Hajnali kövek - Turi Bálint interjú 3. rész

Az alábbi beszélgetés Turi Bálint színművésszel főleg a "digitális nemzedéknek" nevezett utánpótlásról szól, akik ugyanúgy odafigyelésre és tiszteletre vágynak, mint mi, idősebb generáció. A kérdés az, hogy az 5–6 hüvelykes telefonjuk mögé bújó srácokat hogyan képes segíteni a Déryné Program és mit jelenthet számukra az improvizációs képesség elsajátítása, vissza lehet-e hozni őket a "nagy közösségekbe" és ha igen, akkor hogyan…

"Egy átjárónak tört köve vagyok sáros kis utcán, derengés fele

Félénk vággyal és nagy csenddel tele.

Köröttem mások, más apró kövek,

sárba ékelve, mindmegannyi bátor. -

Eső után van, hallgat a sikátor" (Dsida Jenő)

Ma is a Déryné Program társulatához tartozol, de hogyan indult számodra?

A Déryné társulat alapító tagjai voltunk. Az első évben János vitéz előadással kezdtünk, a Déryné ifjasszonyt Vidnyánszky Attila rendezte, akinek összetett színházi világával, sodró lendületével és inspiráló felkészültségével, érzékenységével először találkoztam. A 3. és 4. premierre ketté vált a társaság. Két kevesebb szereplős előadást csináltunk, a Falu rosszát, meg a Kék rókát. Ezek mellett az a csodálatos lehetőség is megadatott, hogy önálló ötlettel jelentkezhettünk. Én akkoriban Dsida versek iránt érdeklődtem, mert megszerettem a költészetét és Dányi Krisztiánt is bele húztam a tervembe. Ketten összeállítottunk egy egyfelvonásos, 60 perces előadást.

Miért épp Dsida Jenő?

Dsida pont az a név, ami ismerősnek hat, de mélységében mégsem nagyon ismerik. Az iskolában választható, de nem kötelező. Ő az a költő, akinek szüksége lenne egy kicsi pluszra, ezért mi összeraktunk egy szórakoztató, szép előadást, aminek pozitív hangulata és kisugárzása van. Annak a kritériumnak kellett megfelelni, hogy ez egy színházi előadás legyen zenével, díszlettel, jelmezzel és egy kerek történettel. Krisztián ebben partner volt és azóta is játsszuk.

És elindult az a Déryné Program, ami egy hiánypótló kezdeményezés, hiszen összetett módon kíván támogatást nyújtani a színházi közönség eddig perifériára szorult területeinek.

A Déryné Program Vidnyánszky Attila ötlete alapján, Halász János hathatós segítségével, Kis Domonkos Márk igazgatásával nyolc év előkészítés után 2020-ban indult el. Ez a kezdeményezés, az elmúlt 30 év egyik legfontosabb kulturális fejlesztése és büszke vagyok rá, hogy a társulat alapítótagja lehettem, meg hogy egyáltalán benne vagyok. Volt olyan előadási helyszínünk, ahol a gyerekek először láttak színházat és az előadás után a születésnapjukra színházjegyet kértek ajándékba, szóval ez egy misszió. Ma már rengeteg alprogramja van, köztük a KultUp, ahová be tudtam vinni az improvizációs tapasztalataimat, fogyasztható, kreatív formában beszélhetek a fiataloknak József Attiláról és Dsidáról.

A fiatalok mennyire tudnak partnerek lenni?

Elsősorban az első ötleteikre vagyunk kíváncsiak, mert így össze lehet őket kovácsolni, fejleszteni lehet az elméjüket. Nagyon komoly mérések, részletes visszajelzéseink vannak pedagógusoktól és a gyerekektől is. Nem könnyű feladat, amikor 20-30 ismeretlen sráccal találkozunk, akik azt se tudják, hogy miről lesz szó. Látjuk őket, ahogy feloldódnak, mert megtaláljuk hozzájuk a kulcsokat. Szinte minden helyszínen a legjobban azokat tudjuk megmozgatni, akikre nem jellemző a szereplés, a kreativitás. Sok pedagógustól hallom vissza, hogy ez, vagy az a srác ennyit még nem beszélt órán, mint amikor mi kérdeztünk tőle, vagy arra voltunk kíváncsiak, hogy például egy versnek az első versszakát milyen képben képzeli el, hogyan működik az ő képalkotása. Nagyon nyitottak. Szokás a fiatalokat koncentrációs képességeit, érdeklődésüket felszínesnek tartani, vagy elveszett digitális generációként kezelni őket, de nem azok. Ha megadod nekik a kellő figyelmet, tiszteletet, az őszinte érdeklődésedet, akkor megnyílnak. Az iskolák között sincs akkora különbség, egy technikumba járó diák is lehet olyan kreatív, mint egy drámatagozatos gimnázium tanulója. Szerencsére mindenhol vannak tehetséges srácok.

A fiatalok milyen szempontokat tanulnak meg ilyenkor?

Minden alkalommal elmagyarázom nekik, hogy a szövegértéshez muszáj közelebb jutni, mert akkor a mindennapi életben is észreveszik a mögöttes gondolatokat, amin át kell majd látniuk. Ha valaki nem őszinte, vagy jót akar, azt fel kell ismerni, de a srácoknak a szemkontaktust is meg kell tanulniuk. Ez viszont már a digitalizáció számlájára írható, hogy nincs meg a szemkontaktus, a találkozás első pillantása, amiből felmérhető, hogy van-e érdeklődés, kihez fordulhat először, ha négy öt emberrel találja magát szemben. Én idegenként jövök közéjük, végig nézek rajtuk és miután mindenkitől kérdeztem egyet, már tudom, hogy melyik az a hat ember, akitől a másodikat is kérdezhetem.

Tulajdonképpen mi ez a Déryné program?

A Déryné program csúnya kifejezéssel élve egy programszervező iroda amelyik kiszervezi (saját társulatának, kőszínházi teátrumok, független társulatok) regisztrált előadásait befogadóhelyekre az ország teljes területén, különös figyelemmel a kistelepülésekre, ahol ritkán jutnak kulturális rendezvényekhez az ott élők. Van egy hosszú lista, ami az előadásokat tartalmazza, és van a jelentkezőkből összeállított hosszú lista, amik maguk a helyszínek. Ezek a helyszínek választhatnak az előadások közül, hogy melyik produkciót szeretnének meghívni. Erre jött rá a KULTUP program, ami kifejezetten középiskolák részére közvetít komplett témanapokat, rendhagyó irodalom órát, zenei alapú, versalapú, kötelező olvasmányok kapcsán készült, drámaórákat, tantermi előadást. Közel száz féle anyag közül lehet válogatni, így akár egy gimnázium mind a négy évfolyamát egyetlen nap alatt végig járhatják a produkciók. 2024-től a Lázár Ervin program is a Dérynéhez került, ami előadásra való utazást jelent, néhány esetben kitelepülést is. Itt a célközönség az általános iskolások, de ott van még az óvodásokkal foglalkozó bábszínház alapú Vitéz László program, ami Fabók Mancsi vezetésével működik.

A tehetségek útját követitek?

Nyaranta, Sátoraljaújhelyen a Déryné Fesztivállal párhuzamosan záróprogramot tartunk, ami jelentkezéses, illetve meghívásos alapon működik azzal a nem titkolt céllal, hogy felfedezze azokat a fiatalokat, akik esetleg később színművészeti irányba indulnának el, vagy ők fedezzék fel magukban a képességet.

Hogyan kerültél az Itt és Most improvizációs társulatba?

KB. 15 éve láttam egy előadást, hihetetlenül jól éreztem magam, utoljára a Hofi műsorán tapasztaltam ennyire lelkes, vidám közönséget. Nem emlékszem, hogy én sóztam magam rájuk, vagy ők kérdeztek meg, de bekerültem a csapatba és két éven keresztül játszottunk együtt havi kétszer színházi közegben, miközben rendezvényekre is eljártunk. Egy hat fős, laza, rövid formátumú nézői ötlet bedobásokra történő improvizációs előadást képzelj el, sokat szinkronizáló színészekkel, akik idejük fölött rendelkeztek. A Mohácsi Nóri volt benne, a Gáspár Kata, a Horváth Gergő, Bor Laci… Nagyon élveztük a történet jelenidejűségét. Valószínűleg itt kapott el az improvizáció iránti szenvedély.

Ezt az improvizációs technikát fejlesztettétek tovább?

Igen. Később kialakult ennek egy tréninges vonala is, ebben Kraszkó Zitának, a Hepp! színháznak köszönhetek sokat. Ezt az improvizációs játékot céges környezetben célzottabban: tárgyalástechnikai, kommunikációs státus kezelés, vagy akár csapatépítés szempontjából sok mindenre lehet használni. Például egy kereskedelmi csatorna képernyőseit készítettük fel, akik civil közegből érkeztek. A képernyős teljesítményükön nem biztos, hogy nézőként tetten tudod érni ezeknek az óráknak, vagy a befektetett munkának az eredményét, de magához képest egyetlen egy olyan ember sem volt, aki ne fejlődött volna, vagy akit nem lehetett volna egy kicsit megemelni, a szókincsét gazdagabbá tenni, a megjelenésén, az önbecsülésén, az emberségén segíteni, és ezt respektálta a kereskedelmi tévé is, pedig nem gondolnád, hogy ez nekik fontos.

Néha hülyének is néztek később, mert amikor a rendező azt mondta, hogy hogy legyen a jelenet, azt feleltem, hogy ez tök jó és logikus is, de mit szólsz hozzá, ha csinálunk három verziót rá és utána megmondod, hogy melyik legyen. Persze lehet, hogy az lesz a végén, amit te szeretnél, csak add meg nekem ezt a tizenkét percet, mert mi van, ha mégis beugrik egy jobb lehetőség. Sokkal ritkábban kapunk ilyen jellegű próbákra lehetőséget, mint azt bárki gondolná vagy elismerné… Ezt a technikát amúgy használják forgatókönyv fejlesztésre is. Megakadsz az írással, van két szereplőd, akik ülnek valahol és nem tudod, hogy melyik az a jó mondat, ami oda illik. Hívok két színészt, dobok rá tíz verziót, lehet, hogy nem tudjuk megcsinálni, de ettől be fog ugrani a jó megoldás. Mindenképpen nyersz.

Elmaradhatatlan kérdés a lámpaláz. Te hogyan éled meg?

A pulzusod minden előadás előtt felugrik, Minél többfélét játszol, annál nagyobb benned az ideg, ha valami régen ment, vagy éppen olyan állapotban vagy, akkor erősebb a para, de ez hasznos, erre szükség van. Ha belépek az előadásba, ez az érzés már nincs ott, nem is lehet, de ha kint benned van, azzal még nincs semmi baj, mert energiává átalakul. A pálya elején az van, hogy belerázódsz, aztán megjön hozzá a rutin és ezt a feszültséget nagyon jól kihasználod hiszen energiát nyersz belőle. Ahogy múlik az idő, jön egy összetettebb feladat, nagyon sokat játszol és megijedsz a szövegtől, csökken a koncentrációs képességed, akkor ez az egész megindul lefelé a rettegés felé. Azt mondják 40 fölött már az elért kiindulási állapot megtartásáért harcolsz, a fejlődés nehezebb. Olyan is megtörtént, hogy a fellépés előtt egyáltalán nem izgultam, vagy csak kevésbé. Nem éreztem az egész súlyát és bent egyszer csak belém hasított a tudat, hogy lejjebb vagyok három szinttel. Na, onnan sokkal nehezebb begyújtani a rakétát.

Hogyan hagyod a problémát a színpadon kívül?

Lábtöréssel is játszanak jeleneteket színészek és kint fog üvölteni a takarásban, bent nem, mert ott valóban van egy láthatatlan fal, egy másik világ. Az, hogy hogyan tudok felkészülni, amikor otthon egy stresszesebb időszakom van, az nyilván elveszi az energiát a munkámtól, de bent nem fog eszembe jutni, hogy milyen problémáim vannak Turi Bálintként. De persze ez a háttértől is, függ, mert például, ha nem állt volna mellettem a feleségem, meg a két gyermekem, már rég feladtam volna. Ha túl magasra építed a gyertyát odabent és a háttered elvész, ugyanúgy el fogsz olvadni, mint hogyha nem ugrod meg azt a magasságot, amire a színpadon szükség van. Ez egy folyamatosan változó dolog, amit nem lehet folyamatosan egyensúlyban tartani, de a mozgásában kell egy "tól-ig", ami elmozog…

Folytatjuk: (2024.12.22. vasárnap)

Készítette: Máthé József "Fiery"