Mindhalálig Karthago - Szigeti Ferenc

2019.04.05

Nyári emlék

Szigeti Ferenc a Corvina együttesben vált ismertté, pedig már előtte is számos rock zenekarban játszott. Az első komolyabb csapata, az Egyetemi Színpad zenekara a Sigma volt. Elsősorban az Universitas nevű színészcsoport zenés darabjait kísérték, melyben akkori feltörekvő - mára ikonikussá vált - színészek játszottak. Amikor pedig éppen nem volt előadás, akkor a Sigma játszhatott önállóan. Ezeken a koncerteken mindig teltház volt, bár ekkor még nem volt divat a magyar nyelven való éneklés. 1966 végén kiadtak egy kislemezt, ami akkoriban igazán nagy szónak számított. Az A-oldalon egy The Beatles dal, a Cry for a Shadow, míg a B-oldalon Szigeti Ferenc saját instrumentális szerzeménye, a Nyári emlék szerepelt. Egy évvel később jelent meg az Illés (Ezek a fiatalok) első magyar nyelvű albuma, és ez sok mindent megváltoztatott itthon. 1969 végén az Állatorvosi Egyetem Rottenbiller utcai klubjában játszottak, amikor a Corvina zenekar képviseletében Soltész Rezső lement Ferit meghallgatni. Novai Gabit, az akkori basszusgitárost abban az időben vitték be katonának, így felszabadult a poszt. Rezső, aki addig szólógitárosként működött közre, úgy döntött, hogy majd ő bőgőzik, és keresnek egy jó gitárost. A buli után Rezső oda lépett Ferihez, és felkínálta neki a lehetőséget, ha úgy érzi, akkor csatlakozzon hozzájuk, örömmel venné. Szigeti Ferenc hivatalosan 1970. január 1-vel a Corvina együttes tagja lett.

Egy viharos éjszakán

A Corvina sokáig hakni zenekarként működött. Olyan sztárokat kísértek, mint a Szécsi Pál, Máté Péter, Koós János, Korda György. Az volt a koncepció, hogy a vidéki kultúrházakban az akkor még országosan ismeretlennek számító Corvina játszotta a saját dalait, aztán egyszer csak bependerült a színpadra szpíker és bejelentette, hogy "Hölgyeim és Uraim, most következzék Koós János". Az énekes felment a színpadra, szétosztotta a kottákat, majd elbűvölte a közönséget. Amikor a sztár befejezte, a zenekar folytatta saját műsorát, aztán jött Aradszky László, ő is bedobta a kottát, és őt is lekísérte a banda. Így ment ez két éven keresztül, mígnem 1972-ben beneveztek a Táncdalfesztiválra az Egy viharos éjszakán című dallal, amivel elnyerték a III. díjat. Ekkor végre országos ismertséget szereztek. Mehettek külföldre és sokkal több önálló fellépés várt rájuk. Kísérgették még ugyan az énekeseket, de egyre kevesebbszer.

A Corvina a befutás után sűrűn járt a keleti blokk országaiba, mint NDK, Lengyelország, vagy éppen a Szovjetunió. Sorra jelentek meg lemezeik, kislemezeik, 1976-ban egy csehszlovák kiadású, (Opus Kiadó) angol nyelvű válogatáslemezük is megjelent. 1977-ben a Metronóm fesztivál közönségdíjasai lettek, míg 1978-ban egyéb okokból kifolyólag megszűnt a Corvina, és Feri '79 elején neki állt a Karthago zenekart megszervezni.

Messze még az éj

1979 elején még dübörgött a Piramis láz, javában tombolt a P. Mobil. A Mobil stílusa egyébként nagyon markánsan rányomta bélyegét az akkori hazai zenei világra. Minden feltörekvő énekes Vikidál akart lenni, vagy legalább rá hasonlítani. Mivel általában ezt a vonalat ragadták meg a próbálkozók, Szigeti éppen ezért a Karthago együttessel teljesen más irányba indult el. Fehér Lajossal, Gidófalvy Attilával, Losó Lászlóval. Kislemezfelvétel, klipfelvétel, mégis rövid életűnek bizonyult ez az összeállítás. Losó disszidált, Fehér Lajos pedig abbahagyta a zenélést, így újra kellett tervezni az egész zenekart. Ha úgy vesszük, a két Karthagonak semmi köze nincs egymáshoz, az egy másik banda volt, a zene is más stílus, átmenet volt a Corvina és az új Karthago között. A mai Karthago együttest 40 éve ugyanazok az emberek képviselik, akik ezután kerültek a zenekarba.

Hírmondónak csak Szigeti Feri és Gidófalvy Attila maradtak. Nem adták fel tervüket, ezért elkezdtek keresgélni. Eljártak klubokba, és elvetődtek a Parkba is, hogy találjanak a zenekarba illő zenészeket. Itt találtak Kocsándi Miklósra, akit a koncert szünetében becserkésztek, elmondták neki, hogy egy igazán jó dobosra lenne szükségük és rá gondoltak. Rövid gondolkodás után Miki azt felelte, hogy neki tetszik az ötlet, de azért még gondolkodik kicsit, majd ment a dolgára, vissza az öltözőbe. Ekkor lépett oda Szigetihez egy szakállas, jóképű srác és így szólt: "Szia Feri, Kiss Zoltán vagyok, hallom, hogy basszusgitárost keresel, én vagyok az". Egy zenészbarát korábban jelezte, hogy lemenne meghallgatásra szívesen, de vinne magával egy énekest is. Mire elérkezett az idő, Kiss Zoli már csapattag volt, ezért csak az énekes jelölt, Takáts Tamás érkezett. Elmesélte, hogy a Forma 1 zenekarból jött, Credence-t szoktak játszani. Elpróbáltak egy dalt, nagyon jól, tisztán elénekelte, aztán úgy döntött, hogy elénekli még a Béres legény jól rakd meg a szekeret című műdalt zenei kíséret nélkül. Csodálatosan elénekelte, mindenkit meggyőzött, ő lett a frontember.

Történeteinket hamarosan folytatjuk, addig is készüljünk az áprilisi nagy koncertre, ahol természetesen a jó zene, és az elefántdübörgés mellett számos meglepetéssel számolhat az érdeklődő. A Budapest Sportaréna 2019. április 13-án megnyitja kapuit a Karthago együttes rajongói előtt és egy garantáltan izgalmas és látványos rock koncertre hívja az érdeklődőket. A Karthago együttes pedig bemutatja 40 éves tevékenységét mintegy két órában! Ott találkozunk!

Indulj tovább

Összeállt a legendás Karthago. Születtek a dalok, járták a vidéket és ameddig nem volt még két teljes órára való repertoár, addig a zenekar bevállalt hakni műsorokat is. Ez azt jelentette, hogy időnként kísérték Katona Klárit, Máté Pétert, vagy Zalatnai Cinit, akiknek nem mellesleg részt vettek a lemezük elkészítésében is.

Szigeti Feri úgy érezte, hogy kell egy központi bázis, ahonnan elindulhatnak. Keresgette a helyeket, végül megtalálta a belváros szívében a már akkor legendás Metro klubot. Komoly tárgyalásokat követően A zenekarvezető megállapodott a klubigazgatóval. Napközben kemény próbák, de a koncertek előtti éjszakák sem teltek el munka nélkül. Gidóval beültek a Zsiguliba és elárasztották plakátokkal a várost. Néha jött egy rendőr, aki kapott két plakátot és már ment is tovább útjára. Elindultak a bulik, az érdeklődők először voltak ötvenen, majd kétszázan, aztán ötszázan, a negyedik bulin pedig már nem tudott a troli elmenni az épület előtt, annyian álltak a bejáratnál.

Csak egy szót akarok

A csapatban mindenki jól énekelt és ezt a lehetőséget ki is használta a zenekar, mert ez nagy ritkaságnak számít egyébként a mai napig. Olyan vokálokat sikerült kidolgozni, amilyet a Queen is alkalmaz. Öt teljesen más stílusú ember találkozott, más zenei világból, pop, rock, punk, jazz-rock, talán ezért sem gondolkodtak stílusban, az alakult magától. Volt azonban egy elképzelés, hogy olyan öltözék kell, ami meghökkenti az embereket, amire felfigyelnek az emberek. Gidó tele volt ötlettel, jött a viking sapka, ablaktörlős szemüveg, békatalp, Zoli úgy nézett ki, mint az akkori sztár, Kabir Bedi, Szigeti Feri vállán egy hosszú fehér lepedőszerű köpeny lebegett. Mindig kitaláltak valami újat, egy későbbi bulin például szörnyes állarcban jelentek meg az Ifi park színpadán és az első számot, a Recsegő világ című dalukat így játszották le.

A sikerre felfigyelt a Budai Ifjúsági Park igazgatója is és meghívták a Karthago együttest főzenekarnak. Hamar belopták magukat a fővárosi rockerek szívébe és bár Budapesten tömegek jártak a koncertjeikre, vidéken nehezebb volt az áttörés. Az igazi fordulópont akkor következett be, amikor a Magyar Televízió rögzítette a zenekar Lőrinci Ifjúsági Parkos fellépését. A műsor sorozat címe Roxinpad volt, és ebben kaptak ők is egy részt. Egy nyári szombat délutánon, a híradó előtt adta le a tévé a koncertet. Aznap Nyíregyháza- Sóstón játszott a Karthago, és mindenki meglepetésére akkora teltház volt, hogy a végén be is kellett zárni a kapukat és sokat kinn rekedtek.

A zenekar egyik legnagyobb megmérettetése 1982. május 29-én volt egy nagyszabású fesztivál alkalmával, a Budapest Sportcsarnokban. Ez volt a Popmajális tízezer ember előtt, a koncert fontosabb részletei meg is jelentek lemezen. Olyan fellépők szerepeltek, mint a Ninive - talán mondhatjuk, hogy a Pokolgép őse -, a GM 49, a KFT - akiket alaposan megdobáltak -, a Rolls Frakció, a Pandora's Box, a Karthago és főműsorként az Edda. Egy hirtelen jött stratégiai döntésnek köszönhetően ez a nap mégis a Karthago együttesről szólt. Akkor jött ki a második lemez, melynek bemutató koncertjét akartak megtartani. Menet közben Szigeti azt vette észre, hogy az Edda és az egész menedzsment különlegesen látványos koncertre készül. Felpakoltak a gigantikus méretű színpadra több száz homokzsákot, őrtornyot, kiskatonák a zsákok mögött, sortűz. A siker előre garantálható volt. Amikor Feri meglátta ezt hatalmas készülődést, elgondolkodott, hogy jó terv-e új dalokkal elő állni olyan közönség előtt, akik nagy része csak annyit ismer a Karthagoból, amennyi megjelent lemezen, vagy leadott a rádió. A Karthago játszott az Edda előtt, az lett volna a feladatuk, hogy felvezessék a hangulatot a "nagy bulira". Délelőtt, amikor leértek a főpróbára, látták, hogy már az egész színpadra felépítették a háborús kellékeket. Feri ekkor eldöntötte, hogy a Karthago nem játszhat alárendelt szerepet. Felhívta Wilpert Imrét, hogy úgy is elkészültek az első lemez eladása után járó aranylemezek, mi lenne, ha itt, a Sportcsarnokban adná át a koncert alatt? Wilpertnek tetszett az ötlet. Az öltözőben a zenészek megbeszélték, hogy mindaz, amire hónapok óta készültek, erre az estére felejtsék el, elő kell venni a régi műsort, a nagy slágereket. Nincs lemezbemutató. A koncert alatt átvették az aranylemezt, Nem volt a bulival semmi probléma, hiszen mindenkinek a kisujjában volt minden hang, minden mozdulat. A közönség megőrült, ünnepelte Gidóékat és annyira kitombolták magukat, hogy a következő fellépőre már nem maradt energiájuk. Tízezer ember tombolta végig a Karthago koncertet. Az Edda ezen a bulin a nézők előtt szinte ismeretlen számait játszotta, így a rajongók már félidőben elkezdtek haza szállingózni.

Requiem

1981. február 13-án, Székesfehérváron, a Köfém Sportcsarnokban egy Karthago koncert alatt meghalt egy 16 éves fiú. Ez a történet nagyon megrázta az egész zenekart, annyira, hogy Szigeti viharos sebességgel írt egy emlékdalt, amit levitt a próbára, és megmutatta a zenekarnak. A zenésztársak tisztességgel végig hallgatták, bólogattak, hogy szép, de már léptek is volna tovább. Úgy érezték, hogy nem illik a Karthago stílusához egy szál spanyolgitár, Hammond kísérettel. Végül annyiban maradtak, hogy legalább egyszer eljátsszák közönség előtt. A Budai Ifjúsági Park a bemutatóra nagyszerű hely volt. Javában ment a tombolás, az őrület, amikor elcsendesült a zenekar, elsötétült a színpad. Szigeti a mikrofonhoz lépett és röviden elmesélte, hogy miről fog szólni a következő dal. A közönség földbe gyökerezett lábakkal hallgatta. Amikor vége lett a Requiemnek, kis szünet következett, majd óriási ováció. A rajongók, mintha súlyos álmukból szabadultak volna fel. Innentől kezdve nem múlhat el Karthago koncert a dal nélkül.

Néhány héttel később Feri üzenetet kapott a nagyhatalmú lemezgyárból, hogy a dal miatt be kell mennie Erdős Péterhez. Erdős egyből rátért a lényegre és azonnal rákérdezett, hogy mi ez a "halotti toros" dal? Feri megmutatta neki, a producer pedig kijelentette, hogy ezt ki kell adni, mert ennek a dalnak siker szaga van. Ennek ellenére semmi támogatást nem kapott a zenekar, sőt, még a lemez is egy egyszerű hófehér borítóban jelent meg, mert a hatalom elbírálása szerint ez egy kábítószeres dal volt. A történet a mai napig tele van kérdőjelekkel, a mostani álláspont az, hogy a srác egy Parkán nevű gyógyszertől esett össze. A Parkán, a Parkinson kór lelassításán dolgozik a szervezetben, és néhányan rájöttek, hogy ez mennyire jó ellazító érzés a szervezetnek.

Sétálj át a földön

Annak idején volt a MIDEM fesztivál, ami egy összeurópai zenei vásár volt. Itt minden ország igyekezett eladni hazája legjobbnak vélt zenekarait, előadóit, dalait. Egy szép napon Franz Jozeph Warner, az OK Musica osztrák kiadó tulajdonosa teljesen véletlenül éppen akkor sétált el a magyar stand előtt, amikor a Requiem szólt. Azonnal bele szeretett a dalba és besétált a pavilonba. Megkérdezte az ott álló embertől, hogy mi ez a zene, mert ez kell neki. Útba igazították és pár hét múlva már együtt is dolgozott a Karthago együttessel. Ausztriában elkészült az angol nyelvű felvétel. Warner üzletember volt és úgy gondolta, hogy a Requiem van annyira ütős a dal, hogy benevezze a villachi nemzetközi fesztiválra. Egy szinkrontolmács lefordította a szöveget és Máté Péter áthangszerelte. A banda kiment a színpadra, lejátszotta a dalt, majd, mint aki jól végezte dolgát, beültek az öltözőbe. Beszélgettek, tervezgettek, amikor egyszer csak valaki berontott, hogy azonnal vissza kell menni, mert a Karthago megnyerte a fődíjat. A fesztivál szombat este volt és hétfőn már egész Ausztriában kapható volt az angol nyelvű kislemez. Egyfolytában riportokat adtak angolul, németül, hirtelen nagyon felkapott lett a zenekar. Elérkezett az idő a szerződéskötéshez, mely szerint kiadnak két nagylemezt, ami Ausztriában, Németországban és Svájcban is kapható lesz. Sajnos azonban ezt a sikert itthon nem tartották olyan fontosnak, és haza kellett menni. A zenekar tagjai elkeseredtek, átvitatkozták az éjszakát, tartottak egy szavazást, hogy kint maradjanak végleg, vagy vissza menjenek. Végül 4:1 arányban a hazatérésre szavaztak.

Az utolsó szó

Sosem a kilátástalan harc volt a fő cél, inkább egy jó muzsikálás és mindenki érezze jól magát. A politikát meghagyták másoknak. Feri sosem borította fel az asztalt, ha valami nem úgy történt, ahogy ő szerette volna, inkább mindig higgadtan megbeszélték, ha véleménykülönbség volt. A zenekarban öten vannak, öt féle világnézettel, de sohasem erőltetik egymásra a véleményüket. A Karthago legénysége abban is nagyon egységes, hogy a koncert előtt nem iszik senki és ezen a mai napig is meglepődnek a szervezők. Nincsenek hozzászokva, hogy ha megérkezik egy zenekar, nem ugrik egyből a piának. Kávé, üdítő, narancslé, semmi más.

A sikerek ellenére a Karthago 1985 májusában leállt. Ennek egyik oka az új hullám előre törése volt a rockzenével szemben, a másik, és komolyabb oka pedig az, hogy Szigeti konkrétan levágta véletlenül a fél ujját. Visszavarrták ugyan, de hónapokig nem tudta használni. Akkor leültek egy étteremben Gidóval és megbeszélték, hogy mivel Feri nem tud még egy ideig gitározni, a Tomit hívja a Som a Senator zenekarba, a Mikit a 100 Folk Celsius együttesbe, Gidó meg a Kiss Zolival megalapították a Fáraó zenekart, így egyszerűen szüneteltessék a Karthago-t. Mindenki tegye a dolgát, és ha majd eljön az idő, akkor folytatják. A Karthago leállását követően Feri is más dolgokba kezdett, szerkesztő. zenei rendező lett a Magyar Rádióban, producer a Hungarotonnál és hanglemezkiadó igazgató nagy, neves világcégek hazai vállalatainál. Sok-sok magyar zenekar és előadó köszönheti neki a pályafutása elindítását. Tulajdonképpen öt évig nem működött a zenekar, de aztán 1990-ben jelezte a Petőfi Csarnok programszervezője, Nagy Ákos, hogy 5 éves lesz a PeCsa és szeretné, hogy a Karthago lépjen fel, ha már annak idején ők nyitották meg.

Örök körforgás

A bandában a mai napig mindenki lámpalázas a koncert előtt, hogy minden összevágjon, a világítás, a hang, a buli, a közönség, de a koncert után sincs megnyugvás, hiszen számba kell venni a történteket. A zenekarban pedig mindig jó a hangulat, sose bántanák egymást, a Karthago együttesben ez elképzelhetetlen. Megtudják beszélni a gondjaikat egymással normálisan is, talán éppen ezért vannak együtt 40 éve. Családjaikkal a mai napig összejárnak, nyaralni együtt mennek, ennyi idő után már ismerik egymás gondolatát. Itt demokrácia van, és ettől működik minden. Mindent közösen beszélnek meg, persze kell egy minimális irányítás és a végső döntést Szigeti hozza, de mindig úgy, amivel a többség egyetért.

A Karthago nem ad ki minden évben lemezt, csak akkor, amikor úgy érzik, hogy van mondanivalójuk. Általában 20-25 dalból válasszák ki azokat, melyek végül az albumra kerülnek. Ez az új lemez a zenekarról szól, és az ő generációjáról. Többek között arról, hogy 50,- 60 év felett már másként gondolkodnak az életről, megfontoltabbak, kicsit lelassultak, miközben körülöttük felgyorsul a világ. Igen, ez a korosztály már ráncosabb, kopaszabb, öregebb, de ilyen ez a világ és sok minden más mellett, erről is szólnak az új dalok.

Készítette: Fiery