Vasárnap hetven - Mr. Basary (B-asahriah) életmű koncert

2024.05.18

Az ember születésétől kezdve naponta kerül váratlan szituációba, amiből rendszerint előbb, vagy utóbb, de minden esetben kimászik. Ezek a jó és rossz élmények válnak idővel megszépült, vagy még szebb emlékké. Amikor emlékezünk, nosztalgiázunk. A nosztalgia a múltbéli események és lehetőségek felidézése,  a régi szép idők felelevenítése. Az sem véletlen, hogy a zenészek születésnapjuk és/vagy pályafutásuk kerek évfordulóin idézik fel  ezeket a legfontosabb emlék-állomásokat. Az alábbi visszaidézés éppen vasárnapta esik, amikor Mr. Basary barátaival a hetvenedik születésnapját ünnepli. Az esemény helyszíne (2024. május 26.) a Stefánia Palota színházterme lesz, mert ha már emlékezünk, tegyük azt profi módon, méltó környezetben.

Mr Basary hivatalos okmányai alapján kerek 70 éves, de ennek valóságát a brit tudósok komoly fenntartásokkal vizsgálják. Ha találkozunk a frontemberrel - hiába bizonygatja életkorát - mi sem hisszük el neki, hiszen a színpadon mindig fiatalos. Ugye emlékszünk arra, hogy annak idején az Alphaville zenekar is az ünnepeltről írta a Forever Young című dalt. 

A koncertre invitáló plakátot nézegetve azonban egy másik kerek szám is feltűnik. Igen, az ötvenes. Ez a szám azt hivatott mutatni, hogy a dalszerző-frontember mennyi éve tevékenykedik a színpadon. Ez is persze csak egy hivatalos szám, hiszen hősünk már egészen fiatalon a színpadon találta magát, de ez a 70/50 jól néz ki, hát ezúttal fogadjuk el.

Szóval nagy buli készülődik a Stefánián, amit - mint általában a kerek évfordulós ünnepeket és főleg a régi rajongóknak - nem érdemes kihagyni, ráadásul sok tekintetben ez az esemény külön érdekességgel bír. Hasonló jeles bulik alkalmával ugyebár az történik, hogy a művész bemutatja a legsikeresebb időszakainak emlékezetesebb pillanatait szeretett közönségének. De hogy mindez ne a szokásos sémán alapuljon, az eljátszani kívánt dalok a hagyományoknak megfelelően, mégis izgalmas meglepetéssel hatnak majd.

Ha az 50 év alatt összegyűjtött rajongótábor és barátok csak tizedrésze jön el, már púpos lesz a ház. Ergó, nem érdemes egy újabb évfordulóra várni. Ki kell pattanni a kényelmes fotelből – a romantikus török sorozatot, unalmas meccset elhalasztani – és szólni kell az asszonynak, vagy a gyereknek, hogy mielőbb rendelje meg a belépőket (amíg nem késő). Attól sem kell megijedni, hogy a buli egy Palotában lesz megtartva, mert nem lesz szükség estélyire, de szmokingra sem. A kapuban őrködő szigorú tekintetek már nem szemlézik a hosszú hajat, a tornacipőt, vagy a farmert, úgyhogy csak lazán és nyugodtan lehet érkezni. Vasárnap még a parkolás is ingyenes.

Emlékszem, annak idején milyen hatalmas tömeg várakozott beengedésre Soroksáron, Erzsébeten, Csepelen, vagy éppen az Ifiparkban, hogy kitombolhassa magát egy HIT-Rock koncerten. A fiatalok csápoltak, csajoztak és néha egy-két pofonba is beleszaladtak vagy a szomszéd-kerületi srác, vagy egy rendőr segítségével. A nosztalgia már csak ilyen. A Vén csavargó halála című rockballada alatt megszámlálhatatlan gyufás, öngyújtós vagy gyertyás kéz emelkedett a magasba, remélem, abból a tömegből ezen a vasárnapon sokan eljönnek. És micsoda élmény volt először kézben tartani a kis pirosborítós girbe-gurba bakelitet, és egyáltalán nem zavart a tű sercegése, mert a dal jó volt. Barátaimmal minden este nálam találkoztunk és addig nem mentünk le a térre, amíg végig nem hallgattuk.

Aztán Könnyeket sírtak a felhők, amikor a Beatrice és Bikini zenészeiből alakult Telegram együttes úgy akarta. A profi zenekar ezen kívül is jó pár slágerrel ajándékozta meg a közönséget. Milyen jó, hogy – ha nem is teljesen abban a felállásban, de – visszatértek a színpadra. A Basary Group 1991-ben alakult és a mai napig együtt játszik a banda. Vasárnap kedvenc dalaikkal ők is megörvendeztetik a közönséget.

Nem mehetünk el szó nélkül a Kormorán sikerévei mellett sem, amikor a zenekar képtelen volt klubokban fellépni, mert a többezres rajongótábor egyik sportcsarnokba sem fért be. Ezúttal Jenei Szilveszter, Tóth Reni és ennek az estnek a producere, Gál Peti is a színpadon lesz. Biztos forrásból tudom, hogy ezúttal sem marad el Mr. Basary által zseniálisan megzenésített Záróvers sem.

De gondoljuk tovább az eseményeket és ne hagyjuk ki a Kalapács Józsi által megálmodott és létrehozott Atilla (Így írandó) Fiai Társulatot se, ahol az ünnepelt együtt énekel – a teljesség igénye nélkül - a már említett Kalapácson kívül másik két legendás énekessel, Rudán Joe-val, Varga Mikivel. De ennek a csapatnak volt tagja a még mindig káprázatos hangú Tóth Reni is. Jó lesz újra hallani őket.

A születésnapos persze az említetteken kívül sok más bandában is jelen volt, mint a Missio, vagy a Metal, később a Bill és a Box Company, de ezen a vasárnapon az általam leírt szupergruppok lépnek fel rengeteg meglepetést tartogatva. Mégsem várhatjuk el, hogy tizennyolcórás legyen a koncert. Szóval félre a vasárnapi henyéléssel, mert kifejezetten érdemes lesz ellátogatni erre a nem mindennapi estére.

A szervezők természetesen nem csak a nosztalgiára alapoznak, várják a fiatalokat is, hogy élményt gyűjthessenek, tanuljanak és megtudják, hogy Mr Basary nem csak idősebb pár hónappal, de zenéje is érdekesebb, mint a manapság divatos, arabosított Basary, vagyis; Asahriah. A gyerekek ennek ellenére akár már másnap eldicsekedhetnek a haveroknak, hogy ők bizony már jártak B-asariah koncerten is. Persze nekem mindegy, hogy mivel dicsekednek, csak legyenek ott ők is!!!

Mr. Basary és zenésztársai nagy erőkkel gyúrnak május 26-ra, mert hisznek abban, hogy egy felejthetetlen történetnek lesznek részesei. És ha a zenekarok, zenészek ilyen becsülettel dolgoznak a sikerért, a nagyszámú közönségnek is illik ezen a vasárnapon megjelenni és tapssal megjutalmazni a zenész mögött álló 70/50 évet. Ez a nap is emlékké alakul majd és akkor ez a történet is kapcsolódni fog a mi nosztalgiánk széles tárházába. Én mindenképpen ott leszek és őszintén remélem sok ismerőssel találkozom…

Írta: Fiery