Nem kell ehhez egyetem
Az asszony nem is nézett ki igazán asszonynak, sőt ránézésre inkább még gyereklánynak volt mondható. bár terhes volt, de még nem látszott a pocakján. A legdrágább, legcsicsásabb ruhákba öltözve érkezett a kórházba, a nőgyógyászhoz az ilyenkor szokásos vizsgálatra. Lassan araszolt a kapu felé, de amint észrevette, hogy egy fiatal pár is közeledik, megnyújtotta a lépteit. No, nem azért, hogy előbb érjen be, inkább csak az elit érzés hiányzott neki, hogy azok majd kinyitják előtte és tartják majd neki a nehéz vasajtót. Így is történt. A szemüveges, vörös hajú, vézna fiatalember előzékeny volt, és előre engedte őt, majd a párja - aki az utolsó napokban járhatott szülés előtt - lépett be az aulába.
Főhősünk kihasználva a pár méter előnyt, most gyorsabbra vette a tempót, és mivel kellő távolból is látta a lift zöld jelzését - miszerint szabad és a földszinten van - minden idegszálával arra koncentrált, hogy azt ne is vigyék el előle. Amint odaért, nagy erővel kicsapta az ajtót, és két lépéssel bent termett, ugyanazzal a mozdulattal megnyomta a harmadik emelet gombját, ami orvosához repítette. Az ajtó lassan csukódni kezdett. Látta ugyan, hogy a vörös hajú és párja is a lifthez igyekeznek, bár kissé lassabban, ugyanis a lány nehezebben mozgott, de nem igazán foglalkozott velük. Persze, meg is állíthatta volna az ajtót, de úgy érezte, hogy nem akar senkivel sem közösködni.
Az ajtó bezárult, a motor megremegett a súlytól, majd a lift megindult fölfelé. Elégedett mosoly ült meg az arcán. Úgy érezte, hogy neki ez a luxus jár és eszébe sem jutott lelkiismeretfurdalást érezni. Azzal nyugtatta magát, hogy nincs leragasztva a lift, visszamegy és majd akkor azok is felérnek valamikor.
A váróteremben rengeteg sorstárs ült. Kimérten elsétált közöttük, miközben szemével reflektorozott, hogy hol van egy üresen ácsingózó szék. Amikor nem látott egyet sem, akkor kicsit sántítóra, fájdalmasra vette a figurát és keresett egy "áldozatot", aki átadhatná a helyét. Épp ekkor kinyílt a liftajtó és kiszállt az ismerős pár. Ők is próbáltak helyet keresni. Amikor az egyik- még pocak nélküli - hölgy észrevette őket, felállt, hogy átadja a helyét, de nem vette észre, hogy a "mi kismamánk" mögötte azonnal rástartolt a helyére. A kabátok még találkoztak is váltás közben. Mindenki furcsállotta a helyzetet, de nem szólt végül senki.
Ő elégedetten nézett körbe, mert ugye neki ez a hely jár. Szerencsére ebben a pillanatban nyílt a rendelő ajtaja, ahonnan kidugta fejét egy nővér, és szólított valakit, aki felállt, és az ő helyére leülhetett a másik nő. Az asszony nem vitt magával könyvet,minek is tette volna, hiszen életében egy sort sem olvasott. Előkapta mobiltelefonját, és csetelgetni kezdett a barátnőjével. Írta neki, hogy mennyi sutyerákkal van körülvéve, utálja a tömeget, és nem érti, hogy neki minek kell várakoznia ezek közt. Egész jól elvolt a maga kis világában.
- Látod Jucuskám, nem kell ahhoz iskola, hogy gyerekeket szüljek, és amit akarok, azt bármikor megkapom. Enyém a kórház, enyém a lift, és enyém az orvos is! - Itt egy hangyányit elgondolkodott, hogy mégis minek kell neki ezt a hosszú sort kivárni. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattant és az ajtóhoz sietett. Ő aztán bármire képes, bármit el tud intézni, hát ezt is.
Amikor kilépett a rendelőből, szinte minden szem rá szegeződött és nem éppen a szimpátia miatt, de ez hol érdekelte már? Úgy nézett vissza rájuk, mint valami alattvalókra, aztán komótosan elballagott a lifthez, ahol egy idős bácsi tartotta már neki az ajtót. Természetesen nem köszönte meg, csak belibbent, engedte, hogy az ember nyomja meg a földszint gombját, majd leérkezés után elsőnek hagyta el a liftet. A kapuhoz érve megint kicsit belassult, de megint szerencséje volt egy két gyerekes családdal, ahol az apuka előzékenyen kiengedte őt.
Újra szabad levegőn volt, elindult hát a parkolóban álló SL Mercedes típusú autójához, beszállt, kis gázfröccs, és lassan eltűnt a messzeségben. Ezt a napot is letudta...
Írta: Fiery