Punk’s Not Dead - Anna and the Barbies koncertbeszámoló

Koncertlátogató énem ezen a hétvégén egy újabb érdekességgel találkozott. Persze szégyen az, hogy az évek óta agyon dicsőített sztárbandát - kiemelten Pásztor Annát - először látom élőben, de úgy tűnik, hogy ennek most jött el az ideje. Erre az sem lehet mentség, hogy a hétvégi koncertátlagom minimum kettő - pár éve még öt volt -, viszont végre szembesülhettem a valósággal, vagyis az Anna and the Barbies jótékony mellékhatásaival. De aki azt hiszi, hogy a buliról csak jókat fogok regélni, az még nem ismer engem... Kellemes olvasást mindenkinek! (Máthé József (Fiery)

Meghívást kaptam a világ végére egy felettébb ígéretesnek mondható dupla koncertre. A két fellépő a Decadancer és az Anna and the Barbies volt. Az első zenekar fellépéséről már megírtam a beszámolómat, most következzen a főhős, Pásztor Annával az élen! 

Szánom-bánom, de a 18 éves fennálás és 8 megjelent lemez ellenére élőben most először tapasztalhattam meg, hogy miért is ilyen sikeres és hogy mit is jelent valójában a "Barbi babák" a zenekar nevében. A fent említett előzmények hatására komoly érdeklődéssel vártam a produkciót. Úgyis mindig azt mondják, hogy én már csak a '70-es, '80-as évek rock generációjával foglalkozom, gondoltam, megnézem az "utánpótlást" és úgy érzem, hogy jól döntöttem.

Vattát tömök a szívembe, ide, bele a helyedre

Legyél most mással, ne velem, ó, hogy aszódna meg a szerelem

Úgy fáj a semmi, jó lenne lenni valahol, valamiért, valakivel 

Na persze, hogy jól döntöttem, mert ezen az estén is szinte minden a '80-as évekről szólt. Nem hiába, nagy idők nagy zenéi... Az Anna and the Barbies valószínűleg csak egy poénosnak szánt név, ami számomra ezen a koncerten nyert értelmet. Bevallom őszintén, azt hittem, hogy a küzdőteret  kikent-kifent, agyonfestett, "megnemértett" egyetemista sznobok lepik el majd Szigethalom PLACC nevű szabadtéri helyszínen, de hatalmasat tévedtem. És itt jön a Barbi utánérzés. Legnagyobb meglepetésemre (ugye-ugye?) főleg tinilányok szállták meg a környéket általában hasonló korú barátnőikkel és természetesen anyukájukkal. Persze mellettük még rengetegen voltak elvált, ebből a szigorú férfivilágból kiutat kereső magányos nők is. A színpad előtt gyülekező Barbi babák után már valóban kíváncsi voltam az ígéretesnek mutatkozó koncertre és persze Annára. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy talán nem véletlen, hogy a leánysorok közt feltűnt néhány nyálcsorgató, dülledtszemű hímnemű vadászegyed is, de hát "Vér szagra gyűlt az éji vad"... 

A buli alatt aztán arra is rájöttem, hogy miért pont ilyen "felállású" a közönsége az Anna and the Barbies zenekarnak. Pásztor Anna a XXI. század Nagy Ferója, a dalok közötti összekötőszövegben izgatott, ámde tisztán összefogott beszédet intéz rajongóihoz, amolyan Ferós őszinteséggel. Rengeteget beszél a szexről, az életről, a szexről, és a boldogságról, no meg a szexről és mindenről, ami eszébe jut (főleg szex). Fantasztikus, vadul száguldozó elmeáramlásaival természetesen ő sem változtatja meg a világot, de minden gond nélkül kimondja az ártatlan leányok legtitkosabb és legpiszkosabb érzéseit, gondolatait, amiért sűrű taps, éljenzés és horrorisztikus sikítás a jutalom. Az énekesnő olvas a lányok gondolataiban, de ebben semmi varázslat nincs, hiszen ő is lány. Anna ki meri mondani mindazt, ami ebben a "szólásszabadság-kergető" liberális világban már a legmélyebb bugyrokban elhallgattatik. Pontosan ezt szerettük és tiszteltük Feróban is, akinek minden összekötőszövege után jelentőségteljes széles mosollyal az arcunkon összenéztünk és csak ennyit súgtunk egymásnak: "Ez kimondta bazdmeg"...

Ami másnak már nem kell, annyi neked elég, ott futsz, ahol méreggel teli a lég.

Vakká vált vágányon visz a vonat, amitől legjobban féltél, abba beletolat. 

Anna ösztönösen, de végtelenül profi, szinte gyermeki tisztasággal markol bele szavaival a hallgatóság szívébe. Mivel őszinteségi rohamai hitelesek, ezért minden szavát vadul kajálta az "asszonynépség". Nem kell ezen semmit sem szépíteni, a csaj úgy tökéletes, ahogy van. Ahogy eleink mondották vala: "Az Isten is a színpadra teremtette" és ő ezzel a tehetséggel nagyon is él. Sajnos manapság kevés az ilyen szabadszájú, gondolkodó hiteles előadó. Maga a stílus nem ismeretlen, de sokan nem ismerik a határt, vagy túl káromkodják, túl lihegik, vagy pusztán elvesznek a finomított körvonalakban. A mi Annánk nem ilyen. Ő mindig tudja, hogy a mondat végén hol van a pont . Szerintem qrva jó példa lehetne számos mai "sztárjelöltnek", akik önmagukon kívül nem képesek az őket körülvevő világra, emberekre koncentrálni. És értékes példa lehetne annak a rengeteg tesze-tosza "frontembernek", akik a színpadon mereven állnak, vagy kínosan tekeregnek, mint fing a gatyában, hogy a buli után elmondassák azzal a kettő rajongóval (általában reménytelenül szerelmesek az énekesbe), hogy mennyire jók.

Nagy Feró utánérzés mellett ez a buli Balázs Fecót is eszembe juttatta, mégpedig az elsőidős Korál zenekart. A csávók kipattantak a színpadra talpig feketében, nagyterpesz, acélkemény rockzene, ami keményebb a fűrésznél, de még a Tarzan sarkánál is. - Ez a méregbe áztatott erőteljes megjelenés akkoriban itthon újdonságnak számított, talán ezért is volt a zenekarnak a legkeményebb rajongótábora -. Szóval felharsan az ország akkori legenergikusabb fémzenéje a legsúlyosabb Hammond ütemekkel, feldübörög az atombomba erejű basszus, majd megszólal az ének: "Pedig én úgy szerettelek, hogy jobban nem lehet..." Nos az Anna and the Barbies is hasonló elven működik. Nyomul ezerrel a punkrock, miközben a szöveg... Dehát idézek belőlük! Igyekeztem az agresszívebb részeket megtalálni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a szövegek szarok lennének, mert mint ahogy a Korál esetében az ország egyik legjobb dalszövegírója, Horváth Attila is csodálatosan fogalmazta meg a kívül már férfi, de belül még kisfiúk életérzését, úgy a Barbi banda is remekül találja el a leányoknak szánt gondolatokat. Ez a kettősség egyébként többminden másban is visszaköszön még.

Könnyből és sárból, és ezernyi fájból,

Én szárnyakat növesztek majd, vérből és lángból.

Te támadsz, én védek, majd lecsapok rád,

Százszor és százszor, százszor és .... 

A Decadancer fellépése után ismét rám köszöntek a '80-as évek. A zene progresszív, mégis nemesen egyszerű, szimpla punkzene. A dalok hallatán először az egyik legelső angol punkbanda, a The Buzzcock's jutott eszembe, majd becsengetett egy kis Exploited, de néha belekeveredett a Sex Pistols piszkos, kétakkordos muzsikája is. Ahogy a rock örök és elpusztíthatatlan, úgy a belőle kitüremkedő punk sem halott. Sőt, a Barbi csapatot figyelve nagyon is él. Persze a "második félidő" lenyugodott. Vagy csak elfáradtak? Ekkor már inkább - szintén '80-as évek - az Európa Kiadóra, vagy Kontroll Csoportra emlékeztettek a dallamok, mindez mai, korszerűbb köntösbe bújtatva. Nekem - mint kívülállónak -, egy kissé unalmasabbá vált a buli, de a rajongók énekeltek, sírtak, álmodoztak. Samu pedig úszott a sikerben. Ahogy a zenében, a felállásban is többször megmutatkozik a tűz és víz ellentéte, a kettősség de mire is gondolok:

Hogy veled álmodni néha, álmomban ölelni még ma,

az ördögre kacsintva és a szemembe hazudva azt már nem! 

A banda gitárosa - egyébként Anna tesója -, Pásztor Samu számos szerzemény megalkotója. A két testvér kiváló ellenpontot mutat, hiszen míg Anna maga a földönjáró ördög, addig Samu a fellegekben lebegő álmodozó. Bizony sokat változott a világ. Talán a '90-es évek elején indult világmegváltó útjára ez a fajta projekt, amikor a fiúk arról énekeltek, hogy a kispárnájuk mögé bújva sírják végig az éjszakát és álmodoznak a szeretett lányról, miközben a csajok meg nyomták, de betonparaszt módon, hogy "Ez az igazi szex bébi"... Kicsit finomítottabb verzióban - á, lófaszt, egy az egyben - ugyanez megy a Barbi csapatnál is. Hát persze, hogy a rajongók megkapják a "mocskos" női belső képet a frontembertől, miközben egy ilyen angyali teremtményről álmodoznak, mint a gitárosfiú. A rutinosabb nők - és itt jön el az ő szerepük - a hagyományokhoz híven természetesen a "rosszfiúkba" kapaszkodnak, és ezt a szerepet Hernádi Dávid basszusgitáros alakítja, nem is olyan rosszul.

A különbözőségek ellenére - vagy éppen pont ezért - bámulatosan egységes a kép, egyetlen zenekaron belül mindenki megtalálja - persze csak elméletben - a magának valót, míg az én ártatlan lány kortársaim annak idején különböző bandákból rakhatták össze az álmaikat. Amíg a lányok nyivákoltak, hogy miért nincs két életem? (Piramis), addig a fiúk azt ordibálták, hogy a válasz csak annyi, hogy kettő nem lehet! (P. Mobil). Tudjuk, hogy akkor még mi voltunk az erősebbik nem - ahogy ma is, csak ma már nem szabad kimondani.

Szóval az Anna and the Barbies valódi 3 az 1-ben. Mit mondjak? Anna energiája még engem is feltöltött. Újra rá kellett jönnöm, hogy a külsőnkön kívül szinte semmi különbség nincs a fiúk és a lányok között. Mindenkiben ott bújkálnak azok a ki nem mondott "piszkosul mocskos" gondolatok, miközben az ártatlanságról meg a hűségről álmodozunk. mert nem létezik csak fekete és csak fehér, mi egyszerre vagyunk ilyen szeretnivaló rohadékok...

"Milyen gyönyörű ott kint a kertben az a csodálatosan virító pompázatos piros virág, amiben tegnap gyönyörködtem. Már a a látványa is különlegesen romantikus. De miért nem látom most az ablakból? - Melyikre gondolsz? Amelyiket az éjjel részegen lehánytál és összeetapostál? Ja, az tényleg baromi szép volt..."

Írta: Fiery