Mondj igazat, betörik a pofád - Czimmer János interjú
Tulajdonképpen spontán beszélgetésre ültünk le Czimmer Janival, az Egészséges Fejbőr basszusgitárosával. Az volt a cél, hogy az olvasó - főleg aki csak a médiából tájékozódik - közelebb kerüljön a zenekar gondolatvilágához. Sajnos még ma is kerülhet valaki a körön kívülre. Vajon miért? (Mintha nem tudnánk) A válasz egyszerű, akinek önálló véleménye van, attól tartani kell, mert az őszinteség mindig bajjal jár.
A ZENEKAR 1986-BAN JÖTT LÉTRE, PETROVITY ZORÁN ÖTLETE ALAPJÁN. A REGNÁLÓ KOMMUNISTA RENDSZER VISSZÁSSÁGAINAK, BŰNEINEK, A MAGYARSÁG NEMZETI ÖNTUDATÁNAK, A MÚLT ÉS A JELEN HAZUGSÁGAINAK PROBLÉMÁIT IS FESZEGETŐ, SZÓKIMONDÓ ZENEKAR HAMAR A RENDSZER FIGYELMÉNEK KERESZTTŰZÉBE KERÜLT. A RENDSZERES RENDŐRI ZAKLATÁS MINDINKÁBB MEGERŐSÍTETTE A ZENEKAR HALLGATÓSÁGÁT, NÖVELVE TÁBORÁT. ÍGY A HATALOM AZ EF SZALONKÉPTELENNÉ TÉTELÉNEK EGY FINOMABB MÓDSZERÉT VÁLASZTOTTA. AHOGY TETTE EZT A "RENDSZERVÁLTÁSSAL" IS A KILENCVENES ÉVEK ELEJÉN. A ZENEKAR CÉLJA VÁLTOZATLAN, MINT AHOGY AZ ORSZÁG URAI, HASZON ÉLVEZŐI IS AZOK! RÁMUTATNI A KILÉTÜKRE! A LÁTHATATLAN, AZ ORSZÁGOT HÁTTÉRBŐL IRÁNYÍTÓ, NEMZETTELEN, VALÓS ERŐK SZEMÉLYÉRE ÉS SÁTÁNI TERVÉRE!
https://www.egeszsegesfejbor.hu/
Beszélgetésünk első részében természetesen a kezdetek kerülnek szóba. Kihagyjuk a felesleges köröket, hiszen akit érdekel, az úgy is ismeri a zenekart, aki pedig ezután próbál tájékozódni, az az interneten megteheti. Egy aktuális téma kapcsán - csak kiderül a végén - csevegünk múltról, jelenről, jövőről...
Miben különbözik a punk és a skinhead?
Czimmer János: A kezdet a '80-as évek eleje, amikor a rock irányzat mellett a hatalmon lévő kommunista rendszerellenesség igényét kielégítve kialakult a punk és a skinhead irányzat szinte egyszerre. Úgy mondták, hogy ezek punkok meg skinheadek, mert akkor még a kinézeten kívül ideológiai különbség nem nagyon volt. Fontos tudni, hogy a punk alapvetően jobboldali gondolkodást jelentett minden esetben. A MosOI, CPG, Kretens, ETA, Qss, még a Tizedes is a szocialista rendszer ellen lázadó banda volt. Az a felismerés, hogy Nyugat-Európában a punk egy baloldali, anarchista, rendellenes irányzatot képvisel később jött képbe. Aztán ez a felismerés elindította a kettéválást és a megfelelő irányba mozgatta a két társaságot.
Szóval egy tőről fakad a kettő
Czimmer János: A módszerváltás idején alakult punk zenekarok, a '90-es évek után már valószínűleg külső biztatásra is a nemzeti jelképek gyalázásától (pl. Turul madár) sem riadtak vissza. Teljes fordulatot vettek az elődeik eszmevilágához képest. Engedelmesen bólogatva a fősodrú média mozgató hatalmának lenáciztak minket. Pincsikutyaként licitálták túl egymást a magyar hagyományok kipellengérezésében mindenhol fasiszta veszélyt kiabálva. Nem látták, hogy akkorra már csak bábok voltak a bankvilág tulajdonosainak hálójában. Gyakorlatilag a szocialista rendszer hibái és bűnei szülték a magyar skinhead mozgalmat. Ez az internacionalista, hazug ideológiájú rendszer nem tisztelte a nemzeti hőseinket, múltunkat, átírta történelmünket, kiszolgálta egy másik ország hatalmát, bűnös, véres hatalomra jutásával félelemben tartva az embereket. Eladta és elárulta saját országát a politikai elit. - Megjegyzem ezen a területen történt a legkevesebb változás napjaink politikájában. - Ezek mind azok a jegyek, melyek mentén mi ott kiabáltunk, lázadtunk. Sajnos mára is van mit tennünk e téren!
Az őszinte kőkemény rockot váltotta fel megmondásban a skinhead?
Czimmer János: Én rockzenén nőttem fel. Sőt azt gondolom, hogy mindennek a gyökere a rock zene volt és nincs is ezzel baj. Valójában egy időben sokféle zenét hallgattunk. Az biztos, hogy nagyon kevesen gondolkodtak úgy, mint mi. Féltek és félretájékozottak voltak az emberek. Mi azt hittük, hogy csak mi fikázzuk, támadjuk a szocialista, Kádár-rendszert, de később nyilvánvalóvá vált, hogy több hasonlóan gondolkodó zenekar volt, de egyik sem mert olyan nyíltan szembeszállni a hatalommal, mint mi.
Milyen irányzatokból építkezett a zenekar?
Czimmer János: Az EF a kezdetek óta ugyanazt játssza. Az első húsz szám lefektette azt az alapot, amire azóta is építkezik a zenekar. Zorán írta akkor is a számokat, szivacsként szívta föl az összes zenei irányzatot, ami bekerült a társaságba. Hozzáteszem, akkor nagyon nehéz volt ilyen zenéhez jutni. Csak külföldről becsempészve lehetett jó kis oi!- punk válogatást beszerezni. De menők voltak a ska, rockabilly, később az ír népzenék is, mint pl. a Pogues. Az Apró Antal féle kulturális szürkeségben üdítőleg hatottak az energiával teli lázadó számok. A mi stílusunk gyakorlatilag ezeknek a zenéknek az összessége volt. Semmit nem követtünk mégis mindenből egy kicsit ellestünk. Szerettük a színes többféle stílusú zenei repertoárt.
Dead Kennedys, Buzzcoks?
Czimmer János: Emlékszem Hemü - a Kretens énekese - hozott többször is Srewdriver lemezeket. Ezeknek a régi punk arcoknak az OI válogatás ugyanazt jelentette, mint nekünk. Ebből az OI vonalból kint nagyon nagy üzlet lett. De nagyon hosszú a lista, amit hallgattunk. A teljesség igénye nélkül: Sham 69, Cocksparrer, Bussines, 4-skins, Ramones, Peter and The Thest Tube Baby, Cockney Rejects, Angelic Upstars, Bad Manners, Exploited, GBH, UK-Subs de a rock vonalból azért még megmaradt a Motörhead.
A Madness-re is ráfogták, hogy skinheadek.
Czimmer János: Róluk később hallottunk olyat, hogy balosak. Mondjuk nálam ettől még nem változott semmi. A Madness az Madness marad. Aztán a skinhead csapatokon belül is elindult egy szelekció. Nekem egy fiatal skinhead srác a kilencvenes évek elején mondta először egy kocsmában, hogy a Fejbőr számára egy balos zenekar, innentől datálódhat a skinhead irányzatok kialakulása. Elmondta a kritikáit és mondandója végére liberális-alkoholisták gyülekezete lettünk. Azt mondta, hogy van olyan csoport, aki ugyanúgy skinhead, ám, nem iszik, sportol, fegyelem van, nem hallgat olyan zenéket, mint például a Madness. Bár azzal megzavartam kicsit, hogy Ian Stuart aki számukra is ikon volt, jó kapcsolatot ápolt a Madness tagjaival.
Amikor elindultatok, milyen lehetőségeitek voltak?
Czimmer János: A '80-as évek végéig majdhogy több lehetőség volt, mint később. Bár a III/III-as ügyosztály iparkodott megkeseríteni az életünket. A '90-es évekre a "szabad, független" országban egyáltalán nem ugrott meg a fellépések száma, de mondjuk az igaz, hogy nem volt ritka az 1500 nézőszámú koncert akkoriban. Aztán egyértelműen érződött az ellenséges hangulat a magyar kultúrát uralók irányából. Ebből is látszott, hogy igazából nem sok minden változott kis hazánkban "rendszerváltás" elnevezés alatt. A Petőfi Csarnokba például nem tudtunk bejutni a XXI. század kezdetén. Demszky összekeverve a dolgokat neonáci veszélyt kiabálva letiltatta a koncertet. Pedig ez még 1989-ben is sikerült, úgyhogy közben koncepciós eljárás folyt ellenünk és mindenhol a rendőrség emberei figyelték a skinhead zenekarokat. Megvan még mindig az a levél, amiben Lehel - a Pecsa volt igazgatója - Bököny elvtársnak a határőrezred parancsnokához címzett levelében kér kikérőt, hogy Zorán jöhessen koncertezni.
Fesztiválok?
Czimmer János: Nyári fesztiválok? Soha. A Gerendai féle Pepsi Sziget még alakulásakor nagyon nyitottnak tűnt. A Sziámival volt szerencsénk találkozni, amikor a Bikini stúdió elődjénél épp a Csodaszarvas kazettát vettük fel 1993 elején. Akkor épp ott járt és mesélte az ott lévő zenészeknek, hogy azt tervezik, hogy a Szigeten - ami akkor indult útjára diák szigetként - majd mindenki felléphet. Nagyon lelkes volt, hogy majd több színpad lesz és rengeteg fiatal, szabadság, lehetőség. Látta, hogy fiatal zenészek vagyunk, épp felvételt készítünk, és hívott, hogy jelentkezzünk mi is. Aztán elment a dolgára, azzal, hogy másnap megbeszéljük a részleteket. Eljött a holnap, és jeleztem Sziáminak, hogy akkor szívesen fellépnénk a Szigeten. Írná a füzetébe a nevünket, mondom Egészséges Fejbőr. Megállt az írással és a vigyor lefagyott az arcáról. A nevünk rosszul hangzott. Nyelt egy nagyot, és azt mondta, hogy őszinte lesz: azért van kivétel, aki nem fér bele a szabad szólásszabadságába és ez a zenekar az a kivétel!
Legalább őszinte volt.
Czimmer János: Nekem az fájt inkább, hogy egy nappal előtte még bizonygatta, hogy itt mindenkinek kapnia kell egy lehetőséget, főleg az utánpótlásnak és mi azok voltunk. Az volt a szívügye, hogy a sztárok mellett a magyar fiatalok is megmutassák magukat, ennek ellenére másnap azt mondja, hogy bárki, csak mi nem. Ez is egy olyan pillanat volt, amikor fellebbent a függöny a liberalizmus igazi arca előtt. És oly sok hasonló pillanattal kellett még később is szembe néznünk.
A zenekar neve miatt záródnak be a kapuk?
Czimmer János: Sajnos igen. A média igazi urai rendkívül precízen ültették el a félelem magját, hogy jajj annak, aki velünk szóba áll. Persze gondosan félremagyarázva, elferdítve, hogy kik is vagyunk mi! Ugrok 10 évet, épp vettük fel az Esküszünk anyagát maxi CD-re. Koszta Jani az akkori dobosunk az ATV-nél dolgozott, bevitte az anyagot és valami fejesnek megmutatta. A zene már szólt, de az ember még nem látta a borítót, tetszett neki, és mondta, hogy ezt el kellene juttatni a Fábry show-ba. Ekkor meglátta a borítót, rajta a nevünk, hogy Egészséges Fejbőr, erre azonnal azt mondta, hogy akkor mégsem. Egyből nem volt alkalmas a mára már a megosztókon másfél millió meghallgatásnál tartó, amúgy Szőke Attila István versét megéneklő, nemzetünk egyik legnagyobb fájdalmát jelentő trianoni békeszerződésről szóló dal, hogy a televízióban egy ország előtt elhangozzon. Nyilván a média igazi tulajdonosai nem szeretik az engedetlen, gondolkodó embereket!
Ha már fesztivál kihúzva, hogy áltatok a tehetségkutatókkal?
Czimmer János: Nem, mi soha nem vettünk ilyenen részt. Illetve Zorán a Flúgos Futam együttesével még 1985 körül jelentkezett ilyenre. Erről a bandáról tudni kell, hogy semmi köze nem volt a politikához - sima ska zene -, de a kinézetük meg rajongótáboruk miatt végül nem kaptak semmit. Zoránék hamar rájöttek, hogy ez sem a tehetségről szól, hanem mint annyi minden az ilyen zenei versenyeknél, hogy, ki kit ismer, és a dolgok előre le vannak vajazva. Ebbe az irányba ezek után természetesen már nem gondolkodtunk mi sem többet.
Alapvetően a Fejbőr a közönség hangulatára épít. Egyszerűen, érthetően fogalmazunk, bonyolult zenei strófákat kerüljük, a számokat egyszerűen rakjuk össze, ami sokszor nehéznek bizonyul. Az elmúlt 30 év alatt mindig volt a zenélés mellett munkahelyünk, tehát sosem a zenéből éltünk, mindig amatőr zenekarnak számítunk. A zene szabadabb érzést ad, számunkra csak a közös zenélés öröme létezik, nincs megélhetési, vagy kompromisszum kényszer.
Mit jelentett számotokra a rendszerváltás?
Czimmer János: A rendszerváltásig világos volt, hogy ki az, aki bitorolja és szétlopja az országot. A tanácselnök, a párttagok, a munkások mindenki lopott! A gazdaság szétesett, az emberek pedig nem voltak hülyék, nyílt titok volt a nyugat gazdagsága. A szocialista rendszer gazdasági és erkölcsi értelemben is megbukott, ezeket pedig mi nyíltan szóvá tettük. Na, beköszöntött a rendszerváltás, ami számomra nagyon izgalmas, érdekes élmény volt. Az oroszok kimentek, Feró integetett az utolsó szerelvény után, láttunk kerekasztal beszélgetést, készülődést a több pártrendszerre, a demokratikus Magyarországra! Nem folyt vér! A sok év kínzásai, megnyomorított emberi sorsok, befogott szájak, megaláztatás, vérbe fojtott '56-os szabadság harc és önkény után. Jött a szöveg, hogy örüljünk neki, hogy nem folyt vér, hogy ez egy intelligens forradalom volt. Én azt mondom, hogy ennyi és ilyen mély sebet ki kell pucolni rendesen. Na, ez az, ami nem történt meg. Egyre jobban azt éreztem, hogy az egész cirkuszt szépen lezsírozták a fejünk fölött. A lapokat gyorsan leosztották egymás között. Gorbacsov te, átadod "nekünk" az egész keleti blokkot. Amikor szólunk, felajánlunk egy elég nagy hitelt ezeknek a magyaroknak, megállapítjuk a tartozásuk nagyságát olyan nagyra, hogy ne tudják majd kifizetni, és örökre adóssá tesszük őket. A kerekasztal tárgyalásoknál elérték, hogy az adósságainkat tetszőlegesen megállapíthassák, a gazdasági potenciák a kezükbe kerülhessenek a privatizációnak nevezett szabad rablás keretein belül, megkaparintva az összes nemzeti vagyonunkat. Furcsa, de mindez még nem volt látható '90-ben, de még '91-ben sem. A magyar nép türelemmel várta, hogy a rendszerváltás után megkapja a megfelelő életszínvonalat, de nem kapott semmit, minden maradt a régiben. Sokaknak feltűnt, hogy a zsíros privatizációk és kulcspozíciók élén továbbra is a régi káderek vagy azok családtagjai ülnek. Semmi retorzió nem érte az egykori pártállam kiszolgálóit. Szegény nép még akkor nem sejtette, hogy majd később még több megaláztatás és csapda vár rá! Az Unió, a velejáró bérrabszolgaság, a deviza hitel, a bankok uralma, az egykori káderek érinthetetlensége, az '56-os forradalmunk 50. évfordulójának sárba tiprása, még hátra volt. Hogy csak néhányat említsek!
Beléptünk az Unióba, jobb lett a helyzet?
Czimmer János: Az Unióba lépéskor eleinte én is optimista voltam a határok megszűnését illetően. Az idegen népek igazgatása alatt élő magyarság helyzetének javulását vártam. Nem történt változás, ugyanúgy éreztem a magyarellenességet, sőt idővel egyre jobban. Már a balkáni háborúban is kiderült, hogy a vajdasági magyar ágyútöltelékként végezte a balkáni népek zűrzavarában akárcsak mostanság Ukrajnában. Idővel teljesen világossá vált Amerika szerepe is a világban. Lehullt a lepel a nagy amerikai demokrácia hazugságáról, hogy kiáll más kisebbségek jogai mellett. Ismét becsapott minket a fejlett, demokratikus nyugat. A kezdetekben jellemző orosz ellenesség az ezredfordulót átlépve kezdett átfordulni Unió ellenessé. Mindenki kifoszt, elárul minket!
Ezt a hazai politika is észrevette...
Végre! Kicsit előbb is eszmélhetett volna. Az általunk hangoztatott nemzeti érdekek mentén való politizálás szinte teljesen hiányzott. A politika egy stratégiai játék, amiben mindenki a saját érdekeit próbálja érvényesíteni. Az eszközök terén van eltérés a résztvevők között. Pont ez a nehéz egy kis országnak, mint a mienk, hogy a szűk mozgástere és a geopolitikai fekvése miatt, milyen eszközt alkalmazzon. A kormány mellé kell állnunk, amikor valami nemzeti ügy, és keményen oda kell lépni, mikor érdekeink ellen akar cselekedni. Taktikusnak és rugalmasnak kell lennünk, és végre rájönni, hogy csak mi tudjuk megváltoztatni rossz sorsunkat, mi mutatjuk meg politikusainknak, hogy mit vagyunk még hajlandóak benyelni. Az osztrákoknak megmutatták őseink a szabadságharc bukása után, hogy kell egy vert helyzetet a javunkra fordítani. Ez vezetett a kiegyezéshez, és utána Magyarország ismét a miénk lett, mert a magyar nemesi rendek nem szolgálták ki a szabadságharcunkat vérbefojtó, győztes osztrákokat. Sokáig nem éltünk meg olyan sikeres időszakot, mint az Osztrák-Magyar Monarchia idején.
Az akkori fejlődés miatt történt Trianon?
Czimmer János: Trianon nagyrészt ezért történt, mert ezt a Közép- Európai birodalmat szét akarták zúzni a nyugatot már akkor uraló pénzügy vezetőkörei, családjai. Nyilván a két világégés is az ő művük volt. Félelmetesen hangzik, de korunk migráns áradatát is ők igazgatják, és kész forgatókönyvük van a jövőről bármibe fogadok.
Milyen komolyan foglalkozott veletek a hatalom?
Czimmer János: Az utóbbi néhány évben kerülnek elő érdekes - főleg levéltári - adatok. Akkor csak azt láttuk, hogy a hatalom mindenhol ott van és zaklatja a CPG-től kezdve a Beatrice-ig az összes szókimondó zenekart. Kimondottan a skinhead jelenség miatt alakítottak egy nyomozó testületet a III/III-as ügyosztályon belül, nem kis humorérzékkel, borzas fedőnévvel. Egyértelműen a társaság teljes szétverése volt a cél, ami a rendszerváltás közelsége és a társaság összetartása, óvatossága miatt nem sikerült. Főleg az Oi-kor és az EF került a kereszttűzbe és a letartóztatások, folytonos rendőri vegzálások, beépülések mellett a rendszer bevált módszereinek megfelelően elkezdték az úgynevezett fedéssel való beszervezés műveleteit is. A zsarolás és megfélemlítés gyakran elérte a célját. Több évtizedes tapasztalatuk volt e téren. Sajnos a zenekarból az alapító basszusgitáros Csucsut és a Független Adó, ZEF, front emberét Ványi Tamást, egykori dobosunkat is utolérte az ügynökké válás folyamata. A frontember Zorán is a kiszemeltek közé került. A sors kegyelméből az ő esetében a történelem közbeszólt és nem kellett megvívnia azt a lelki küzdelmet, amin egy ilyen helyzetben a két barátunknak át kellett esnie. A parancs, amit az elvtársak adtak az ügyosztálynak világos volt. Szét kellett zúzni a társaságot, belül gerjeszteni a feszültséget, beépülni, hogy ne tudjunk játszani. Ez nem sikerült nekik. Egy idő után már éreztük, hogy eltűntek, de a gépezet felmelegített működése még a Demszky-féle koncert letiltásánál 2001-ben is érzékelhető volt.
Kihasznált benneteket a politika?
Czimmer János: A '90-es évek körül teljesen nyílt keresgélés zajlott a fiatalok között. A MIÉP, Kisgazdapárt, KDMP, nyíltan próbálta beszervezni a skinheadeket, de valami miatt nem sikerült. Mondjuk mi mindig kerültük az ide-oda csapódást.
Kimondhatjuk, hogy kerültétek a politikát?
Czimmer János: Márai gondolata már a '90-es évek közepén irányadó volt számunkra, amit a Csodaszarvas albumra írtunk a hazaszeretetről, melynek lényege hasonlít a szeretetre és ez a feltételnélkülisége. Ezért nem lehet a hazaszeretet soha a politika alárendeltje. Mi is a politikától független, sajátos szellemi egységet alkotunk, az jellemez minket a legjobban, hogy saját véleményünk van. Ez természetesen sokszor egyezik mások véleményével. Ekkor születhetnek egységes megmozdulások. Attila a gitárosunk hiába tagja az egyik pártnak, a zenekar életét ez semmilyen irányba nem befolyásolja. Ez az önállóság legfőbb értékünk, amit szeretnénk megtartani. Persze néha mi is kicsit elcsábulunk, de ezt is a szabadságunk teszi lehetővé.
Volt egy kellemetlen interjú Zoránnal?
Czimmer János: A Zorán interjú a múlt kemény pártállami időszakáról szól. Mint fent említettem főleg az OI-kor és az EF illetve az akkor körülöttünk lévő emberek életét keserítve meg. Sokan szenvedtünk törést abból az időszakból. Van, aki megúszta, van, akinek elkaszálták a tanulmányait, van akinek az élete is komoly fordulatot vett. Akkor példásan összefogtunk ki-ki lehetősége és képessége szerint. Van akit keményebb presszió ért, valakit enyhébb. A küzdelmünket mindig-e korszak kiszolgálói ellen vívtuk. Egymás ellen sosem fordultunk. Jó lenne, ha ez a jövőben sem változna. A lényeg, hogy túléltük és a mai napig mindkét zenekar játszik, hiába akarták eltaposni akkor mindkettőt. Hol vannak az elvtársak? Úgy is kérdezhetném, hol lennének, ha igazi rendszerváltás lett volna?
Beszéljünk a tervekről
Czimmer János: Rendeztük a Fejbőr lemezek hátterét, hiszen jogi problémák is adódtak. Kiadónak a Hammert kértük fel, Kristóf nagyon rendesen és korrektül állt hozzánk, Most decemberben értünk végére a nyolc CD-vel, az összes eddig megjelent Fejbőr lemezt közös egységes kibővített borító alá rendeztük. Az utolsó kettő az új, a 2015-2016-os új felvétele, a szolnoki Denevér stúdióban készült el.
Egységesebbek vagytok, mint valaha
Czimmer János: A zenekar tagok munkakapcsolata, baráti kapcsolata, szilárd, töretlen, kibaszottul egyben van. Ennyi, és ez a legfontosabb! Hogy milyen lehetőségünk van, a fellépésekre az már másodlagos szempont. Magányos farkasként többnyire, önálló koncertszervezéssel oldjuk meg. Már egy egyszerű kocsmában is mosolyogva játszunk, jól érezzük magunkat. Zoránnak hihetetlen és utánozhatatlan varázsa az, hogy ő rá a pénz nem képes hatni, neki az nem jelent semmit, nyíltsága, közvetlensége példaértékű.
Májusban lesz a ShowBarlangban egy koncert...
Czimmer János: Május 13.-án lesz a koncert. Játszottunk a Club 202-ben is, csak az megszűnt. A tulajdonos révén kerültünk a ShowBarlangba, hisz ő vezette a Club 202-t is. Nekünk nagyon tetszett, profi hangzás, élő hegedűvel, szaxofonnal, hívtunk meg zenészeket is, kurva jó volt ott.
A mostani koncertnek lesz különlegessége?
Czimmer János: Sima koncert. A 30 éves jubileumi koncerten volt egy nagy műsor, ahol megköszöntük a közönségünk kitartását, szeretetét. Úgy érzem, hogy maradandó koncertet adtunk. Nagyon köszönjük a ShowBarlangnak, hogy ők is kitartanak mellettünk, hiszen sokat kapott a tulaj a kollégáktól, hogy befogad bennünket. Szomorú, hogy még mindig itt tart a dolog.
A Barba Negrában nem gondolkoztatok?
Czimmer János: Most van szervezés alatt, kéne egy megfelelő mellénk való zenekar.
Zajlanak a dolgok körülöttetek rendesen...
Czimmer János: Zorán 50 éves az idén és azt találtuk ki, hogy olyan dalokat kellene rögzítenünk, amik rég óta ott vannak a TOP 20-ban nála. Vagy nem lett felvéve vagy rossz minőségben van meg, egy részük klasszikus, angolszász punk, rock, oi zenekarok alkotásai. De lesz magyar előadóktól is felvétel, illetve saját még eddig nem rögzített mű is.
Vendégek lesznek?
Czimmer János: A ShowBarlang színpadán bővített felállással szeretnénk játszani. Pad Ricsi, a Szkítiából, és Jucuska régi barátunk lesz az est vendége. Ők szavatolják, hogy igen jó este elé nézhet kedves közönségünk. Akik a jegyet elővételben kedvező áron tudja majd megvásárolni!
A közönség mellettetek áll...
A közönséggel elejétől fogva szoros a kapcsolatunk. Többször is ők beszélték le a zenekart, az abbahagyás szándékától. Ők adtak erőt nekünk és ezt természetesen próbáljuk viszonozni, hiszen magyarnak lenni mostanság Magyarországon az igazi küldetés! Sok erőt kívánunk mindenkinek ebben! Köszönöm a lehetőséget!
Készítette: Fiery