezünkbe, ismertetni a kötelességeiket. Ma ilyen már nincs, ma a gyerek dönti el, hogy mit akar, mihez van kedve, és a jogait követeli. Nincs körülötte egy felnőtt, aki segítse, aki mutassa az utat neki. 

- Terveitek?

- öt éven belül egy kislemez. Bocsánat, túl sokat kívántam, egyáltalán, lehetőséget szeretnénk kapni, hogy bizonyíthassunk. Na és persze az sem mellékes, hogy megváltoztassuk a punk szó miatt rólunk kialakult rossz véleményeket.

Ígérni bármit lehet, de betartani sokkal nehezebb volt. Ferónak egyre nehezebb dolga volt, hiszen a közönség elvárta, hogy egyre keményebben bírálja a rendszert, különben a hírnév múlékony. Dönteni kellett, hogy kitart még a csövesek mellett és egyszer majd csak lesz lemez, vagy abba hagyja az "ellenállást", de akkor rajongókat veszíthet. A zenekarnak élni kellett valamiből és egy zenész álma, hogy alkotásait megörökítsék. Gidófalvy Attila is így lehetett vele, amikor úgy döntött, hogy ez a "fejjel a falnak" téma nem működik, ki kell innen lépni.

Továbbra is májusnál tartunk. Magyarország egyetlen tévécsatornáján úgy döntöttek, hogy jobb elejét venni a Beatrice kultusznak, hiszen a Piramis jelenség még tombol, nem kell újabb probléma, ezért indított egy vitaműsort, amiből alapvetően nem lehetett jól kijönni. A sajtó atomjaira szedte a műsort, annak készítőit és vele együtt a Beatrice együttes rajongótáborát. A zenekar viszont profitált, hiszen felkeltették azok érdeklődését is, akik eddig nem tudtak létezésükről. Az Esti Hírlap így számol be az eseményről:

A magyar punk, a Beatrice együttes és a köréje tömörült tizenéves tömegek - a téma bent van a levegőben. Tanulmány, riport szól róluk. Nem egyszerűen zenei irányzatról vagy divatról van szó. Nem is nemzedéki kérdésről. A fiatal nemzedék egy meghatározott széles rétege - amely társadalmi okokból kirekesztettnek érzi magát a kor földi javaiból, kultúrájából, kényelméből perspektíváiból - formátlan indulatát érzi, ha éppoly formátlanul is, artikulálódni e zene agressziv vadságában.

A televízió 2-es műsorának új maratoni, négyórás Fiatalok estje című műsora bölcs volt, amikor nyilvánosságot adott ennek a kirekesztettségében tetszelgő együttesnek, s a róluk készült riportfilmmel kívánt vitaalapot adni a pesti, pécsi és szegedi stúdióban összegyűlt fiataloknak s a szélesebb nyilvánosságnak. Ha semmi más témát nem tűznek napirendre - ez is bőven eléglett volna 7-től 11-ig. Hiszen olyan háló ez, amellyel ki lehetett volna fogni sok-sok halat: a fiatalok lakás problémáitól családi életükig, anyagi helyzetüktől a világba való beilleszkedés minden buktatójáig. Ehhez persze gyakorlottabban kellett volna meríteni a hálót, s nem ráhagyatkozni arra a spontán, türelmetlen, egymás szavába vágó szócsatára, amely a Beatrice film után kitört. "Nem tudunk vitatkozni" - szögezte le szomorúan Horvát János -, ám ez enyhe fogalmazás. Olyan közegben, amelyben a más véleményére való türelmes odafigyelés ismeretlen, ahonnan nézve a harmincévesek is vén marhák, már az Omega zenéje is merő konformizmus, és három egymást követő összefüggő mondat végig hallgatása éppoly elképzelhetetlen, mint egy klasszikus zeneiharmóniáé - valóban elképzelhetetlen még egy egyszerű beszélgetés is. Hadd tegyem hozzá: e biztosítótűs, bőrnadrágos, a sorból kilógó tizenévesnél semmivel sem vonzóbb a másik véglet, a jól fésült eminensnek az a típusa, amely egy tv-kommentátor puszta megjelenésétől áhítatos szolgálatkészségbe ájul.

Kezdeti bizonytalanságai, technikai baklövései, s óvatos túl sokat markolása, erőtlen vita vezetése ellenére érdekes és jó kezdeményezés ez a műsor. Ám nem elég, hogy a stúdió nyitott. A szíveknek az értelemnek, a léleknek is nyitottnak kell lennie.

Nem véletlen, hogy eddig nem szerepelt a Magyarország felfedezése című sorozat egyetlen darabja sem a Nyitott könyv műsorán. Egyrészt, mert ez az adás igyekezett nem belemenni a dolgok közepébe, netán a vélemények összeütköztetésére. Ritka kivételtől eltekintve tartózkodott a felfedezéstől is - minden értelemben -, s ettől a biztosra menő alapállástól csak az utóbbi időben merészkedik távolabb. Másrészt és főként a szociográfia nem tartozik a könnyen "megzenésíthető" műfajok közé, s ezt az sem cáfolja, ha történetesen színpadra adaptálják valamelyik darabját. Tegnap tehát kétszeresen bátornak mutatta magát az adás: megkockáztatta a dialógusokra tördelt tényirodalmat, és vállalta egy elsőkönyves író bemutatását. Halmos Ferenc Ülő alázattal című könyvének propagálásában ez a lényeg. E tény mellett a tévére állítás ügyetlenségei másodrendűvé halványodnak. A színészek játékából, beleértve a szerző főszereplót megszemélyesítő Tomanek Gábort is, hiányzott ugyan a természetes oldottság, az alakítások hangsúlytalanságáért viszont a közölt tények hangsúlyai kárpótoltak. Ez így sokkal rokonszenvesebb volt, mintha Gaál Albert rendező mindenáron a rögtönzés látszatát erőltette volna, előre pontosan megírt szövegre és színészekre hangszerelve. A tények voltak dokumentum értékek. és ez az adás éppen ezáltal keltette fel az érdeklődést a Váci út egyik gyárának munkáséletét és jellemző közérzetét megörökítő könyv iránt.

Ugyanezt a műsort "darabolta fel" a Kisalföld is, ők sem voltak elégedettek a történtekkel:

VARGA JÁNOSNAK, a műsor felelős szerkesztőjének a Rádió- és Televízió Újságban leírt előzetese szerint kísérletnek szánták a kedden este (éjjel) mintegy négyórásra tervezett műsort, a Fiatalok estjét. Nos, a kísérlet dicséretes (mondhatni a rádió ifjúsági műsorai és a televízió túlságosan is jólfésült "Fiatalok órája" műsorai még nem találták meg igazán az utat a fiatalokhoz), az eredmény egyelőre kétesélyes. Lehet eső, lehet hó - mondják a bizonytalan lapra ultit mondó kártyások. Valahogy ezt tükrözte a Fiatalok estje is. Igencsak zavarosan indult az egész. Az elmúlt időszakban két helyen is (Mozgó Világ, Élet és Irodalom) jelent meg írás a fővárosban oly sok (kis) vihart kavart zenekarról, a Beatricéről, s erre kontrázott rá a keddi műsor. Mintegy húszperces blokkban egy csepeli koncert és a hozzá fűződő beszélgetések kapcsán próbálták irritálni a három - nyitott - stúdióba meghívott fiatalokat. Az irritálás túl jól sikerült - ha nem is a film alapján - a szélsőséges, a személyeskedést sem nélkülöző vélemények összeütközésének tükrében. (Valóban ekkora indulatokat érdemel egy extravagáns zenekar és alig néhány száztagú sleppje?)

A három műsorvezetőnek teljesen kicsúszott a kezéből a Beatricéről szóló ötven perces vita. Horvát János és a fiatalok körébe invitált Ipper Pál meglehetősen szomorúan el is mondta minderről a véleményét. Vagyis: nem tudunk vitatkozni, sértegetjük egymást, nem hagyjuk a partnereknek, hogy befejezzék a gondolatukat - s mindennek az igazságát támasztotta alá az is, hogy ezt a véleményét sem tudta elmondani a budapesti stúdió műsorvezetője a vendégek közbeszólásai nélkül. A parttalan vitának végül is - érzésem szerint - egyetlen csattanós érve volt: a lezárásként előadott Fonográf szám. Úgy érzem, meglehetősen kilógott a programból az aznapi matematika érettségi példák megoldásának ismertetése, hiszen mindenféle előzetes bejelentés nélkül hatásfoka nyilván alig egy-két százalékos lehetett. A tévéhíradó adta szünet használt valamit a műsornak: okos kérdések, még okosabb válaszok a külpolitika területére irányították át a Beatricébe belepirult stúdióvendégeket. Formailag ugrásszerű javulást mutatott a munkás-szállásokról indított "purparlé". (Látszott, hogy erre a blokkra már nem kevés "rákészülés" is történt a stúdióvendégek meghívásával.) Ezzel együtt - miként a főműsorvezető is elismerte - semmiféle megoldás nem sült ki ebből az ötven perces szerte-széjjel kalandozó vitából. Talán nem jól tették fel a kérdést az indító filmbetéttel?

A műsor előzetest ígért valamiféle diákhagyományokról szóló témát is, erre nyilván időhiány miatt nem került sor. Ezzel szemben egy meglehetősen hosszadalmas beszélgetéssel egy horgászszenvedélyből fakadó bűnügy - kissé az igazságszolgáltatás mércéjét is megbirizgáló - tanulságait "dobták be" a szerkesztők a következő műsor első vitatémájául. vagyis: kísérlet ide, kísérlet oda, már eldöntötték, hogy a Fiatalok estjének lesz folytatása. Mi is csak biztatni tudjuk erre a televízió ifjúsági témákkal foglalkozó munkatársait. Ne szegje kedvüket a félig sikerült kísérlet! Gyógyítsák ki a műsort a gyermekbetegségeiből, tartsák meg - vagy akár erősítsék is - spontaneitás jellegét. Találjanak valós témákat, szervezzenek köréjük hasznos vitákat, s akkor az Onedin-család sem lesz a másik csatornán - legalább is a fiatalok számára - konkurencia. És tartsák szem előtt: annak a négy műsorórának igen nagy értéke van - illetve lehet - a Magyar Televízió képernyőjén!

A Vas Népe is megírta a véleményét és olvasása után rájöhetünk, mintha a három lap összebeszélt volna, ha más szavakkal is, de ugyanazt fújja még akkor is, ha jelen esetben igazuk van.

Nem kevesen lehettek olyanok, akik kedd este a Fiatalok estje című új műsorra kapcsolták át televíziókészüléküket. (Már akik jól vagy kevésbé jól, de tudják fogni a második programot.) Miként hangsúlyozták is a műsor elején, kísérletről van szó, a három helyszín stúdiója nyílt, bárki bemehet, vitatkozhat. A vitatémákat filmek készítették elő. Aztán olyan kaotikus állapot keletkezett a budapesti, a pécsi és a szegedi stúdióban, amelyre aligha volt még példa a televíziózás történetében. A "vita" a punk körül folyt. (Aki netán még nem hallott volna erről nyugati zenei és viselkedési formáról: a punk a rövidhajú, biztosítótűvel díszített, csőnadrágos, bőrnadrágos tizenévesek zenéje és létezése.) A bevezető film az extázisba hajszoló Beatrice koncertet mutatta. A stúdióban aztán ugyanennek az együttesnek a hívei becsmérelték más zenei irányzatok képviselőit, akik megkérdezték zene-e a Beatricéé. Egymás szavába vágtak, egyszerre ketten, hárman, négyen vagy ki tudja hányán beszéltek, az egyes helyszínek lehurrogták egymást.

A "vitavezető" pedig csak ült és örült, ha szólhatott egy fél mondatot. Később fejéhez vágták, hogy öreg, majd pedig a meghívott Ipper Pál jelenlétét kifogásolták. A feszültlégkörön, a robbanó indulatokon Horváth Jánosnak úgy sikerült úrrá lennie, hogy véget vetett a vitának. A majdnem egyórás szópárbaj úgy fejeződött be, hogy tulajdonképpen el sem kezdődött. Senki sem tudta kifejteni a véleményét, érvek felvonultatása helyett inkább személyeskedtek a jelenlevők.

"Ügy véltük, ezek a fiatalok tudnak vitatkozni" - hangzott el a műsorban. Vitatkozni azonban 80-100 ember esetében vitavezető nélkül szinte lehetetlen. Ötletnek nagyon jó volt egy egész estét betöltő ifjúsági műsor indítása. De ez az adás aligha keltettérdeklődést a fiatal vagy kevésbé fiatal nézők körében. Hasonlóan kevés sikerélménnyel távoztak a vérmes vitatkozók és a leforrázott riporter. A televíziónak minden műsorperc sok ezer forintjába kerül. Most ne szorozzunk...

A téma annyira felkeltette a média figyelmét, hogy Magyarország egyetlen szatirikus lapja, a Ludas Matyi is beszállt a vitába és a maga módján kikarikírozta a műsort. A dolog érdekessége, hogy a Ludas Matyi sosem foglalkozott a könnyűzenével, a rocktól pedig akár hányni is tudott volna:

A Fiatalok estje című tévéműsor négy óra hosszat tartott és három színhelyről jelentkezett. Főtémája a Beatrice zenekar, a hazai punk zene képviselője volt Jómagam, bár szívósan foglalkozom a rockzenével, azt gondoltam, hogy ismerem a kérdést: az angol punktól a Beatrice zenéjéig és hangversenyéig, sőt, közönségéig. De nem! Az ember örökké tanul, így ebből a szokatlan hangulatú tévéműsorból is. Ebben a műsorban bárki elmondhatta a véleményét, aki szólásra jelentkezett. Elméletben. A valóságban másképpen történt. Ha valaki szólásra jelentkezett, az első összetett mondatát megszakították mások, akik a saját hangjukra voltak fölöttébb kíváncsiak. - Szerintem a magyar ifjúságnál kialakult egy olyan réteg...

- Szabad közbeszólnia Pécsnek?

- Természetesen!

- Nos, az én véleményem szerint...

- Közbeszólhat Szeged?

- Hogy a fenébe ne!

- Ez a zene ugyanis ...

És így tovább. De azért néhány dolgot csak kihámoztam a félmondatokból. Eszerint két táborra szakad hajdan egységesen Beatlest kedvelő és szülőket lenéző ifjúságunk: a csövesekre és a digókra. Az előbbiek a nadrágszáruk csövessége, valamint lakosztályuk színhelyéről kapták nevüket, az utóbbiak - a név olasz kapcsolatra utal -, a diszkókba járó jómódú, öltözködő és kölnivizet használók csapata. Közülük a fiúknak nyilván olasz menyasszonyaik vannak, akik férjhez menést ígérnek nekik Magyarországra és réz-karikagyűrűkkel szédítik őket. Eddig azt hittem, hogy Ami Stewart, a Village People vagy Donna Summer zenéje-éneke modernnek számít, legalábbis a diszkóba járó tizenévesek ezeket kedvelik, mától kezdve tehát ez a zene cikis! De ugyancsak vén maradinak számít, aki az Omega zenéjéért rajong, afféle Lehár-hívőnek. Egyáltalán, ha valaki már elmúlt harmincéves, akkor jobb lesz, ha valami temetőhöz közeli lakást cserél arra a rövid időre, ami hátra van. - Na akkor zárjuk le a Beatrice-vitát - mondja ellentmondást tűrő hangon a műsorvezető -, na jó, még vélemény, de utoljára! - Szerintem ...

- Szabad közbeszólnia Vásárosnaménynek?

- Noná! - Mert a Beatrice ...

- Hagyjuk végre a Beatrice-vitát és inkább térjünk át egy másik témára. Ipper Pál most elmagyarázza nektek, hogy az új Thatcher-kormány hogyan oldja meg a brit moniteriális problémák emulzióját. Tessék, Palikám!

- Amikor Thatcher asszony...

- Szabad közbeszólnia Zalakarajenőnek?

- Vili!

- Ez a Fiatalok estje és a politikát csak idős emberek intézik. Ez nem tartozik a fiatalokra!

Erre is volna megoldás. Nemrégiben egy rockkoncerten hallottam, hogy egy, szellemiekben ugyan nem gazdag, de gitárforgatásban igencsak jeleskedő muzsikus hívei így kiáltoztak: - Bélát a kormányba!... - Szerintem...

- Közbeszólhatok?...

Végül egy keményebb szemben álló következzék, a Fejér megyei hírlap munkatársától:

Ha a Beatrice együttes menedzsere lennék, most röhögnék a markomba: miközben több sajtótermék (Élet és Irodalom, Mozgó Világ, Ifjúsági Magazin) és a televízió (Fiatalok estje) beszél, vitatkozik a punkról, a magát punknak nyilvánító Beatricéről és rajongóiról, egy olyan keresletet teremt az együttes iránt, amelyet gyerekjáték lesz kihasználni, és nemsokára - persze szelídített változatban - már a különféle popzenei műsorok sztárolt számai lesznek a Beatrice dalok. Mindenekelőtt le kell szögeznem: nem voltam egyetlen Beatrice koncerten sem, de nem tagadom: ha kell, utazok is azért, hogy hallhassam a zenekar vezetője által szerényen a "legkeményebbnek tartott rockzenéjüket. (Ahhoz már hozzászoktattak a popvilág közvélemény hangoló admirálisai, hogy jobb, ha a produkcióikat a popzenészek maguk ítélik meg - így csak jó hangozhat el -, mintha azokat korrumpálatlan, hozzáértő és pillanatnyi vagy távolabbi üzleti szempontokra sem hederítő lelkes kritikusok bírálnák meg.) De mit is várok én a Beatricétől? Semmit. Pontosabban semmi különöset, ugyanis nem hiszek a csodákban: nagyjából ismerem a magyar popzenei világ káderállományát. Tudom, hogy szöveget elfogadhatóan írni néhányan tudnak csupán. Tudom, hogy igazi rockot csak kevesen játszanak Magyarországon, és azt is tudom, hogy a rock nyolc-tíz éve már virágzott, nehéz ezután újat virágozni. Tudom továbbá, a rockot az interpretálónak totálisan birtokolnia kell: hitelét veszti a muzsika az idegen elemektől. A tegnap, meg tegnapelőtt még slágerzenét bazseváló, de ma rockot játszó zenész, fölöttébb gyanús: valószínűleg az üzlet csábítja a váltásra.

De kik is azok, akik igénylik a punknak titulált zenét? Kőbányai János punkológussal egyetértek abban, hogy a punk nem valamiféle divathullámokon begyűrűző jelenség, hanem magyar ügy. Az e rovatban szokásost meghaladó terjedelemben lehetne csak igazolni a napjainkban terjedő punk magyarságát, de azért töményen álljon itt néhány ok, amik segítik a fiatalság egy rétegét a punkosodásban: az életszínvonal-emelkedésből kimaradnak családok; a KISZ nem hat a fiatalság minden rétegére, vagy ha igen, ellenkezést, tagadást vált ki némelyekben; a közművelődés kampányait sokan "megússzák" érintetlenül, vagy csak éppen megfertőződnek, és maradnak az ízlés-nélküliség. tehát a könnyen orientálhatóság és egyben a bármikor átverhetőség. a kulturális értelemben vett lumpenség állapotában. Szerintem a felszín, a punkügy meglehetősen felszínesen jelez bizonyos problémákat, amelyek gazdasági, politikai, kulturális életünk bajai. Mint annyiszor: a külsőség, a látszat, a feltűnő módi, a mosdatlanság, a test- és lábszag csal, és punktum.

A negatív reklám is jó reklám, szokták mondani és ez a műsor - bár nem ez volt az eredeti terv - segített a Beatricének. A babos-kendős csövesek tódultak a koncertekre. Feró több ízben is jelezte, hogy a Beatrice nem punk együttes, de ezt a sajtó "jeles" képviselői meg sem hallották, mint az utolsó írásban is olvashattuk: "a saját magát punknak beállító együttes". Abban azért egyet kell értenünk, hogy "a tegnap, meg tegnapelőtt még slágerzenét bazseváló, de ma rockot játszó zenész, fölöttébb gyanús"... 

A csúcs felé vezető út mindig rögös, mindig jön valami szembe, amitől meg lehet torpanni és ez a rög éppen a zenekar billentyűse, Gidófalvy Attila kiválása volt...

Folytatjuk...

Írta: Fiery

Beatrice 1979

• Nagy Feró - ének
• Lugosi László - gitár
• Miklóska Lajos - basszusgitár
• Gidófalvy Attila - billentyűs hangszerek
• Donászy Tibor - dob, ütőhangszerek