Cikipédia 13/26 - A könnyűzene helyzete a szocializmus idején 9

A nyolcvanas évekre a szocializmus látványosan rogyadozott, de még hatalmon volt. A könnyűzenét sem voltak képesek saját ideológiájuk szerint irányítani. Ez köszönhető annak is, hogy az egyik legfőbb támasz, az utánpótlásnak számító KISZ kettős játékot játszott, hangzatosan felszólaltak, jelentettek azok ellen, akik nem a megfelelő ideológiát nyomták, viszont ugyanezeknek folyamatos fellépési lehetőségeket biztosítottak. A nemkívánatos - de sikeres - zenekarokat igyekeztek beterelni az istállóba, de ha sokadik próbálkozásra sem sikerült, akkor ellehetetlenítették, ilyen zenekar csak egy volt, a Beatrice. A többiek hosszabb-rövidebb idő után megadták magukat a rendszernek. Persze Nagy Feró sem válhatott mártírrá és rövid "kispadozás" után boldogan szaladt vissza a pályára. Érthető, a színpad volt az élete és nem a gyárcsarnok. Kellemes olvasást! (Fiery)

Jogos, vagy jogtalan ellehetetlenítés?

A nyolcvanas években a könnyűzenei munkások jóval több szabadságban részesültek, mint előtte, ennek az ára mindössze annyi volt, hogy be kellett tartaniuk bizonyos játékszabályokat. Ezzel a pártvezetés kihúzta a lázadás gyökerét. Akik mégis inkább a saját fejük után mentek, de a közönség körében sikeresek voltak, azokkal igyekezett a rezsim megállapodni. A megállapodás a gyengeség jele volt, amit pár zenekar egy ideig ki is használt, előnyt kovácsolt maguknak. A Beatrice együttest olyan kétes dicsőség érte, hogy külön foglalkozott velük a felsőbb pártvezetés is. Ide tartozik Erdős Péter Magyar Hanglemezgyártó Vállalat-márkamenedzser zenekarral való együttműködésének kudarcáról szóló jelentése. Ugyanis az együttessel 1980. március 19-én szerződést kötött az MHV, aminek az volt a célja, hogy a zenekar körül kialakult politikai botrány fél év alatt szűnjön meg. A botrány a koncerteken nem csak abból állt, hogy a közönség csápolt, hanem Nagy Feró rezsim felé intézett - sokszor burkolatlan - odaszólásai is rontották a kedélyeket, amire a rajongók kifejezetten szembe szálltak a karhatalommal, akik emiatt gázspray-vel és kutyás rendőrökkel oszlatták fel őket. Persze olyan is előfordult, hogy a nem szocialista fiatalokhoz való viselkedés miatt magát a zenekart is leállíttatta a színpadra felrohanó rendőrség, majd igazoltatták őket, végül mindenkinek el kellett hagynia a termet, ami miatt politikai színezetet kapott az ügy, vagyis a nép Feróékat Robin Hoodként ünnepelte.

Egyszer elterjedt a hír, hogy Feró élő csirkét darált le a színpadon, de ez nem volt igaz. Amikor a darálással kapcsolatban újságírók folyamatosan támadták ezzel kapcsolatban, Feró a magyarázkodást megunva rájuk hagyta. Ez nem volt jó ötlet, ugyanis a Beatrice egyes számú belső ellenséggé lépett elő. Erdős elismerte, hogy a Beatrice tehetséges zenészekből áll és szándéka szerint a nagylemez-szerződés kielégíthette volna a banda ambícióját, egyúttal a botrányok is elcsitulhattak volna. A hosszú hetekig tartó tárgyalássorozat eredményeként a zenekar visszavonult volna a zenéléstől lemezkészítés ürügyén 6 hónapra. A szerződés biztosította volna a zenekarnak a nyugodt stúdiókörülményeket tervezett lemezükhöz. Az MHV a zenészeknek ez idő alatt havi 3000 forintot biztosított volna fejenként, így tehették volna meg, hogy nem koncerteznek, kivéve, ha az MHV erre külön fel nem kérte volna őket. A szerződés április 8-tól lépett volna érvénybe. Ugyanakkor a szerződés hozzátette, hogy az eladott lemezek árbevételéből ezt az összeget levonták volna. Ez azt jelenti, hogy Erdős nagy üzleti lehetőséget látott a Ricsében. A szerződés arról is szólt, hogy a szöveganyagot az MHV és az együttes közösen határozza meg, de nem a zenekaré lett volna az utolsó szó. A szerződés azt is tartalmazta, hogy a banda köteles az MHV érdekeit szem előtt tartani, illetve a társadalom erkölcsi és politikai normáinak meg kell felelniük. Ezek után Erdős Péter ellátogatott az 1980. április 6-án tartott, a lemez előtti utolsónak tervezett fellépésre, ahol szerinte tarthatatlan állapotok uralkodtak, bent zömmel eszüket vesztett 15 év alatti gyerekek, kint kutyás rendőrök, kimondott háborús helyzet. 

Erdős állítása szerint Bors Jenővel átnézték a zenekar dalainak szövegét, és messzemenő liberalizmussal kijelölték azokat, amelyek a nagylemezre kerülhettek volna. Négy számot azonban semmilyen körülmények között nem engedélyezett az MHV vezetősége (a Nagyvárosi farkas, az Angyalföld és a Topis blues című szerzemények egyértelmű Nem! megjegyzést kaptak, illetve a Nem kell című számhoz odaírták ceruzával, hogy Meghallgatni!), erre viszont a zenekar két nap gondolkodási idő után felmondta a szerződést, mert szerintük a négy szám nélkül nem érdemes kiadni a nagylemezt. Feró valószínűleg egy kicsit meg akarta fingatni Erdőst, aki inkább elengedte a társaságot és máshogyan próbálta megszelidíteni a csapatot. Ha Feró lépését nézzük, azt kell mondanunk, hogy ezek szerint mégsem volt akkora diktatúra, hogy a zenekar önszántából lemondhatott a komoly gázsiról, a lemezkiadás lehetőségéről, az MHV által finanszírozott nagy koncertekről, szóval a garantált pénzekről és befutásról. Jó, innentől nem veszi be többé senki, hogy topis zenészek, akik frankón megmondják, hogy szocialista vezetésünk rossz úton halad. Ezt a lehetőséget sem gondolták át.

Erdős ezek után is igyekezett békésen megoldani a helyzetet és a zenekarnak nagy sikerrel kecsegtető koncerteket helyezett kilátásba már a nyárra, hogy tömegbázisukat tovább növelhessék. A szerződésbontást követően azonban már nem volt olyan nagy az összhang. Jöhetett a Beatrice koncerteken az "Ó az Erdős Péter" és a többi a menedzsert sértegető rigmus. Érdekes, hogy a Beatrice mindezek ellenére mégis megkapta a lehetőséget és országos turnéra indulhatott két "óvóbácsi" kíséretében, a leghíresebb zenekarnak számító Omega és az állam által legtámogatottab LGT társaságában. Hogy a Ricse felléphetett, azt Benkő nyakába varrják, mert állítólag ő állt ki Erdőssel szemben a Beatrice fellépése mellett. - Bár a rendelkezésünkre álló dokumentumok alapján sima menet volt, hiszen Erdős csak meg akarta ízleltetni Feróval az igazi siker ízét, ezért engedett.

Kettő évvel később szintén egy Omegásnak - Kóbor Jánosnak - tulajdonították, hogy a Requiem című szerzemény országos hírre tett szert. Sőt! 1982 júliusában, egy keddi napon a Budai Ifjúsági Parkban a Karthago együttes elképzelése szerint először és utoljára játszotta volna el a dalt egy székesfehérvári koncertjükön történt halálesetre emlékezve, amit két héttel később a Szabad Európa rádió leadott. Az ifipark munkatársai megfigyelés szempontjából minden koncertet rögzítettek, Kóbor megszerezte a dal felvételét és Bécsig rohant vele. Lehet, hogy így történt, de ne felejtsük el azt a tényt, hogy a keddi koncertet követően már azon a héten szombaton játszotta a Petőfi rádió a parkban elhangzott Requiemet.

A Beatrice zenekarra visszatérve a turné mellett egy közös lemez is született a kisstadionban tartott fellépésről, majd jött ugye a Fekete bárányok fesztivál, aztán lassan - nem véletlenül - szétesett a társaság. A sorozatos tagcserék, a fellépések hiánya, a rendőrség vegzálása, valamint a Zenész szakszervezet kihátrálása a zenekar mögül a megszűnéshez vezetett.

Felbukkan a belső ellenség

Bors Jenő nem kedvelte Erdőst, beszámolója személyesre sikeredett, némely helyen még csúsztatásokat is tartalmazott. Noha szinte mindent Erdős csinált végig, a "jó főnök" a sikert magára vállalta. "Határozott fellépésünk és a vezető állami és politikai szervek támogatása lehetővé tette, hogy megőrizzük magunkat. A tanulság egyértelműnek látszott: ahol engedtünk a politikai zsarolásnak, ott mindig a rövidebbet húztuk, ahol nem engedtünk, ott a demagógia, a zavarkeltés szándéka meghátrált. Nem engedtünk a Beatrice kérdésben - a Beatrice feloszlott. Némi ingadozás után nem engedtünk Kopaszkutya kérdésben, a HBB a velünk való együttműködés útját választotta és elfogadható, új nagylemezén dolgozik."

A rohadó szocializmus hangzatosan odacsapott a nemlétező külső ellenségnek, miközben megkezdődtek a belső harcok is. Bors Jenő közvetlenül Aczél Györgyöt értesítette Erdős Péter MHV-n belüli leépítéséről. A "popcézár" tekintélyét a KISZ reformszárnyával és az ennek holdudvarába tartozó újságíró gárdával a punk zenekarok kapcsán kialakult hosszadalmas szócsatározás tépázta meg. Az 1983-ban íródott levél beszámolt a vitasorozatról, amely felrótta Erdősnek 1956-os Nagy Imre-párti múltját, valamint azt, hogy Csepregi Évával, a Neoton Família énekesnőjével folytatott élettársi viszonyt. Ezzel indokolta Aczélnál Bors, hogy alacsonyabb beosztásba, a Pro menedzseriroda élére került Erdős. Ezzel együtt Erdős Párthoz való hűségét nem kérdőjelezte meg sem Bors, sem Aczél, a levél ennek megfelelően megállapította róla, hogy az MSZMP kultúrpolitikájának megvalósítását sikerrel végezte. Ugyanez a dokumentum nem tette kérdésessé, hogy az MHV számára a lemezkiadási tevékenység leginkább társadalmi-politikai feladat, amit mindenkori a legfelsőbb pártvezetés legnagyobb megelégedésére kellett megoldani.

Dr Erdős Pétert nem igazán érdekelte - talán még örült is - a leépítése, mert bár kisebb szemétdombon volt úr, de ez már kizárólag az ő szemétdombja volt és azt vett be a csapatba, akit akart. Erdős soha nem volt zenész, nem tanult zeneirodalmat és valószínű, hogy a kottával is csak általános iskolában az énekórákon találkozott, azért az üzlethez értett. Tudta azt is, hogy sikert csak akkor lehet elérni, ha nem aprózza szét a figyelmét, ezért kizárólag első számú kedvencére a Neotonra koncentrált úgy, hogy a többi hasonló stílust képviselőt nem engedte labdába rúgni. Joggal haragudhatott Erdősre a Kati és a Kerek Perec, Viki és a Flört, és még megannyi második Neoton, mert őket valóban gátolta a popcézár. A Neoton sosem tett keresztbe a rockzenekaroknak, az egy másik banda volt. Ha a rockbandák okosan megállapodtak a doktor úrral, abból mindig jó üzlet jött össze mindkét félnek, ha szembe szálltak vele, akkor alaposan megjárták. Ez a viselkedés pedig egyáltalán nem a szocializmus intő példája, így a nyugati menedzserek viselkednek a mai napig. Erdős volt olyan pozícióban, hogy ebben a rendszerben kapitalistaként működhetett. A probléma inkább az volt, hogy hagyták, hogy a maga feje után menjen.

Yoko Ono elvtársnő kalandjai Budapesten

A világhírű Yoko Ono megunva az özvegyi életet, úgy döntött, hogy csinál valami nagyon fontosat, kitalálta, hogy átlép a Vasfüggönyön és ellátogat Magyarországra. A hír a Párt legmagasabb fórumára is eljutott. Yoko Ono az Egyesült Államokat 10 év után először elhagyva Magyarországra érkezett, ahol szeretett volna néhány felvételt készíteni az MHV Rottenbiller utcai stúdiójában, ami természetesen az MHV-nek imponált. Még jó, hogy nem Johnny Rotten/billert kereste, mert ő pár országgal arrébb lakott. De hogy a francba pont ide? 

Persze nekem is imponálna, ha ki tudja mondani, hogy Rottenbiller, főleg, ha villamossal is odatalál. De Yoko nem érte be ennyivel, hiszen komoly találkozókat szervezett a hazai popélet akkori vezető személyiségeivel, Bródy Jánossal, Kóbor Jánossal, Koncz Zsuzsával, Sztevanovity Zoránnal, Presser Gáborral, Bereményi Gézával, valamint a Világ Ifjúsága főszerkesztőjével, Sebes Tiborral és az Ifjúsági Magazin főszerkesztő-helyettesével, Czippán Györggyel. Bors Jenő érthető módon negatív felhanggal számolt be Bródy János, a szabadfoglalkozású zenész-szakszervezet elnökének felvetéséről, miszerint Yoko Ono ne az MHV-nél készítse felvételeit, hanem hozzon létre önálló stúdiót, ezzel is siettetve az MHV monopóliumának megdöntését. Ezenkívül anyagi természetű segítséget kért a japán származású énekesnőtől, hogy ebből a magyar szakszervezet támogathassa azokat a zenészeket, akiket az állam nem támogatott. Bródy ügyesen manipulált, úgy gondolta, hogy Yoko nem tartozik a hazai zeneiparhoz, ezért megteheti, hogy saját stúdiót hozzon létre, így a sanzonbizottság engedélye nélküli dalok is megjelenhetnek, ráadásul lazább nyugati stílusban, és már nyugati minőségben. De ha már a művésznő befektet Magyarországon, akkor támogassa a hazai zenészeket is. Ezzel - más farkával verve a csalánt - megszületett volna a szocializmus első belső konkurenciája, a mini kapitalizmus. Szép gondolat és ha van erre költség, a hatalom bizonyos megkötésekkel biztosan engedélyezte volna, mert a jó külföldi valuta sosem jön rosszkor. Ám ezekből nem lett semmi, Yoko még számtalanszor látogatott el Budapestre, ráadásul egy magyar származású amerikai üzletemberrel hozta össze a sors vagy húsz évre.

Mindenről tudunk...

A hatalom könnyűzenéhez fűződő viszonyát megfelelő pontossággal körülírta a KISZ akkori kultúrvezetője. Ezek szerint a szórakoztató tevékenységben leginkább a spontán mechanizmusok működtek, divatirányzatok fejlődtek ki, majd haltak el, melynek során előfordult illegális műsorközvetítés (Szabad Európa Rádió) igénybevétele. Ezekkel a rendszer a "három T" politikáját alkalmazta, de hatni rájuk érdemben nem akart: "Az így születő szórakozási formák hatásait ugyan tudomásul vettük, de befolyásolásukra nem vállalkoztunk." A támogatás esetében viszont létre jöhetett a befolyásolás, amit a dokumentum elhallgatott, a tiltás pedig nagyon kicsiny mértékben létezett. Ezután viszont a valóságot reálisan látva szintén önbírálóan jegyezte meg, hogy a szórakoztatással foglalkozó intézmények az éppen fennálló divatirányzatokat csak tisztes távolságból követték, sokszor már csak a trend lecsitulása után foglalkoztak velük.

Elsőként a KISZ vezetősége mondta ki az igazságot - azt is halkan -, miszerint mindenről tudomásuk volt, csak semmire nem figyeltek oda, mert úgysem tehettek volna semmit. Köszönöm. Erről eszembe jut egy akkori saját élmény. 1984-ben, barátommal többször egymás után megnéztük a Hanyatt-homlok című magyar filmremeket, de vagy hatszor egy hét alatt. Szerintem nagyon elborult, mert a főhősnek egy olyan gyilkosságért kell felelnie, ami akkor történt, amikor ő még meg sem született. Egy barátja tanácsára igyekszik elvegyülni az emberek között csíkos pizsamában és egy nagybőgőtokkal. Egyébként a film sok részlete igen elgondolkodtató.

Na szóval, akkoriban még úgy működött a mozi, hogy volt a híradó, majd egy kötelező dokumentumfilm a nagy film előtt. A dokfilm arról szólt, hogy egy fószer azt hitte, hogy '56-ban lelőtt valakit, ezért felmenekült a saját padlására és a retorziótól félve 27 évig le sem jött onnan. Ha jól emlékszem az apja viselte gondját, még az anyja sem tudott róla, hogy két méterrel a feje fölött él a fia. Na, ebben a produkcióban megszólaltattak egy párttitkárt, aki az íróasztal két sarkára támaszkodva nyilatkozott és széles ravasz-paraszt mosollyal csak annyit mondott, hogy "kérem, nekünk egész végig mindenről tudomásunk volt..."

Na, ebben a korban ilyen volt az állam, ilyen volt a pártvezetés és ilyen volt a KISZ is. Mindig mindenről tudtak, miközben semmiről sem tudtak. Érthető? Ha más nem is, lassan rögzül bennünk az a kép, hogy nem véletlenül bukott meg a szocializmus, ha ilyen "nagytudású, tájékozott vezetői" irányították az országot. A következő részekben épp egy olyan KISZ vezető jelentéseiből gyűjtögetünk, aki azóta nagy politikai karriert járt be. Na persze szigorúan csak a rendszerváltás után...

Írta: Fiery

Felhasznált dokumentumok:

A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája (tanulmány) alapján: MSZMP KB IB, majd PB iratai, MSZMP KB Titkársága iratai, MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztálya iratai, MSZMP KB Tudományos és Kulturális Osztály iratai, MSZMP KB Tudományos Közoktatási és Kulturális Osztály iratai, MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottság iratai, MSZMP KB Ifjúsági Bizottság iratai, Népgazdasági Tanács ülések jegyzőkönyvei, előterjesztések, határozatok, Belügyminisztérium Miniszteri Titkársága iratai, Művelődésügyi Minisztérium Ellenőrzési Főosztály iratai, Művelődésügyi Minisztérium Közművelődési Főosztály iratai, Művelődésügyi Minisztérium Zene és Táncművészeti Főosztály iratai, Kulturális Minisztérium Zene- és Táncművészeti Főosztály iratai, Kulturális Minisztérium Ellenőrzési Osztály iratai, Művelődési Minisztérium Ellenőrzési Főosztály, KISZ KB IB iratai, Budapest Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága iratai, Budapest Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága Népművelési Osztályának iratai, Dokumentációs és Felosztási Osztály...