Cikipédia 13/38 - Indul a hinta - A Kft rövid története 3.

2022.10.15

A KFT egyik pillanatról a másikra nagyon fontos állásba került. Azt persze ma sem tudja senki, hogy ki és miért terjesztette a kitiltásukat, de ez az idő is hamar elmúlt A Táncdalfesztiválnak köszönhetően a társaság országosan is népszerű lett, ami az ő esetükben nem ugyanazt jelentette, mint például az Eddánál, vagy a Karthagónál. A klubokat megtöltötték ugyan, de a nagyobb fesztiválokon inkább a paradicsommal, meg a szendvics maradékkal ismerkedtek, mint a közönséggel. De egyszer minden rossz véget ér. Mint tudjuk, örökké nem eshet. Kellemes olvasást mindenkinek! (Fiery)

Valaki mocorog a sötétben

A Táncdalfesztivál döntőjének estéjén, még ott a színházban egy óvatlan pillanatban odalépett a zenekarhoz dr. Erdős Péter azzal a lelket simogató mondattal, hogy - "hétfőn jöjjenek be az urak hozzám és írják alá az exkluzív szerződést". Ez az exkluzív szerződés volt akkor minden zenekar álma, ez azt jelentette, hogy nem is egy lemez, hanem talán három, meg egy kis gondoskodás, háttértámogatás. Ez több volt, mint egyszerű lemezszerződés.

"Voltak zenekarok, akik arra építették az egzisztenciájukat, hogy nekik nincs ilyen és szidták az Erdőst. Nekünk meg az ölünkbe hullott a szerződés. Borzasztó antipatikusak voltunk valószínűleg a többi együttes számára. Azt terjesztették, hogy mi nagyon magas rangú kommunista vezetők gyerekei vagyunk, mert másként ez a történet nem lehetséges. Az meg sem fordult a fejükben, hogy esetleg egy ország megszerette ezt a bábus dalt." (Bornai)

A lemezzel kapcsolatos dolgoban a zenekar legnagyobb bánatára Wilpert Imre vette át az irányítást, aki eléggé sportszerűtlenül elkezdte húzni az időt. Wilpert első javaslata az volt, hogy a KFT készítsen egy új demó anyagot, miközben az eredeti tervek szerint már 1981 november környékén illett volna jelennie a KFT együttes Bábu vagy című lemezének, ami karácsonyra már aranylemez lehetett volna és a következő ősszel készülhet a következő. Ezzel szemben a frissen sztárrá avanzsált banda már annak is rettenetesen örült, hogy egyáltalán foglalkozik velük a nagy és komoly lemezgyár, ki gondolta akkor, hogy a sarkukra kellett volna állni és Wilpert szemébe nézve könyörtelenül, határozottan azt kellett volna kijelenteni, hogy - "Imre, te szabályosan hülye vagy. Te konkrétan nem értesz ahhoz, amit csinálsz, kérünk egy másik embert, te menj haza! Wilpert egy hétig hallgatta majd azt mondta, hogy ebből nem lesz lemez, ha ez ilyen, mert ez neki nem tetszik" (Bornai).

Szigorúan a kezelési utasítás szerint jártam el.
Beszálltam szépen, rendesen.
Megnyomtam a legmagasabb gombot, amit elértem, és elindult.
De aztán megállt hirtelen. 

"Isten bizony nem tudom, mi történt az elkövetkezendő 3-4 hónapban, végül is januárban azt az anyagot kezdtük fölvenni, amit akkor már majdnem egy éve játszottunk és ami a Wilpertnél is ott volt, mint demó. Nem változtattunk azon egy hangot sem." (Bornai)

Hátha csak álom

Egy évvel a siker után, január - februárban a KFT az Omega stúdióban fölvette a lemezt. Elmúlt a tél és tavasz felé a srácok azt gondolták, hogy a címadó Bábu vagy dalt már rá se kéne tenni a lemezre. Ezzel kapcsolatban volt egy pár komolyabb vitájuk is Erdőssel, aki azt javasolta, hogy a nótát mindenképpen tegyék rá a lemezre, hiszen ettől váltak sikeressé.

"Utólag belátjuk, hogy neki volt igaza, de akkor úgy tűnt, hogy ez egy megöregedett, feketére kiégetett dal. Nem volt igazunk. Érdekes módon, annak ellenére, hogy Erdősnek más véleménye volt, mégis tűrte, hogy ezt lehagyjuk róla." (Bornai)

De a baj nem csak az volt, hogy az album nagyon későn jelent meg, hanem ezzel együtt megtört a kvartett lendülete is, ugyanis az a zenekar nem normális, amelyik nem a megjelent lemezanyagát játssza. Akkorra már elkészült a második anyag is, de azt még nem játszhatták, mert ez volt a boltban, ezt vették az emberek és még legalább egy évig ezt kellett játszani. Azzal az évvel együtt már két és fél év.

Elmúltak az ünnepek

1982-ben elindult a zenekarral szemben egy nagyon érdekes támadás is. Volt valaki, aki a négyes ellen hangolta az embereket. Úgy jelentette be a kvartettet egy rockfesztiválon a rock közönségnek, hogy "ma reggel a tévében Módos Péter azt mondta, hogy itt a mai fellépők között egy rendes zenekar van csak és ez a KFT". Ezért a KFT-t a közönség kifütyülte és alaposan megdobálta. Ez az ember pedig Arató András DJ volt.

A rockzene rajongók elég keményen ellenálltak az új hullám térhódításái terveinek, talán egyedül a Rolls Frakciót, a Bizottságot és az "Ős" Bikinit fogadták csak el. Az új hullámmal még a Piramis is le nullázta magát. De térjünk vissza a KFT legénységéhez. Ugyancsak ebben az évben, május 29-én a sportcsarnokban rendezett POPMAJÁLIS nevezetű rockfesztiválon mutatta be a KFT az első lemezét frissen, ropogósan. Az ünnep örök emlék marad a zenekar tagjai számára, hiszen annyi paradicsom, papucs, ruhadarab és egyéb nélkülözhető kellék addig még nem repült feléjük koncerten, mint akkor. Utólag nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem csak a nagylemez elkészítése, megjelenése volt hihetetlenül amatőr, hanem a bemutatása is és ezért egyáltalán nem a KFT zenekar okolható.

Mennyi furcsa terhet visz a víz, mennyi hétköznapi küszködés nyomát.
A drága vacsorákból lám, ennyi maradt.
Nem is részletezem, nem részletezem...

Azok a rockzenekarok, amelyek hosszú éveken keresztül - a nagyszámú rajongóhaduk ellenére - nem voltak képesek egyetlen nagylemezt sem felmutatni, azt a bélyeget sütötték a Bornai csapatra, hogy ők államilag kitalált zenekar és hogy egyenesen Aczél György kérte fel őket, hogy álljanak össze, hogy ezzel befoghassa a többi nagylemezre áhítozó zenekar száját.

"Mert lehet butaságot énekelni a színpadról, ha az hiteles, mert tényleg buta az illető, vagy jól tudja utánozni a butaságot, akkor azt a közönség, aki arra vevő, szépen lenyeli és probléma egy szál se. Az Indul a hinta, szépen leng című dal is arról szól, hogy elindult velünk fölfelé, anélkül, hogy számítottunk volna rá, olyan magasra föllendült, hogy nem is hittük és aztán ugyanez a hinta szépen elindult lefelé, úgy, hogy szintén nem csináltunk semmit. Mi már csak utasok voltunk ezen a hintán és csak néztük, hogy leng." (Bornai)

A mélyrepülés azonban - ha úgy is érezte a zenekar - közel sem volt mélyrepülés, hiszen adva van egy banda, akik fél évesen már a televízióban szerepel, a hanglemezgyártól exkluzív szerződést kap, az Országos Rendező Iroda koncert lehetőségeket biztosít kiemelten az LGT előzenekaraként. Szóval én ezt azért nem nevezném annyira nagy problémának. A közönség persze már más tészta. Ők nehezen emésztették meg, hogy az általuk oly annyira kedvelt rockmuzsika a végét járja, hogy a kedvenceiket sorra tüntetik el a képből, vagy "rabszolgává szelidítik" és ezért ők főleg a KFT-t és a többi új hullámos együttest okolták és ebbe segített be a maga módján a sajtó is, a lefizetett sajtó...

Folytatjuk... (2022.10.17.)

Készítette: Fiery

Forrás: (Fiery: Egy mélyen boldog ember interjú-sorozat)