Cikipédia 13/27 - A könnyűzene helyzete a szocializmus idején 10

Az a mondás járja, hogy "ha a szart felrakják a polcra mindjárt lekvárnak képzeli magát". Legtöbbször Marxista egyetemet végzett ifjú kommunisták kerültek olyan pozícióba, amihez semmi közük nem volt, de ez senkit nem zavart, hiszen '56 előtt egy szabóból is lehetett Belügyminiszter, egy fodrászból pedig elhárító tiszt. Ha így nézzük, akkor javult a helyzet. Aktuális kultúrpolitikusunk, Lendvai Ildikó - aki valószínűleg egyszer volt egy beat-koncerten - jelentéseiben hosszasan ecsetelte a könnyűzenével kapcsolatos "tudományos" észrevételeit, amikből utólag kiderült, hogy leginkább csak sci-fi. Persze, azért néhány dolgot ő is jól látott, de három találatért a Totón sem fizetnek. Kellemes olvasást! (Fiery)

A Lendvai jelentés

Lendvai Ildikó 1974-ben lépett be az Magyar Szocialista Munkáspártba, és a KISZ Központi Bizottsága kulturális osztályán dolgozott. 1981-ig. 1984-től 1989-ig az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályán dolgozott előbb munkatársként, majd alosztályvezetőként, 1988-tól 1989-ig osztályvezető-helyettesként. Feladatai között volt, hogy jelentéseket készítsen a hazai kulturális életről, mint alább olvashatjuk, a KISZ KB kultúrális Osztály munkatársaként ezt lelkes amatőrként meg is tette...

Hát nézzük, a Párt embere mire enged következtetni jelentéseiben: A nyolcvanas évek elejére - felsőbb utasításra - a Kádár-rendszer kultúrpolitikusa szerint Magyarországon rendkívül kedvezőtlen állapot alakult ki, amin sürgősen változtatni kellett. Ezt támasztja alá, hogy a szórakozás kérdésének a kultúrpolitika részéről szükséges rosszként való értékelése negatív felhanggal került a jelentésbe. A hatalom hangnemváltása ezen a téren a Párt ifjúságpolitikai és közművelődési határozatai után következett be, aminek következtében az ifjúsági szórakoztatás megteremtésének feladata az állami és társadalmi szervek együttes feladata lett, amihez szervesen kapcsolódott a KISZ. Olvasáa közben ne feledjük, hogy a Piramis - Beatrice időkben járunk...

A jelentés a fiatalokat három különböző nemzedékre osztotta szemben a hatvanas évek egységes beatkultúrájával, de mindegyik életében jelentős szerepet tulajdonított a pop-rockzenének. Mondjuk érthető, hogy a hatvanas években még nem volt tagozottság, hiszen akkor indult a tánczene ellenébe a kifejezetten fiataloknak szóló beatzene és 10 évestől 25 éves korig mindenki azt az egyet szerette. A nyolcvanas évekre már - ki melyik zenén, zenei stíluson nőtt fel - ez a rendszer változott. De térjünk vissza a jelentéshez. A 12-16 éves korosztály egyik jellemző vonásának a különböző beatzenei irányzatok iránti rajongást említette, amelynek keretei között lemezt hallgattak, rádióztak, diszkóba jártak, és kifejezetten bálványozták a zenészeket (Piramis-rajok, Som Lajos-őrsök. hmmm, Piramis brigádok megalakulása ország szerte? Erre még visszatérünk). A rockkoncertek igazi tömegbázisának a 16-20 éves korosztályt tekintette, amelynek 60-65%-a fiú volt. Ez a réteg ekkoriban már elutasította a beatzenét, a sanzont, a tánczenét és a jazzt, természetesen a cigány- és népzenétől, a magyar nótától és az operettől ugyanígy elhatárolták magukat. Legnépszerűbb irányzatuk a hard rock vagy a diszkó volt, amelyek között ekkoriban jól körül határolható módon oszlott meg a közönség, átfedés igen ritkán fordult elő közöttük, sőt drukkerhad-szerűen csápoltak egyik vagy másik együttes koncertjein a kemény rock műfaján belül is. A beszámoló jól elkülönítette a városi és falusi fiatalok könnyűzenéhez fűződő viszonyát, míg előbbiek aktívan jártak koncertekre, ifjúsági parkokba, diszkókba, addig utóbbiak nagyrészt megelégedtek a rádiózással és a vendéglátóhelyeken lévő gépzenével. - Ez a megállapítás felületes, ugyanis a vidéki fiatalok nem elégedtek meg pusztán a zene hallgatásával, egyszerűen kevés lehetőségük volt koncertre járni, de ha volt valami buli a környéken, arra azonnal lecsaptak.

Társadalmi rétegzettség szerint elkülönítette őket, megemlítve, hogy a már kereső munkás és paraszt fiatalok többet tudtak költeni a könnyűzenei termékekre, mint még tanuló társaik, ugyanakkor koncertre járást inkább a szakmunkástanulók és a dolgozó fiatalok körében tekintette jellemzőnek, míg a középiskolások inkább táncos rendezvényekre és öntevékeny szórakoztató programokra jártak. A 20-24 éves korosztály több mint fele házas volt a beszámolóban említett felmérés szerint, így ebben a körben megnövekedett a házi szervezésű, családi vagy baráti kört vonzó rendezvények száma, amelyen szintén helyet kapott a pop-rockzene. Ebben a körben azonban már kimutatható volt a hagyományosabb zenéhez való visszatérés a magyar nótát előnyben részesítő vendéglátóhelyek látogatása miatt.

A szellemi dolgozók a belvárosi diszkókat helyezték előtérbe, amely öltözködési, viselkedési normáiban eltért a fiatalok általános szórakozási szokásaitól. - Amennyiben arra gondolt a "költő", hogy a diszkóban bármilyen zenére táncolnak, míg a koncerteken kivetkőznek magukból, akkor igaza van, de határozottan visszautasítom, ha a viselkedés a csinos öltözködéssel kerülne párhuzamba. A diszkóban semmivel kevesebb verekedés nem volt, mint a koncerteken, sőt akár az utcán is agresszívebbek voltak csöves társaiknál. - Külön kategóriát jelentettek ebben a generációban az egyetemisták, főiskolások, akik a legszélesebb spektrumon szórakoztak, a popkoncertektől a cigányzenéig, de a kimutatás szerint a diszkózás és az egyetemi főiskolai klubok látogatása volt a legnépszerűbb kikapcsolódási formájuk. A fiatalok popkultúrájának ily módon történt kategorizálása után Lendvai rátért a kor ifjúságpolitikájának legneuralgikusabb részére, amely szorosan kötődött a hetvenes évek második felében jelentkező rockdivathoz, ami a nyolcvanas évek első felében még tartotta magát:

A Beatricéről burkoltan

"Az ifjúság megítélésében - főleg szórakozási problémaként kezelve - az utóbbi évek legtöbb vitát kiváltott kérdése a magyar punk, a csövesek megjelenése. - Milyen jó, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz -. A társadalmi magatartásukban, viselkedésükben, életmódjukban is elkülönülő csoportosulások azonban nem csak a szórakozás problémaköréhez tartozó jelenségek. Tagjaik nem köthetők korcsoportokhoz, rétegekhez. Fiatal munkások, alkalmi munkások, értelmiségiek, egyetemi végzettségű fizikai dolgozók és alkalmi munkából élők, tanulók, állami gondozottak, lumpen elemek egyaránt megjelennek a csoportokban, alkalmanként csatlakoznak vagy leszakadnak. A zenekarok sleppjeibe, az aluljárókba elsősorban szociális okokból, az életmód-kultúrában jelentkező hátrányok (sokgyerekes, széthulló családok, állami gondozás, alkoholizmus, debilitás) miatt kerültek, de sok esetben a társadalmi és családi nevelés hiányai is megmutatkoznak (iskolából kimaradottak, értelmiségi, vezető beosztású szülők gyermekei). - Szóval az összes fiatal belefért a körbe, de egy jó jelentés legyen részletes, hátha nem olvassa el az, akinek készült.  - A zenekarok meghirdetett álküldetés-tudattal (s mögötte jól kiszámított közönségszervezési, népszerűsítési manipulációkkal) vállalják e csoportokat felemelésük érdekében. A gyakorlatban az együttesek a kitaszítottság, a társadalom-kívüliség érzésének és gondolatvilágának további erősítését végzik. A zene, a szövegek, a bennük megfogalmazott mesterséges és álproblémák - azért kiváncsi lennék azokra az úgynevezett álproblémákra -, a pódiumról diktált érzelmi hatások, viselkedési formák perifériális helyzetüket magasztalják, helyenként társadalomellenes magatartást sugallnak. A szövegből kitűnik, hogy az ifjúsági szervezet véleménye a punk és kemény rock jelenségre vonatkozóan ellenséges volt, mert a szocialista társadalommal össze nem egyeztethetőnek ítélték meg. A KISZ-en belül, reformszárnyuk ugyanis a koncertbevételek növelése érdekében felkarolta a csöves-jelenséget. - Itt a fiatalabb olvasók kedvéért jegyezzük meg, hogy a csöves kifejezés, a csőnadrágos rockert jelentette és nem a hajléktalant, mert olyan nem létezett a keleti-blokkban. - Ennek ékes bizonyítékai az 1980. augusztus 23-án az óbudai hajógyári szigeten megrendezett fekete bárány fesztivál, amelyen 25 ezer ember vett részt, továbbá a szolidaritási rockfesztiválok sorozata, amely 1980-ra szinte szokássá vált. Ugyanilyen céllal szervezte meg az ORI az Omega-LGT-Beatrice közös ORI-turnét."

Itt álljunk meg! A jelentés szerint a Fekete Bárányok fesztivál megtartásának pusztán anyagi okai voltak. Ezek szerint a három "nagyon csúnyán és többszörösen betiltott és üldözött" zenekar fellépését azért támogatta a (betiltó és üldöző) szocialista rezsim ifjúsági szekciója a mögötte teljes mellszélességgel álló hatalom teljes támogatásával, mert a koncerttől nagy bevételt reméltek. Azért fuvaroztatták a vidéki ifjúságot (punkokat és csöveseket, az ország kivert és lenézett kutyáit) vonattal - akik Lendvai szerint beérték az otthoni lemezhallgatással -, mert pénzt láttak bennük? Érdekes. Ez történik, amikor a pénzt az ideológia elé helyezzük. Rövidtávon jól jártak, viszont az ideológia nevetségessé vált. Erre húzott egyet a filmgyár a Kopaszkutya filmmel és még egyet a hanglemezgyár, ugyanis a következő évben kiadott egy Hobó és egy Mobil lemezt is. Az ezerszer lenézett gyerekek pénze többet ért a lelküknél. Vagy úgy gondolták, hogy csak azért tették a zenekarokat koncerten, filmen, lemezen elérhetővé, hogy velük riogassák azokat, akik az utolsó filléreiket is rájuk költi? Újabb bizonyíték arra, hogy miért omlott össze, miért vált inkompetensé a szocialista rendszer. Amikor valaki nem konzekvens, az visszaüt. Na jó, az is lehet, hogy abban a hiszemben készült a jelentés, hogy úgysem olvassa el senki. Hát még 40 év múlva...

Már megint a Beatrice, de most a pacekba!

Lendvai véleménye szerint a punkzenekarok népszerűségüket a közönséget becsapva érték el, amikor rajongóikhoz hasonlóan a társadalomból kitaszítottnak tekintették magukat. A jelenkor szemszögéből nézve ez így is történt, csakhogy...

Személyesen ismertem a nyolcvanhárom körül olyan punkzenekar tagokat, akik a Rózsadombon laktak - gyárigazgató és párttitkár gyerekei, akik rájöttek, hogy aputól kapott gitárral, kevés tudással is közönséget lehet csábítani, ha megbotránkoztató szövegeket írnak, bár Lendvai - mint alább kiderül - kifejezetten a Beatrice együttesre gondolt. De mielőtt tovább megyünk megjegyezném, hogy a hetvenes évek közepén Nyugaton szinte egy időben alakult ki a punk és a szkinhed "kultúra". A kettő közözött a különbség, hogy a punkok szélsőbalosnak, a szkinhedek pedig szélsőjobbosnak számítanak a mai napig. Ez azért fontos, mert Lendvai továbbra is nagy előszeretettel puffogtatja a Beatrice együttesre is a punk jelzőt - ezzel bizonyítva, hogy fingja sem volt sem a zenei irányzatokról, sem az idevonatkozó fogalmakról -, ami a hetvenes évek végén egy zenekarra nézve az egyik legdurvább lenézésnek számított a zeneiparban. De Feró ezzel is együtt tudott élni és egy idő után már egyik újságíróval sem vitatkozott, ha ráfogták, hogy punk. A Beatrice muzsikusai fellépések híján levélborítékolásból, takarításból, ruhaszabásból tartották fenn magukat. Nagy Ferót rendszeresen zaklatták a rendőrök a lakásán, vagy éppen a Tolnai Lajos utcai rendőrőrsre rángatták be, ahol pszichés hadviselésen kívül testi fenyítést is alkalmaztak vele szemben. A KISZ KB jelentés idején megtűrtnek, sőt átmenetileg támogatottnak számító, korábban szintén fekete báránynak számító Vikidál Gyula pedig a Dinamit együttes feloszlása után rövid ideig vashulladék gyűjtéséből élt, majd Csepelen vállalt munkát a papírgyár bálázó üzemében.

Lendvai szerint sokféle ok vezethetett a társadalmi lecsúszáshoz, amihez hozzászámította az értelmiségi szülők elhanyagolt gyermekekeit. Ehhez a Beatrice szövegek konvergáltak, a legszemléletesebb a Motorizált nemzedék című számuk "Életünk csak rohanás, hajsza a pénz után, hej!" sora, ami valljuk meg őszintén - mi akkor nem tudtuk, de - ez a szöveg az egész világra jellemző a mai napig. A pénzipar sok energiát rabol el mindenhol a családoktól, barátoktól.

Elfogulatlan jelentés

"A könnyűzene - különösen az ifjúság körében - ma nagy hatású kulturális, közművelődési tényező ízlésformáló erő, amely óriási tömegekre hat. A fiatalok körében tevékenységi formákat, divatjelenségeket hív életre, magatartást alakít, igényeket kelt és a művészeti alkotások befogadásának szokásait alakíthatja ki. A hazai könnyűzene történetében a hatvanas évek közepén - külföldi hatásokra - kialakult a beatzene, a sajátos ifjúsági zenei és szórakozási irányzat, amely egységességével, bizonyos mértékű uniformizálásával meghatározó erejű kulturális-szórakozási mozgalomként funkcionált (totális popkultúra). A hetvenes évek elején új irányzatok jelentkeztek, amelyek hatására az egységesnek tűnő pop-zenei kultúra felbomlott, differenciálódott. A koncerteken népszerűvé vált beat-zene a jazz és a népzene hatására különvált folkra, popra, rockra, jazz-rockra és később egy divatköntösben megjelenő, nem alkotó jellegű, fúziós zenei irányzatra - a diszkózenére. Emellett - bár lényeges tömegbázist veszítve, különösen a fiatalok körében - továbbra is hatott és hat a hagyományos tánczene."

Azért az irányzatok szétválása nem volt ilyen tragikus a közönségre nézve, mert a hetvenes években két fő irányzat volt, a rock és a diszkó. A többinek összesen nem volt annyi követője, hogy az mérhető legyen. Az egymás közötti megosztások inkább a rockzenén belül történtek. A Mobilosok (Deep Purple) és a Piramisosok (Led Zeppelin) harcoltak egymással, de az általános iskolában is az osztályok egyik fele Omegás volt, a másik fele pedig a Piramist szerette.

1980-ra az egyes könnyűzenei irányzatok között bekövetkezett változásokat vázolta Lendvai, majd a kultúrpolitika által a zenei irányzatoknak szánt szerepeket ismertette: "A hagyományos tánczene hatásait tekintve ma már nem jellemezhető az ifjúság zenéjeként, de eszköztára számos együttes és énekes programjában megtalálható. Egy-egy szám vagy lemez a slágerlistákon, hanglemez-piacokon előkelő helyen áll. Azzal, hogy terjesztjük, népszerűsítjük, jórészt a neoromantikus, szentimentális, konzervatív jellegű, gyenge szövegek és zenei hatások tovább élését segítjük. - Igen, ez a hatvanas évek propaganda dumája a tánczenéről átmásolva. Beszéltek róla, de ellene semmit nem tettek már akkor sem, egyébként pedig idővel szinte teljesen összeolvadt a beatzenével -. A beatzene koncerteken népszerűsödött hazai hagyományainak folytatását több neves együttes és szólista évtizedes sikere igazolja. A zene igényessége, a szövegek értéke, jelentősége és eredetisége ennek az irányzatnak az értékálló jegyeit jelentik. - Aki a beatzenén nőtt fel és társadalmi helyzetének köszönhetően beatzenész barátai vannak, annak mi más véleménye lehetne a már elsilányodott beatzenéről 1981-82 környékén? - Kiemelésre érdemes a country-zene megújításaként a folklór hagyományokból is építkező zene sikere, melynek népszerűsége a popzenei felfrissülés ígéretét jelentheti. A folk-hagyományokra épülő tömegzenei irányzat népszerűsége épp az eredeti értékeket felhasználó jellege miatt figyelemre méltó. E törekvéshez egy sor együttes kapcsolódott, amely a táncház-mozgalom szélesedését, népszerűsödését eredményezte. - Az már fejlődés, hogy az amerikai folkzenét, a countryt elfogadta a hatalom, de biztosan nem azért, mert Bródyék a hazai folkmuzsikával felkeverve ebben a stílusban voltak érdekeltek. Micsoda ördögtől való gondolatok ezek? - A rockzene a tizenévesek közkedvelt irányzata. Hódításának igazi színterei a nagy tömegeket lázba hozó koncertek, ahol a lázító rock elsöprő élménye mellett agresszivitása a szövegek jellemző zaklatottsága, túlfűtöttsége mellett a mesterséges konfliktusok, indulatok keltése, a negatív társadalmi nézetek szuggerálása is megjelent. Külsőségeit megőrizve szinte ezzel egyidőben integrálódott a szórakoztatóiparban, megjelenésmódja szelídült, ugyanakkor a zene és különösen a szövegek színvonala, tartalma nem sokat változott. - Itt most visszatérhetünk a tizenévesekre, akik "Piramis brigádoban dolgoztak",  mert a gyárakban a brigádokat alapítók és elnevezők valószínűleg tinédzser gyerekek voltak. És ne hagyjuk szó nélkül az utolsó mondatot se, miszerint a rock integrálódott, szelidült, ami azt jelenti, hogy a Piramisnak vége, a Beatricének vége, akik maradtak, a P. Mobil, a Hobó megalkudott, míg a Karthago, a Korál, a V' Moto Rock, az EDDA, de a Dinamit is eleve alávetették magukat az MHV követelményeinek - Az irányzat egyik ágaként kibontakozóban van a jazz-rock, amely nagyobb zenei kulturáltságot feltételez, a kidolgozatlan zenei stílusjegyek és agresszivitás helyett tartalmilag, zeneileg a fokozottabb igényesség dominál. - Érdekes, hogy a rockzene bárgyúnak tartott szövegvilágát a fiatalok megtévesztéseként említi, míg a jazz-rock esetében, ami valóban egy zeneileg igényesebb műfaj, meg sem jegyzi annak esetlen, az előadók által is csak másodrendűnek tartott szövegeit. - A diszkózene még nem rendelkezik számottevő hazai hagyományokkal. Várható kiteljesedését a külföldi diszkó-felvételek itthoni népszerűsítése ígéri. A műfaj reprodukciós jellege és a külföldi tapasztalatok egyrészt a sokszorosított zenei tömegcikkek igénytelenségének veszélyére figyelmeztetnek másrészt egy felnövekvő tánckultusz kapcsán magában hordozhatja a ritmusvilág gazdagodását, a sokrétűbb kínálatot." - Újra egy "nesze semmi- fogd meg jól" duma. Nem politikus a csaj véletlenül? Egyik mondatában az igénytelenség veszélyeire hívja fel a figyelmet, miközben azon örömködik, hogy elterjedésével fejlődik a tánckultúra. Így utólag már tudjuk, ha fejlődött is, csak visszafelé...

A különböző műfajok között tehát különbséget tett a hivatalos kultúrpolitika. A rockzenét sárba tiporta, tulajdonképpen gyerekzenének nevezte, miközben a mai napig reneszánsza van és a rock mellékága a heavy metal is megállja a helyét. A diszkó akkor még nem forrt ki - na de ma már kiforrt, elég a DJ-nek a laptopon nyomogatni az A-betűt, aztán kétszer a D-betűt és megvan a háromperces sláger. A tánczenét kispolgári csökevényként értékelte, amely nemigen hordozott a szocialista értékrend számára pozitív tartalmat, viszont elismerte, hogy néhány előadója a sikerlistákon szerepelt. A beatzenével a jelentés tanúsága szerint már megbarátkozott a hatalom, sőt talán egy kicsit túl is értékelte, hiszen a szövegbeli mondanivaló igényessége mellett a zenei összetettséget dicsérte. De ez van, amikor a haverok zenélnek...

Írta: Fiery

Felhasznált dokumentumok:

A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája (tanulmány) alapján: MSZMP KB IB, majd PB iratai, MSZMP KB Titkársága iratai, MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztálya iratai, MSZMP KB Tudományos és Kulturális Osztály iratai, MSZMP KB Tudományos Közoktatási és Kulturális Osztály iratai, MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottság iratai, MSZMP KB Ifjúsági Bizottság iratai, Népgazdasági Tanács ülések jegyzőkönyvei, előterjesztések, határozatok, Belügyminisztérium Miniszteri Titkársága iratai, Művelődésügyi Minisztérium Ellenőrzési Főosztály iratai, Művelődésügyi Minisztérium Közművelődési Főosztály iratai, Művelődésügyi Minisztérium Zene és Táncművészeti Főosztály iratai, Kulturális Minisztérium Zene- és Táncművészeti Főosztály iratai, Kulturális Minisztérium Ellenőrzési Osztály iratai, Művelődési Minisztérium Ellenőrzési Főosztály, KISZ KB IB iratai, Budapest Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága iratai, Budapest Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága Népművelési Osztályának iratai, Dokumentációs és Felosztási Osztály...