Dinamit! Vagy mégsem? - Jankai Béla interjú

A napokban egy zenész szakmai lapban megjelent egy "nem hétköznapi" interjú Németh Gáborral, a Dinamit zenekar vezetőjével, és dobosával. Sajnos a beszélgetésben leíródott néhány olyan mondat, amire az egyik megszólított, Jankai Béla úgy érezte, hogy mindenképpen reagálnia kell. Esetünkben nem lesz adok-kapok, a Dinamit volt billentyűs zenésze egyszerűen csak él a válaszadás lehetőségének jogával.

A Musicmédia zenei szaklap oldalán https://musicmedia.hu/dinamit-az-uj-korszak-20171005 megjelent egy interjú.

Igen, ami a meglepő, hogy egy szakmai lapban jelent meg az interjú Németh Gáborral, aminek a stílusa bulvárlapokra emlékeztet. Kissé zavaró az egészben, hogyha valamit állítok, azt az újságírónak azért illene leellenőriznie, de legalább lehetőséget adnia arra, hogy a megszólított fél is elmondhassa a véleményét. Maga az állítás ténye amúgy számos helyen sántít, ezért állunk értetlenül az egész előtt.

Mi volt az első reakciód miután elolvastad az írást?

Az, hogy egy zenekaron belül bizonyos események hogyan zajlanak, vagy ezek a tagcserék minek a következtében, hogyan történtek, ez szerintem nem tartozik senkire. Amennyiben mégis kijelentek valamit ország-világ előtt, akkor azt valamivel illene alátámasztani, főleg, ha olyat mondok el, amiről nagyjából mindenki tudja, hogy nem úgy történt.

Akkor kezdjük azzal, hogyan történt a kirúgásod?

Engem még soha nem rúgtak ki zenekarból, az egyetlen ellenpélda erre a Dinamit. Ez pedig úgy történt, hogy sokáig nem is tudtam róla. Tulajdonképpen akkor szereztem a kibuktatásomról tudomást, amikor a Dinamit facebook borítóképén hirtelen nem én voltam már, hanem egy új tag. Ezzel persze az égvilágon semmi baj nincs, hiszen ezáltal lehetőségünk nyílt a saját kreatív terveink megvalósítására, ami sajnos a Dinamit időszak alatt nem sikerült.

A Dinamit zenészeként te hogy emlékszel, megvolt a 15-20 fellépés?

A Dinamit fellépések a mi időnkben sem érték el az éves átlag 10 koncertet sem. Éppen ezért gondoltuk, hogy maradt annyi időnk, hogy megcsináljunk egy mellérendelt zenekart, ami a Triász volt. Úgy terveztük, hogy a Sipos Peti fő zenekara az Irigy Hónaljmirigy, nekünk a Gyurival pedig a Dinamit, e két nagy zenekar mellett a megmaradt kapacitásokat igyekezzünk optimálisan kihasználni.

Hogyan került képbe Vikidál Gyula?

Volt egy Triász koncert, amire a Sipos nem tudott eljönni, ezért felkértük Vikidál Gyulát, hogy vállalja el, és ő nagy örömmel jött velünk. Én elhiszem, hogy ez nem esett jól a zenekarnak, de úgy voltam a kérdéssel, hogy van egy zenekar, amelyik 1979-ben alakult és 1981-ben már feloszlott - hivatalosan ugye 1982 januárjában -, tehát létezett két évet, és ennek már 35 esztendeje. Ezek után mindenki építette külön a saját karrierjét, mindenki járta a maga útját, amik nem keresztezték egymást a mai napig. Később, az új formáció már nem a régi énekessel jött létre, ezért gondoltam, hogy ez már egy olyan régi történet, ami elég ahhoz, hogy a régi sérelmek - ha egyáltalán voltak sérelmek - elmúljanak.

Kálmán Gyurinak a szakmai példaképe Vikidál Gyula. A Gyurinak egy örömteli pillanat volt, amikor együtt állhatott a színpadon azzal az ikonikus figurával, akire gyerekkora óta felnézett. Szerencsére a Gyula is úgy gondolja, hogy a Gyuri az ő méltó követője.

Ebből hogyan lett a Dupla Dinamit?

Egy rajongónk felrakott a facebookra a vidéki fellépésünkről egy fényképet, ami alá azt írta, hogy Dupla Dinamit. Szerintem erre a kiírásra bárki büszke lehetne, hiszen ha egy zenekar úgy tudja megválogatni az énekeseit, hogy mindig az aktuális időszak legjobb hangú énekese közvetíti a közönség felé a dalait, annak kifejezetten pozitív hatása kell, hogy legyen a csapat számára.

Miért érezted úgy, hogy reagálnod kell az interjúra?

Az volt ebben a történetben számomra megemészthetetlen, hogy egy szakmai lapban egy bulvár cikket jelenik meg rólunk, ez nagyon meglepett. Igazából csak most adunk ennek a cikknek publicitást, jót teszünk ennek az újságnak, hiszen normális ember nem olvassa, csak szakmabeli. Beszéltem a lap tulajdonosával, aki megkérdezte tőlem, hogy levegyék-e az irományt, de mondtam, hogy nem kell, mindenkinek meg lehet a saját véleménye, engem nem zavar, hogy ott van, hogy "triászkodással", haknizással, vagy pinceklubozással vádolnak. Itt azért megjegyezném, hogy a Dinamittal inkább előfordult a pinceklubozás, mint a nagyszínpadon való szereplés. Ennek az értelmét sem tudtam hova tenni, mert mint az interjúban megjelent írásban sok más mondat, így ez is nagyon távol áll a valóságtól. Mindentől függetlenül nagyon szeretem a Dinamit munkásságát, mind az új, mind a régi lemezeket is. Tisztelem a zenészeket, mind nagyon jó barátom, remélem, hogy ez így is marad. Őszintén szeretném, ha a Dinamit a továbbiakban is sikeres együttes lenne, és meghódítaná a legnagyobb színpadokat, hiszen ez mindnyájunknak az érdeke, nem csak a Dinamitnak, hanem az egész rock szakmának. Már várjuk, hogy történjen végre valami hasznos dolog.

Ha már belső szennyest teregetünk, beszéljünk egy kicsit a B52 zenekarról is.

Igen, hiszen valamilyen szinten a Gábornak köszönhetjük, hogy elindult a B52. Ugyanis a Dinamit együttes elhatározta, hogy nem lép fel többet pinceklubokban. Elöljáróban annyit kell azért tudni, hogy eleve azért kluboztunk, mert ugye köztudott, hogy nekem érdekeltségem van a BackStage Pubban. Itt nekem azt az érdeket is néznem kell, hogy a klub, megfelelő minőségi tartalommal legyen feltöltve. Szóval, ha kiesik egy olyan zenekar, amelyik a klub egyik zászlóshajója, akkor nekem ezt a hiányt pótolnom kell egy másik komoly csapattal. Amikor körülnézel a piacon, hamar észreveszed, hogy ezek az ikonikus zenekarok nem állnak tízesével sorban. Persze, megfordult már nálunk az Omegától, a Karthago-n át a Billig talán mindenki. Nem titok, hogy több pénzt kereshetnénk, ha olcsó könnyűzenét, vagy akár mulatóst engednénk be a klubba, ami nagyobb tömegeket vonzhat, mint a rockzene néha, de eltökélt szándékom volt ezt az üres helyet feltölteni ugyanolyan komoly tartalommal. Volt ugye az 52-dik születésnapom, amire összeállt egy csapat, ami az egy bulira tervezett Béla 52-ből egy igazán sikeres a B52 együttes lett. A banda a mai napig prosperál, túl vagyunk egy lemezen, és több mint 150 koncerten. Tulajdonképpen a vártnál sokkal jobb a fogadtatás, főleg az új album megjelenése óta az ország különböző pontjain éneklik a dalainkat.

Hogyan sikerült elfogadtatni magatokat?

A B52 nem abban az árkategóriában dolgozik, mint a "legnagyobbak". Bizonyos megfontolásokat figyelembe véve minket tudnak meghívni, mert nincs - mondjuk - hétszámjegyű összeg egy nagyzenekar meghívására. A mi főzenekari pozíciónk kiszámíthatatlanabb, mint például az EDDA, hiszen az ő esetükben nagyjából előre ki lehet számolni, hogy hány ember lesz az adott placcon. Tavaly például nem egyszer fordult elő, hogy minket hívtak főzenekarnak, és bizony két-háromszor több néző volt ránk kíváncsi, mint egy-két évvel ezelőtt nálunk drágább zenekarok koncertjén. Az idén is megismétlődött ez számtalan esetben, és szerencsére egyre többen számítanak ránk, és már 2018 őszéig le vagyunk kötve.

Visszatérve az interjúhoz, hogyan zárod le magadban a történetet?

A legjobb kritika mindig a közönségé, amit tiszteletben kell tartani. Ezért nem látom értelmét a személyeskedésnek, és egymást lábbal tiprásának, hiszen annak sosem volt jó vége. Ez a '70-es években volt divat, amikor a bandák egymást túrták és fúrták, a hangfalat kihúzták, a kábeleket elvágták a koncerteken. Ha én ma elmegyek egy másik zenekar produkcióját megnézni, meghallgatni, akkor én jól szeretném magam érezni, és ez általában sikerül is. Mindenki sikerének örülök, mert tudom azt, ha ezt az általunk kedvelt és mások által űzött műfajt, a rockzenét egyre sikeresebb zenekarok képviselik, akkor az mindegyikünkre nézve pozitív hatással van.

Készítette: Fiery