Cikipédia 4/14 - Csütörtöki slágerkoktél IV.

A kilencvenes évek közepe és vége volt talán a könnyűzene legsötétebb korszaka. Ez volt az a megmagyarázhatatlan idő, amikor vakon közlekedtünk saját világunkban és csak a pénz lebegett a szemünk előtt. Jelenkorunk "sztár" zenészei (SP, Fluor, stb..) ekkor még ugyan takonnyal itták a kakaót, mégis ügyesen elkapva a fonalat, ma ők folytatják ezt az értelmezhetetlen zenét (?) Nekünk maradt a nosztalgia a sportcsarnokokban, stadionokban, de a látszat csalt, hiszen hiába volt hatalmas igény a valódi zenére, minden azt sugallta, a mi utunk már meg van írva...

"Végig lent az úton és végig lent a téren, az összes kurva pinát végigmérem.
Valami, valami, valami hajtja a farkam, de nem tudom megmondani ezt kitől kaptam.
Faszom a kibaszott gettóba, onnan jövök, ott nincsen semmi múltad És nincsen semmi jövőd"

Igen, elérkeztünk ahhoz az időszakhoz, amikor a fiatal rockzenekarok földalatti mozgalommá léptek vissza, nem túl sok követővel. Az öregek előmásztak a nyugdíjas otthonokból, de az ő trónra visszakerülésük pusztán ideig - óráig tartott, hogy aztán minden haladjon a megszokott útján tovább a rohadásig. A hivatalos slágerlistákra már fel sem kerültek értékeink. A magyar könnyűzene ezekben az években soha sem tapasztalt mélységekig süppedt, a sötét középkorig. Egyik fő szállítmányozó a már egy éve országosan is működő Juventus rádió volt.

1995 még a teljes útkeresés éve. A Republic (Szállj el kismadár) továbbra is szárnyal, repíti őket a média, és valóban kellemes, dallamos látványzenéjükre, ötletvilágukra sem lehet igazán panasz, de a szöveg még mindig alacsony színvonalú, ami mégis mellettük áll, hogy zenéjük rock és folk alapokon nyugszik, és erre komolyan adnak is a fiúk. Ekkor még azt hittük, hogy nem jöhet rosszabb a Happy Gang (Kérek egy kulcsot a szívedhez), vagy a Soho Party (Szállj) gyermeteg zenei világánál.

"Láttuk a napot, ahogy keleten felkel, vörösen forró, szinte perzsel. Engedd szabadon minden vágyad, fenn az égben az angyalok várnak. Emeld fel, emeld fel kezed, Ne sokat tétovázz, itt a helyed; A Soho Party elvisz magával,S együtt repülünk az éjszakában" 

Természetesen tévedtünk. Az Animal Cannibals (Takarítónő), vagy a Padödö (Fáj a fejem) még valamilyen szinten (felköpök és alá állok ezekért a szavakért) meg is magyarázható, de a következőket már valóban lehetetlen alul múlni. Itt van nekünk DJ Maci (Micimackó), és az Ámokfutók (Szomorú szamuráj). Betette a kaput a Kozmix (Gyöngyhajú lány) által tönkretett érinthetetlennek hitt Omega sláger, Szandi (Jodli-dili) idétlen kurjongatása, vagy Tekknő (Szüreti nóta) erőltetett napközis dala, ami szintén egy szög a könnyűzene koporsójába. Az Emergency House (Peace, love, unity, and havin fun) számáról már megemlékezni sem érdemes. Ilyenkor hiszem el már majdnem, hogy Zámbó Jimmy (Nézz le rám, ó istenem) valóban király volt, ha másért nem is, amatőröket nem volt hajlandó elviselni maga körül. Egy fokkal jobb volt Ganxta Zolee és a Kartel (Boom a fejbe), mert legalább újdonság és érdekesség volt, mindazonáltal furcsa volt, hogy alig néhány éve az álva pisilek és ülve kakálok duma miatt betiltották az egyetlen könnyűzenei műsort a tévében, erre most repkednek a bazdmegek, a faszomok, pinák és egyéb nyalánkságok -  na jó, annak idején én sem írhattam volna le). Az Emberek (Száz út), Kimnowak (Gyémánt), és Ákos (Indiántánc) szerzeményei kifejezetten üdítően hatottak ebben a kemény zenétől kihalt időszakban. Megjegyzés: Azért csak tartott még egy nagykoncertet a Bonanza és Ákos is talált teltházat magának a sportarénában, csak úgy, mint az EDDA, Koncz Zsuzsa, és Zorán, vagyis az aktuális rádiósztárok.

1996 már nem kegyelmezett, Magyarország fiatal társadalma átalakult zombivá. Ebben az évben már nem kellett adni a látszatra. Jött az UFO (Szerelem doktor).

"My name is love love doktorlove. Nálam a gyógyszer gombold hát ki
lassan a blúzod,ülj fel az ágyra dibi-dob a szíved, na mond mi a vágya. Ding-dong döng ez a ház gyorsul a tempó, na mond mire vársz! Úgy reszket a szív meg a láb helyrehoz majd doktorlove"

Méár megint reménykedtünk, hogy ennél nincs lejjebb, aztán... Nagyon jó példa a 4F-Klub (Balatoni láz) háton a szőrt is felállító izéjével, amit állítólag egy ország fiatalsága énekelt. 

"Már elegem van a sok belpolitikából. Szóval itt van ez, hiszen én sem vagyok fából. Ez egy vidám nóta mikor ilyen a kedvem, Csak be kell tennem és hangosan menjen. Hisz az élet szép és egyéb közhelyek. A szolárium után végre napozás hegyek. Hideg a sör, szinte égeti a torkom. Egy ilyen nyáron csak a hülye marad otthon. Beülök a kocsiba, görbül a hátam. Feszítek, mint a pók a lucernásban. De csak kettőt mutat a kilométeróra,és ha strandot látok, na álljunk meg egy szóra Kimegyek a csajokat nézni és hajtani. A vízben kézenállás bemutatót tartani. Azt se bánom, ha valaki rám szól. Még soha életemben nem voltam ilyen jól"

A Kozmix (Elsők leszünk) hozta az előző évi formát. Szomorú, hogy ezek a megmagyarázhatatlan valamik akkoriban slágerek bírtak lenni. Ezzel le is tudtuk a kötelezőt. Mintha mindenki bevarratta volna a fülét. De vajon merre jártak ekkor a rockerek? A KFT hatalmas teltházzal, tizenkétezer ember előtt ünnepelt Hazel'o Connorral, újra visszatért egy koncert (bussines) erejéig a Rapülők, és tisztességesen állt helyt a Republic zenekar is a sportcsarnokban. Az igazi nagy bumm, pedig az ILLÉS búcsúkoncert(ek) volt(ak), amit, mint később kiderült jó néhány követett még. Ne menjünk el szó nélkül az újabb LGT (zártkörűnek mondott) búcsúkoncertje mellett se.

1997-ben a médiában tovább folytatódott az igényes muzsika totális hiánya. A slágerek megmaradtak az előző évi primitív szinten és a hallgatóság már gondolkodás nélkül a média tenyeréből zabált. A táncos lábú fiúk után itt volt az újabb ötlet, a szexis csajok, ilyen volt a Bestiák (A reggel túl messze van).

"Nyugi baby! Van idő! Nálam te vagy a nyerő! Most hallgass, beszélni máskor kell! Nekem ez az, ami jó! Nekem ez az, ami kell! Hát hallgass! Engem most más érdekel!"

Ilyenkor kezdem megérteni, hogy a mai zenészek miért is szégyellik elődeiket, miért is adnak zenekaruknak angol nevet, és miért nem magyarul énekelnek. Persze a Carpe Diem (Álom hajó) is hozta a már kötelező butaságot. Erre nem elég azt mondani, hogy nem jó, ez kifejezetten káros, pedig egy egész generáció erre a szövegre szocializálódott.

"Hidd el nekem, hogy megáll az eszem, ha arra gondolok, hogy mi az, amit eszem, megállás nélkül szövegelek, miközben arra gondolok, hogy odamegyek, ahol kék az ég és fent süt a nap, a vízben úszva társaim a cethalak, vagy egy pálmafára kúszok fel épp,hogy egy kókuszdiót szakítsak le könnyedén"

Az Emergency House (Állj közénk) gondolatisága Arany János és Jókai szintű magasságokban hamar az agyhalottak kedvencévé vált. Ki hitte volna, hogy a kopott bőrös lepusztult csövesek, a zöldszilvánis üvegben boldogságot kereső öreg rockerek még visszasírják a Neotont, de már Soltész Rezsőt is? Ezerszer végig veszekedtük az elmúlt évtizedeket és még mindig nincs valódi válasz arra, hogy miért volt szükség a tudatos elbutításra? A kilencvenes évek közepére már a kérdés sem merült fel. Nyomult az új MTV, a Z+, meg a többi celebcsatorna és szinte pillanatok alatt levitte az "értelmetlenül szétesni és nem bármit is megérteni" vágyó fiatalokat alfába.

"Nem így terveztem el az egészet, de az élet hozhat még új perceket, akkor majd másképp látom a világot, te honnan tudnád, hogy én mit látok? Ez az én titkom marad örökre, mert bezárom az egészet a szívembe, és lehet, hogy soha többé nem értek el, de ha az emergency itt van, kezeket fel"

Ezek után mit várhatunk még a szintén szittya magyarnak nem mondható Infinity Featuring Mirtil (Végtelenül) minőségétől. Gyorsan elment ez az esztendő is, reménykedve várhattuk a következőt, miközben a zombik csak jöttek és mentek körülöttünk.

A KFT ebben az évben is csinált egy sportarénás koncertet, de erre már fele annyian sem voltak kíváncsiak, mint '96-ban, így ez a buli ne szépítsük, csúfos bukás lett. Maradt a siker Zoránnál, Ákosnál, Koncz Zsuzsánál, Demjénnél és a Bikininél. Megint bebizonyosodott, hogy ahol a média, ott a közönség. A rockéletben is történtek apró változások, például az, hogy hosszú évek után Tunyogi Péternek el kellett hagynia a P. Mobilt.

A Total Dance sikere pedig sajnos az évtizedről állított ki bizonyítványt. A kilencvenes évek kétségtelenül legnépszerűbb európai könnyűzenei stílusa a dance-floor volt (igen, állítólag ez egy stílus volt), amelynek népszerűségét nagymértékben két tényező is növelte: az információs forradalom és az európai politikai változások. Ez persze kamu, a magyarázat sokkal inkább a lepusztult zenei igénytelenséggel, a pénzen vásárolt sikerrel magyarázható. A kilencvenes években már nem az jutott rádióba, aki tudott, hanem az, akinek elegendő pénze volt erre.

A kor így jellemezte önmagát: 

"A DMC - (Disk-jockey Bajnokság) sikerén felbuzdulva, no meg a növekvő igényen arra, hogy a kiöregedő rock sztárok helyett a zenei televíziók, a rádiók és a fiataloknak szóló magazinok sztárjai látogassanak hazánkba, megrendezték az első Total Dance Festival-t Magyarországon. Karácsonyi ajándékképpen a BS-ben látható és hallható majd a hazai és nemzetközi dance-élet elitje, minden idõk legnagyobb Total Dance Fesztiválján. Itt lesz Nana, Blümchen, a Brooklyn Bounce, Marcel Romanoff, a Flip de Scrip, a C Block, Pappar Bear, a Red 5, a Down Low, a Bestiák, az Ámokfutók, a Carpe Diem, a TNT, az Emergency House, a Kozmix, Orsi, a VIP és a Happy Gang. A technikai hátteret többek között a 2x80 kW teljesítményű kitűnő minőségű hang és a fantasztikus fénytechnikai arzenál, így 240 PAR 64 lámpa, 22 Intellabeam robotlámpa, 16 PAR 64 fényváltó, 12 MOLE FEY lámpa, 8 MOLE FEY színváltó, 8 Stroboskop és 4 XENON 2 kW fejgép biztosítja. Nem túlzás, az év zárásaként a legnívósabb dance-esemény Magyarországon az ötödik Total Dance Festival".

Tehát a szervezők úgy hirdették a produkciót, hogy a fiataloknak csak erre van szükségük, miközben a tudatos lejáratás már nyilvánosan is teret kapott, érthető, hogy a médiából áradó napi szemétre rászokott az ifjúság. A beetetés meg volt, most a végleges elszakítás évei jöttek. A népbutítás tovább szedte áldozatait. Olvassuk el magunkban még egyszer a fenti névsort, tegyük a szívünkre a kezünket, és mondjuk meg, ezek közül hány fellépőnek emlékszünk akár egyetlen dalára is?

1998-ban már minden gond nélkül kijelenthettük, hogy a magyar zene szar. Aki ezekben az években nőtt fel az érthető, ha idegrángást kapott aktuális hírességeinktől, érthető, hogy nem hiszi el, hogy valaha a magyar muzsika, legyen az Máté Péter, Omega, Neoton Familia, Pokolgép, Piramis, ős Bikini, EDDA, Bojtorján, vagy éppen a Skorpió mennyire népszerű volt határainkon túl is. 1998-ra nekünk már csak az Erogén Zóna (Mindent a kéznek) és a megszüntethetetlen, az önmagát továbbra is alulmúlni képes Kozmix (Vad éjszakák) maradt.

"Vadba forró, vad éjszakák láztól égő diszkó cicák. Így van ez jól, használd ki hát! Legyél őrült, indulj be már! Indulj be már, indulj be már, indulj be már! Képben vagyok, és nem is hinnéd, mindent tudok, hogy mit is tettél! Kivel voltál, mit kavartál. Legyen a titkod, hogy mit csináltál. Mondanom se kell, én úgyis tudom győzött a szex, felsőfokon! Nem volt semmi a mutatványod, de tudom, hogy úgyis rád találtok!"

Amíg a rószíszínű álmokat kínáló média a hányadékot fröcskölte acunkra, addig a valódi világban a nosztalgiabulik a maximumon pörögtek. Az Apostol, a Neoton, A Dolly Roll, Zorán, Balázs Fecó, a Hobó Blues Band, Republic és Demjén nagy koncertje mind a nosztalgiáról szólt. Természetesen ünnepelt Ákos és Zámbó Jimmy is. A teltházas, tízezrek előtti koncertek titka továbbra is a rádiókban rejlik.

Én mindig haragszom, ha valaki a jelenkor zenészei közül azt sugallja, vagy nyíltan ki is mondja, hogy szégyellni való a magyar zene. Aki ilyet mond, az ebben az elkorcsosodott időszakban nőtt fel és így már valamennyire érthető a véleménye. Az aktuális slágerek a zene és a szövegvilág impotenciájáról szóltak a nap 24 órájában. Voltak persze a középkorúaknak szóló nagy kereskedelmi csatornák, melyek a nosztalgiát voltak hivatottak fenntartani. (1997-ben lett országos csatorna a Danubius rádió, 1998-ban indult útjára a Sláger rádió). Nos, ezek a leghallgatottabb rádiók sajnos a csaknem 30 év alatt leragadtak a szokásos 10-15 hazai előadónál. Érdemes megfigyelni a dátumot (akár 86-tól, mintha minden rádióból a Poptarisznya köszönne vissza), már akkor sem lehetett rajtuk kívül másokat hallani: EDDA, Bikini, Republic, Demjén, KFT, LGT, Ákos, Charlie, Cserháti...

Már annyiszor elmondtam, de megismétlem, nem az előadókkal van a baj, hiszen ők csak kihasználják a lehetőséget, ki ne tenné a helyükben? Viszont így a többiek szépen lemaradtak. Ha megvizsgáljuk, hogy kik adtak évről- évre sportcsarnokos koncertet, azonnal rájövünk, hogy miről is szól ez az egész történet.

Folytatjuk...

Fiery