Cikipédia 14/50 Cirkusz és rács - A felrobbant Pokolgép 2.rész

A Pokolgép zenekar a Petőfi Csarnokban történt robbanás után nagyon nehéz helyzetbe került és innen nem volt egyszerű felállni. A sajtó látszólag pártatlanságot mutatott és a vizsgálat lezárulásáig igyekezett az összes szempontot bemutatni. Az elvtársi média ügyesen - és ami fontos, logikusan - osztogatta a híreket, adott egy lehetőséget a zenekarnak, majd kettőt a zenekarral szemben. A metál zenét - ahogy a '60-as években a beat, a '70-es években a rock - nem kifejezetten szerették a közép és idősebb korú férfiak - akik általában ezeket a politikai újságokat olvasták. Valljuk be őszintén, hogy az "üdítő" kivételnek számító Magyar Ifjúság is elsősorban a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Lapja volt, azt propagálta, amit a felsőbb vezetés előirányzott.. Az irányítás - még 1988-ban is - a folyamatosan gyengülő hatalom kezében volt. Nem nagyon tűnt úgy, hogy ebből a történetből győztesen jöhet ki a zenekar. Ezek figyelembevételével most folytassuk a történetet!

A Pokolgéppel kapcsolatos kálvária - hasonlít az 1980 májusában, a Budai Ifjúsági Parkban történt fal leomlás történetére. Akkor az első nyilatkozatok egyértelműen az Edda Művek renitens közönségét okolták a súlyos balesetért. "A bejárat előtti jobboldali feljárórámpa mintegy 20 méter hosszúságban ledőlt az utcai gyalogjárda és a második korlát által határolt szakaszra, ahol hozzávetőlegesen 250 fiatal tartózkodott. Az esemény során 5 fiatal megsebesült, akiket a helyszínen elláttak a mentők, illetve beszállítottak a kórházba." Szerencsére elég hamar kiderült, hogy nem a tömeg tehetett arról, hogy az évtizedek óta a kilopott téglák és alapanyagok hiányában a természeti és hangerőkkel szembenálló elhanyagolt fal leomlott. A "szocialista" recept most újra kezelni próbálta a felületi sérüléseket és a PeCsa vezetősége ezúttal hasonlóan igyekezett eltolni magáról a felelősséget. A tisztázásig a Pokolgép zenészeinek azonban volt még jó néhány harca.

Idő közben a PeCsa vezetősége az előzetes megállapodás ellenére bejelentette, hogy az elmaradt koncert jegyei visszaválthatóak a helyszínen. Bár az előzetes megállapodás az volt, hogy egy későbbi időpontban megtartják a metál karácsonyt, az állami apparátus utólag ez elől mereven elzárkózott. Igen ám, csakhogy a gyerekek nem vitték vissza a jegyeiket, így a "véres pénz" a szervezők nyakán maradt, de attól mielőbb meg kellett szabadulni, erről meséljen az Esti Hírlap:

Hírt kaptunk a Petőfi Csarnok vezetőitől. Mint ismeretes: december 28-án rendezték a Metal karácsonyt, amelyen a Pokolgép együttes koncertje robbanás miatt félbeszakadt, többen súlyosan megsérültek. A hír pedig: véget ért a Pokolgép-koncert belépőinek visszaváltási lehetősége. Ezzel sokan nem éltek. Több mint 163 ezer forint maradt meg. Ezért úgy döntöttek az intézmény vezetői, hogy közjegyzői hitelesítés mellett a megmaradt összeget, a rendőrségi vizsgálat lezárása után a sérült gyerekek megsegítésére ajánlják fel. Egyetértünk.

A PeCsa vezérkara tehát felajánlotta a sérülteknek a megmaradt lóvét. Ma erre azt mondanánk, hogy direkt marketing, de inkább tételezzük fel a jót, hogy tényleg segítségről van szó és nem csak a rossz reklám javításán. Az élet ment tovább, a nehéz helyzetbe került zenekar végre először kapott komoly segítséget a kommunista hetilaptól, a Magyar Ifjúságtól. A rendőrségi vizsgálat közepette először lélegezhetett fel – ha átmenetileg is - a csapat. Ami viszont érdekes, hogy az elsőszámú gyanúsítottról többé egy szó sem esett. A harc a zenekar és a magyar szocialista társadalmi kultúra - ha jelent is ez bármit - között zajlott.

1987. december 28-án, este nyolc órakor egy vascső — ami villanó fényeffektust lett volna hivatva produkálni a Pokolgép együttes koncertjén — felrobbant a Petőfi Csarnok színpadán. A baleset következtében néhányan könnyebben, ketten súlyosan megsérültek. Egyikük állapota még e cikk írásaikor is válságos. A rendőrségi vizsgálata felelősség megállapítására még tart. Egy hete én is végzem a magam vizsgálódását, de bevallom, egyelőre csak tippjeim vannak. Persze az ügynek lesz felelőse és ez így van rendjén. Csakhogy...

Valahogy mindig azt tapasztalom — és nemcsak a rockélet területén —, hogy egyfelől vannak a szabályok, törvények, rendeletek, előírások, másfelől ott a gyakorlat — s a kettő a legritkább esetben találkozik. Itt van mindjárt az a talán íratlan szabály, hogy a roadok, technikusok alárendeltjei, beosztottjai a zenekar vezetőjének. A gyakorlat viszont sokszor ennek épp az ellenkezője.

Itt azért álljunk meg egy kicsit. Nyilvánvaló, hogy a cikk szerzője védelmébe vette a zenekart, miközben elhintette, hogy a roadok, technikusok a nagyobb kutyák. De mit akar ez jelenteni? Mondjuk a kérdés csak költői, hiszen tisztán levehető, hogy VK-ra próbálja terelni egyszemélyben a felelősséget. De szerencsére van ez még tovább:

Gyakran a road vagy a technikus diktálja a feltételeket, gondolom, ez inkább írott — szabály, hogy a befogadó intézmény vezetője, vagy az adott terület felelőse szigorúan ellenőrzi, mi történik a fennhatósága alá tartozó birodalomban. Mégis, nemritkán előfordul, hogy ez a bizonyos illetékes ott sincs. A kisebb-nagyobb szabálytalanságok fölött pedig szemet huny mindenki, mindaddig, amíg valamilyen vizsgálat, tragédia folytán egyik-másik napvilágra nem kerül. Ilyenkor aztán pillanatok alatt megvan a felelős, akit — mert sokan mások folytatják ugyanezt a gyakorlatot, lévén, hogy még nem buktak le — a szőkébb vagy tágabb közvélemény bűnbaknak tekint. Hiszen ez a közvélemény jól tudja, akármerre dobnánk el egy gyufásdobozt, azt, akit eltalál, ilyen vagy hasonló ügyekért szintén felelősségre lehetne vonni. Ezért érezheti az ilyen bűnbak, hogy a tragédiában leginkább az a tragédia, hogy vele esett meg. Annál inkább, mert a többi felelős ész nélkül elhatárolja magát. A Petőfi Csarnok igazgatója például tele nyilatkozza a magyar sajtót (később ezt kénytelen helyreigazítani, hiszen a robbanás idején ott sem volt), de hamar kész az ítélete, hogy a Pokolgép együttes nála többet nem lép föl. A kérdés csak az, ha valami miatt végig vizsgálnánk az összes magyar együttest, vajon hány koncertezhetne a Petőfi Csarnokban, melyiknél nem lehetne valamilyen szabálytalanságot fölfedezni? Ezzel persze nem akarom védeni a felelőst vagy felelősöket. Ha csak végig gondolom, míg másutt a rockipar azt jelenti, hogy C, Y, Z kosztümöket, hangszereket, effektberendezéseket kínál zenészeknek, addig nálunk az igazán nagy pénzt azok markolták föl, akik — monopolhelyzetben — közvetítenek! Mi tagadás, engem érdekelt, hogy vélekednek a Petőfi Csarnokban történtekről a Pokolgép együttes tagjai.

— Mindenekelőtt azzal kezdem — mondja Kukovecz Gábor, az együttes vezetője —, hogy mindannyiunkat nagyon megrázta ez a szerencsétlenség. Megdöbbentett bennünket, és őszintén sajnáljuk a gyerekeket, akik megsérültek. Hogy pontosan mi történt, egyelőre csak sejteni lehet, hiszen tart a vizsgálat. Minden jel arra mutat, hogy műszaki hiba okozta a robbanást. — Hogy láttátok ti az eseményeket, mi történt azon az estén? — Nyolc órakor kerültünk volna sorra — kezdi Tarca László —, így fél nyolctól a színpadra lépésig az öltözőben voltunk. Már csak ezért is képtelenség az a nyomtatásban megjelent állítás, hogy bármit is föl csempésztünk volna a színpadra. A roadok, a technikusok tették a dolgukat, mint eddig. Azokat az effekteket használtuk volna, amelyeket minden komolyabb koncertünkön, így az előző négy Petőfi Csarnok-beli koncerten is görögtüzet, vörösbengálit, aranyesőt és a három villanófényt. 

Délután volt még főpróba, ahol egyedül egy fáklyát vitettek ki velünk, mondván, hogy arra nincs engedély. Hogy mire volt, mire nem, most se tudtuk, mint eddig soha, mert a különféle hatósági engedélyeket mindig az intézmény rendezői szerezték be, azt mi sose láttuk. Este, mikor fölmentünk a színpadra, belekezdtünk az első számba. Néhány hang után egyszer csak hatalmas detonáció hallatszott és minden elsötétült. Lejöttünk a színpadról, azt gondoltuk, valamelyik biztosíték ment ki. Az első híreket a mentős hozta, aki Nagyfi Lacit bekötözte— szilánk fúródott a lábába, meg az énekes, Kalapács Józsi lábát is eltalálta egy. Ez a mentős mondta, hogy több sérült van, többet akkor nem tudtunk. — Azután újra kimentünk Kalapáccsal a színpadra — meséli tovább Kukovecz Gábor —, hogy megnyugtassuk a közönséget, mert a koncertet követelték. Úgy ketten, egy szál gitár kíséretével előadtunk néhány számot a sebtében beszerelt pótmikrofonba, s azt is bejelentettük, hogy a koncertet később tartjuk meg (akkor még nem volt szó arról, hogy elmarad és a jegyeket visszaváltják). Utána visszamentünk a többiekhez, akkor mondták a technikusok mi történt a villanófénnyel, a szerelésünkkel, meg azt, hogy egy központi kábelt is eltépett egy szilánk, ezért kellett lefújni a koncertet.

— Kilenc óra körül megjöttek a helyszínelő rendőrök — veszi át a szót Nagyfi László — s amikor hajnali négykor befejezték a munkájukat — minden ellenkező híresztelés ellenére — mi is hazamehettünk. Egy szó sem igaz abból, hogy bárki is előzetes letartóztatásba került volna. Reggel aztán megkezdődött a tanúkihallgatás, egymás után mi is sorra kerültünk. — A pirotechnikán kívül annyi más színpadi látványelem lehetséges, miért van szükség akkor görögtűzre, villanófényre meg a többire? Hiszen ezek veszélyesek. — Nézd, a közönség a nyugati együttesek magyarországi koncertjein megismerte, sőt megszokta ezeket az effekteket — válaszol Kukovecz Gábor. —Ha versenyben akarunk maradni, netán fel akarunk zárkózni a nyugati rockhoz, ez is kell hozzá. Rajtunk kívül sok zenekar használja. Eddig semmi baj nem volt, most is ugyanaz a technikusgárda dolgozott, amelyik eddig mindig, ugyanazokkal az eszközökkel, amelyekkel eddig. Azért kértük fel őket, mert szakembereknek tartjuk őket, régóta foglalkoznak ezzel, megbízunk bennük. Arra, hogy egy ilyen műszaki hiba becsúszik, körülbelül akkora esélyünk volt, mint hogy zárlatos lesz, agyoncsapja valamelyikünket. — Gondolkoztatok-e azon, hogy ti hol hibáztatok, hibáztatok-e egyáltalán? — Tényleg nagyon megrázott bennünket ez az egész — mondja Tarca László. — A basszusgitáros azóta nyugtatókon él, és én is gyakran fölteszem magamnak a kérdést, hol lehetett a hiba a zenekar részéről. Abban biztos vagyok, a szerencsétlenségben vétlenek vagyunk, az erkölcsi felelősséget azonban nem háríthatjuk el. — Mi lesz ezek után? - A zenekarvezető széttárja a kezét. — Szeretnénk együtt maradni és zenélni. Ez az, amit szívesen csinálunk, amihez talán értünk. Az biztos, hogy nehéz lesz talpra állni.

Próbáltam érintkezésbe lépni a technikussal is, aki az együttes szerint a pirotechnikai eszközök szerelését irányította. Nem vállalta az interjút, majd csak a vizsgálatok lezárulta után. Próbáltam megmagyarázni, most lenne fontos, hogy elmondja, ahogy ő látja az eseményeket, hiszen ki tudja mikor lesz még eredmény, s addigra a közvélemény, a hallgatása miatt, az újságokban eddigi megjelent állítások alapján mindenképpen őt tartja majd felelősnek. — A Petőfi Csarnok igazgatójának állításait néhány mondattal meg tudnám cáfolni, de ne haragudj, majd csak a vizsgálat lezárulta után.

Mint egy falat kenyér, a bandának úgy kellett ez a beszélgetés, még akkor is, ha mindenki tudta, hogy ezzel még nincs vége. A Magyar Ifjúság azonban – és ennek így kellett történnie – természetesen megkérdezte a másik felet is, így a labda újra a zenekar oldalán pattogott. Egy ide - kettő oda...

Huszonnégy órával a szerencsétlenség után, amikor a rendőrség még csak vizsgálta az ügyet, kijelentette, hogy a Pokolgép együttes robbanóanyagot "lopott föl" a színpadra, s a zenekar vezetője, valamint a technikus előzetes letartóztatásban vannak. Miért? Lehel László: — Ezt már a következő napi nyilatkozatomban úgy módosítottam, hogy feltételezésem szerint nem a zenekar tette föl a bombát, de hát tudjuk jól, hogy a zenekarhoz a technikus is hozzátartozik, így hát első nyilatkozatom lényegét, ami a baleset körülményeit illeti, most is tartom. Utólag beláttam, hogy árnyaltabban kellett volna fogalmaznom, de erre az egész éjszakán át tartó vizsgálat után nem voltam képes. Ezért már nyilvánosan elnézést kértem a zenekartól, de ha szükséges, megteszem most is. Egyébként az, hogy a vizsgálat nem zárult le, nem jelenti azt, hogy a helyszíneléskor nem derült fény mindenre. — Igen ám, csakhogy a nyilatkozataiban később is, több ízben elmondta, nyomatékosan megismételte, hogy a Pokolgép együttes többet nem léphet föl a Petőfi Csarnokban. Ezzel, ha nem is mondta ki, de éreztette — jogi nyelven prejudikálta — azt a véleményét, hogy a történtekért kizárólag az együttes volt a felelős. Lehel László: — Miért probléma ez? Mi az együttest is felelősnek tartjuk. A fennálló rendelkezések szerint a koncertszerződés aláírója felelős az általa felkért személyekért. Ott a helyszínen minden kiderült, s nekem, mint az intézmény vezetőjének, kötelességem volt elmondani, amit lehetett. Egyébként a lezárult vizsgálat is engem igazolt.

"Egyébként az, hogy a vizsgálat nem zárult le...", majd "A lezárult vizsgálat is engem igazolt". Tulajdonképpen egy mondatban két ellenkező állítás, de nem kell agóddni, hiszen a következő írásokban találkozhatunk még ellentmondásokkal.

Romhányi András: — Hadd mondjam el a tényeket! Pirotechnikát csak hivatalos cégtől lehet megrendelni, bonyolult engedélyeztetési procedúra után. Azzal, hogy az együttes, mint Nagyfy László felkérte erre az ORI technikusával, tulajdonképpen megszegte a szerződést, amely ezt pontosan tartalmazza. Az, hogy előző koncertjeiken is szerepelt ilyen nem hivatalos pirotechnika, véleményem szerint nem csökkenti az ő felelősségüket, még akkor sem, ha elfogadom, hogy nem tudtak az eszköz illegális voltáról. Bár annak, aki az illető technikust fölkérte, tudnia kellett erről. Nagy Ákos: — Leginkább azért haragszom az együttesre, mert majdnem baráti kapcsolatban voltunk, a Pokolgép a legtöbbet nálunk koncertezett. Tehát lehetett volna ennyi bizalmuk irántam, hogy szóljanak, nézd, ezt akarjuk, s akkor biztos megmondtam volna, hogy ez nem megy. Azt egyébként, hogy a fölrobbant vascső a zenekar színrelépése előtti sötétben került föl a színpadra, fénykép is bizonyítja, hiszen a hivatalos pirotechnika az esten előzőleg föllépett együttesekről készült felvételen látszik. A zenekar tagjainak állítása szerint az átszerelési szünetben a Mafilm technikusainak, sőt, a csarnok tűzrendészének is látnia kellett, mi kerül a színpadra, sőt, főpróba is volt, szólhattak volna, ha valami nincs rendben. Antal Gábor: — Magnófelvétel van arról, hogy a zenekar fellépését jelző zenei bevezető alatt is hallatszik valamiféle kopácsolás, márpedig akkor a színpadon sötét volt. A délutáni próbát pedig hangosítási próbának jelentette be az együttes és nem pirotechnikai próbának. — Ez mind így lehetett.

Csakhogy Lehel László — szándéka ellenére — maga ellen hangolta a közvélemény egy részét, hiszen az elhamarkodott, néhol megalapozatlan, sértő kijelentések a kívülállók szemében a felelősség áthárításának tűnhettek. Annál inkább, mert nem is volt jelen az eseményeknél. Lehel László: — A véleményem nem volt megalapozatlan, erről már beszéltem. Én nem tudom, miért működik mindig így, hogy a hivatalos szerv képviselője csak bürokrata lehet, meg ellenszenves, míg szegény zenekarok ahelyett, hogy a valódi felelőst keresnék. Antal Gábor: —Mi nem elhárítani akartuk a felelősséget, hanem megerősíteni azt, hogy nem mi vagyunk a felelősek. Mi semmiféle szabályt nem szegtünk meg, ezt fontos volt elmondani. Megegyezés volt köztünk, hogy a Petőfi Csarnok ügyeiről a felelős vezető nyilatkozik. Az első nyilatkozatba becsúszott két pontatlan fogalmazás. Az egyikről már beszéltünk, hogy ki rakta föl a robbanóanyagot a színpadra. A másik, hogy a zenekar vezetője kihallgatásra ment, nem pedig letartóztatták. Lehel László: — Az meg, hogy személyesen nem voltam jelen, nem jelent semmit, hiszen Nagy Ákos, aki akkor ügyeletes volt, teljes joggal helyettesített engem, amíg odaértem. Mikor egy órával a robbanás után megérkeztem, a hivatalos felelősök (a rendészet és a rendezőgárda vezetője, a tűzvédelmi felelős) beszámoltak mindenről, bemutatták az összes engedélyt, a vizsgálat közben pedig meggyőződtem róla, hogy munkatársaim semmiféle mulasztást nem követtek el, tehát nyugodtan nyilatkozhattam, mintha itt lettem volna. — A rockélet két jelentős személyiségétől hallottam, nevezetesen Benkő Lászlótól és Zorán Sztevanovitytól, hogy a magyar popzenekarok jelentős része használ nem szabályszerű, ahogy önök mondták, nem hivatalos, nem szabályszerűen alkalmazott technikai, sőt pirotechnikai eszközöket. Kényszerből, mert alig van más, és a "hivatalos" nagyon drága. Ugyanakkor, úgy tűnik, az ellenőrzés nem megfelelő, tehát csaknem a sors véletlenje, hogy ez a robbanás a Pokolgép koncertjén történt, másoknál is előfordulhatna. Lehel László: — Abban tökéletesen egyetértünk, hogy sajnos kevéssé van legalizálva a technika, s megértjük a zenekarokat, hogy törekszenek hasonló látványosságokra, mint amiket a közönség a külföldi együttesektől megszokott. De hát a kollégáim a megmondhatói, a mi tűzrendészünk milyen szigorú. Nem egyszer megtörtént, hogy leszedetett például rakétát a szabadtéri koncerten. Természetesen megpróbáljuk a kétszeres ellenőrzést bevezetni, bár tudjuk, mindenre így sem készülhetünk fel. Fontos ebből a szempontból megemlíteni, hogy a kordon elhelyezése a többszörösen bevált gyakorlatnak, a hivatalos pirotechnikának megfelelő volt. Romhányi András: — Mi is érezzük az erkölcsi felelősséget, minket is megdöbbentettek a történtek, hiszen mi is szülők vagyunk. De a népművelés eszközeivel nem tudunk a rockszakma technikai gondjain segíteni, s hadd mondjam el, hogy a robbanás utáni napokban volt olyan kollégánk, aki félt bejönni, és bizony mi is kerestük a felelősöket. De a mi eszközeink nem elegendőek a biztonság megteremtésére, itt csak egy dolog segíthet, a bizalom. Az, hogy nem akarnak a zenekarok átverni bennünket, még jószándékú többet akarásból sem. Végezetül még egykérdés: Igazgató úr, miért tartotta olyan fontosnak a szerencsétlenség másnapján hangsúlyozni nyilatkozatában, hogy nem csökkent a Petőfi Csarnok látogatottsága? Lehel László: — Úgy érzem, hitele volt annak, amit elmondtam, és az igenis fontos volt, hogy a közönség nem pártolt el tőlünk. Hogy azt a bizalmat, ami megvolt két évig a ház iránt, meg a KISZ- díjat — amit bizonyára nem érdemtelenül kaptunk —, védeni kell mindenáron. Antal Gábor: — S ezzel együtt nemcsak a szakma becsületét, hanem a heavy metal becsületét is védeni akarjuk. Ezért továbbra is rendezünk ilyen programokat, klubformában is.

Igen, a fiatalok valószínűleg a KISZ-díj miatt jártak főleg a PeCsába. Beindult a Párt propaganda és a bevétel felajánlását követően most a Petőfi Csarnok kimosdatása volt a feladat. A zenekar ez esetben csak mellékszál, akinek azért illik majd elvinni a balhét. Ha a gyerekek elhagyják az addig népszerű szórakozó központot, az komoly problémát okozna, miközben tudjuk, hogy a '80-as évek végén az egyetlen ilyen kategóriájú koncert hekyszín a PeCsa volt és a rajongók számára a fellépő a legfontosabb, a helyszín másodlagos. Lassan lezárult a rendőrségi vizsgálat is, hamarosan talán azt is megtudjuk, hogy mi is lett az incidens vége.

Folytatjuk... (2023.11.23.)

Készítette: Fiery